A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.
…ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.
Véleményem:
Ezt a könyvet vagy másfél éve kerülgettem. Bár őszintém szólva soha nem tudtam megmondani ennek a pontos okát. Egyszerűen csak így alakult. De... Valahogy ez nem az én történetem volt. Szép volt, jó volt, de... Nem éreztem a magaménak. Ez most nem az a történet volt, ami száz százalékosan lekötött, ezért is adtam a molyon négy csillagot rá. Élveztem, meg tovább fogom olvasni a sorozatot majd
"– Elolvashatom a válaszaidat? – kérdezem mohón.
Megint olyan furcsán néz rám.
– Egy kicsit rámenős vagy, nem gondolod? Nem is ismerjük egymást.
Felsóhajtok.
– Nem azt kértem, hogy dobd le a ruháidat, cicám. Csak belekukkantanék a papírjaidba.
– Cicám? Ez már nem is rámenős, hanem egyenesen pofátlan.
– Hívjalak talán kisasszonynak? Vagy inkább hölgyemnek? Szólítanálak én a neveden, de nem tudom.
– Gondolhattam volna. Hannah vagyok. – mondja, aztán sokatmondó csend következik. – Te pedig Garrett." - 13-14. oldal
A kötet nagyon nehezen indult be számomra. Az első kilencven oldalig majdnem letettem. Tudom, azt mondják, hogy a századik oldalig ne tegyünk le könyvet. Nem is tettem. Tovább olvastam. Aztán a kilencvenedik oldal után kezdett fény derülni egy információra, ami felcsigázta az érdeklődésemet és csak azért is folytattam, de még mindig nem éreztem magaménak a történetet. Az egész egy egyetemista lányról és egy nagymenőnek tűnő hokisról szólt. Egy pontig. De aztán minden más irányba haladt tovább.
"Amikor a köd kezd felszállni az agyamról, meghallom a lejátszóból dübörgő zenét.
Hirtelen kipattan a szemem.
– Te visszatöltötted a One Directiont?
Megrándul a szája.
– Neeem…
– Mhm. Akkor miért is szól a Story of my Life?
Egy pillanatnyi habozás után hatalmasat sóhajt.
– Mert szeretem a One Directiont. Tessék, kimondtam.
– Mázlid van, hogy szeretlek, máskülönben ezt nem nézném el neked – figyelmeztetem.
Hannah elvigyorodik.
– Neked van szerencséd, hogy én szeretlek. Akkora seggfej vagy, hogy rajtam kívül nem sok lány viselne el.
Valószínűleg igaza van a seggfej dologban.
Abban meg végképp, hogy szerencsés fickó vagyok." - 363-364. oldal
Az egész történet főszereplője Hannah Wells, akinek egyetemen van egy közös órája a hokicsapat kapitányával Garett Grahammel, a hokicsapat kapitányával. Két külön személyiségről beszélünk elsőre, hiszen míg Hannah zeneszakos, addig Garettet a sport és a hoki világa szippantja be. Azonban egy lehetséges bukás miatt Garett kénytelen javító dolgozatot írni. És ki készíti fel? Naná, hogy Hannah. Véleményem szerint kicsit gyorsan haladt a történet, de amúgy nem volt vele semmi baj. Mind a kettőjüknek azonban vannak lelki sebeik, melyekre a könyv során választ is kapunk. Úgy őszintén a fülszöveg elolvasása után én mindenre gondoltam csak erre nem. Már az durva, amin Hannnah nőként keresztülment, de Garett háttere se semmi. Hiszen a külvilág csak a nagy hokisztárt és a híres volt-
"Ekkora seggfejek mellett sohasem lehet elég óvatos az ember." - 19. oldal
Mindezek ellenére szerintem egy tipikus sablon sztori, de attól még jó. Bár kiszámítható a vége, de ez nem változtatja meg a véleményem. Örülök, hogy a kettőjük története úgy ért véget, ahogy, bár nem értettem meg Hannah-t, hogy miért nem mondta el kezdetekben Garettnek azt, amit el kellett volna. Na, mindegy. Így volt jó.
