Fülszöveg:

ALVIN FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?

Értékelésem:

Darvas Petra író, már több könyvet tudhat maga mögött, ez azonban mégis más, hiszen egy komoly problémára, az ADHD-ra hívja fel a figyelmet, amit sokan összekevernek a hiperaktivitással. A könyv témájában igen egyedülálló, hiszen még nem olvastam ilyen könyvet. Figyelmet és empátiát vár az olvasótól, ugyanakkor segítő szándékot is nyújthat, ha egy olvasó esetleg hasonló dolgokat észlel magán. Az én figyelmemet is hamar felkeltette ez a regény, hiszen kíváncsi voltam, hogy az ADHD-ról miként lehet megírni egy regény. Biztosíthatlak, fantasztikusan. Ugyanis nem elég, hogy erre a témára felhívja a figyelmet, de még egy apró romantikus szálat is belefűz az olvasó. 

"Attól, hogy másnak is nehéz, még nem számít kisebbnek a te nehézséged." - 291. oldal 

A könyv fő témája az ADHD, de emellett foglalkozik a tényleges tiniként érintő problémákkal, mint a szerelem, a tanulás, a barátok stb. Ez a könyv az ADHD-val élőknek támaszt, a laikusok számára pedig információt nyújthat. Hiszen ténylegesen bemutatja, hogy milyen egy ezzel élő fiatal aki az élete. Én személy szerint mindenkinek ajánlom, mert hacsak egy kicsit is, de mindenki felfedezheti benne saját magát, hiszen minden karakterben megtalálható valaki. Ha nem én, akkor a legjobb barátom vagy akárki más, akire ráismer az olvasó a történet során. Rám személy szerint nem gyakorolt különösebb hatást, bár az tény, hogy informatív volt a könyv, mert van ADHD-s ismerősöm, illetve a párom pszichiátere mesélt a páromnak néhány dolgot erről az állapotról, így pedig még érdekesebb volt olvasni. Mint említettem, ez a könyv mindenkinek szól. Legyél tini, felnőtt, idősebb korosztály. Bár az idősebb korosztály ezeket nemigen tudja hova tenni, mert ők csak azt tudják hangoztatni, hogy "a mi időnkben még nem voltak ilyenek" (megsúgom, de, voltak csak nem volt rájuk figyelve és emiatt szenved a mostani generáció. Köszi, puszi.)

"– Én csak normális akarok lenni.
– Normális vagy. Már ha létezik ilyen." - 218. oldal

 Szerintem a könyvhöz azért valamennyire nem árt tisztában lenni az ADHD fogalmával még ha nem is egy kifejezett szakkönyvről beszélünk, hiszen normál esetben az ember csak elkönyveli ezt az állapotot annak, hogy valaki hiperaktív. Nem. Nem feltétlen csak arról lehet szó. A könyv nyelvezete laza, barátságos, olvasmányos és remek kikapcsolódást nyújtó, legalábbis engem nagyon kikapcsolt olvasás közben. Ha nem olvastam volna el a végén az írói utószót és nem tudtam volna meg, hogy a szerző maga is ADHD-s akkor azt hittem volna, hogy csak rettentően jó kutatómunkát végzett, de így már mindent értek. Szerintem nagyszerűen meg lett írva. 

"Nem menthetik fel azt, aki bántotta őket csak azért, mert megértik." - 209. oldal 

A könyv már a témájától is különleges, hiszen én még a magyar könyvpiacon nem láttam olyan regényt, ami ezzel foglalkozna. Vagy csak én voltam elég figyelmetlen, de akkor szóljatok. Petra rettentően jól megírta a történetet. Barátságos karakterek, jó történetfelépítés és kicsit sem unalmas történet. Egyetlen, ami zavart benne, az a könyvnek a mérete volt. A könyv mint említettem, szerintem egyedülálló eddig a magyar piacon, pont ezért is ad újat az olvasóknak, informálja és kikapcsolja őket. 

"Nemcsak annak kell segítség, akinek mentális problémája van, hanem azoknak is, akik miatta sérültek." - 209. oldal

Összegzés képpen nekem egy fantasztikus élményt nyújtott a könyv, örültem, hogy a kezembe vehettem és el tudtam olvasni, hiszen valahol szükségem volt erre a történetre. Pedig nem vagyok ADHD-s. Pont ezért is mondom, hogy nem csak ADHD-sok találhatják benne meg magukat és azt, amire nekik éppen akkor szükségük van. Bátran olvasd el te is, hidd el nem fogsz csalódni. 

Reggie ​Reynolds a Las Vegas-i rámenős csirkefogók gondtalan életét éli: szórja a pénzt és gátlástalan módon használja ki a nőket. Minden este hatalmas összegeket kockáztatva teszi meg a tétjeit a Bellagio kaszinó játékasztalainál. Az életet játéknak fogja fel, elszántan hiszi, hogy kivétel nélkül mindent ő irányít. Hozzászokott a fényűzéshez, és ahhoz, hogy neki senki sem mondhat nemet.

Értékelésem:

Szép borító, szép élfestés. De vajon a történet is ennyire tetszett?  

Anne L. Green a kortárs magyar romantikus-erotikus irodalom egyik kiemelkedő írója. Soha nem hagyja ki műveiből a forró, igen pikáns jeleneteket, melyek az olvasó érdeklődésének fenntartását is szolgálják. Az Ördögi kísértéssel sincs másképp. A regény egy sötétebb hangulatú, bűnnel és szenvedéllyel teli történet, ami inkább a rosszfiúk kedvelőinek szól. Én azért választottam ezt a könyvet, mert érdekelt a téma és kíváncsi voltam, a szerző hogyan rakja össze ezt az igen komplikált dolgot egyetlen könyvbe. Korábban is olvastam már a szerzőtől, de ez most nem ütötte meg nekem azt a szintet, mint a korábbiak. A főszereplők Reggie Reynolds és Vicky akiket egy kaszinó köt össze. Női főhősünk Vicky erős, de egy megtört múlttal rendelkező karakter, ami a történetben hosszabb-rövidebb ideig említésre is kerül. A férfi főhösünk Reggie már az első oldalakon nem volt szimpatikus. Egy nárcisztikus, egoista személyiségnek jött le, ám ez a véleményem a végén elkezdett leomlani, de még akkor se teljesen. A történet fő iránya a vonzalom és az, hogy Reggie megszerezze magának Vicky-t. De vajon sikerül neki? A történetben a belső vívódások is nagyon szépen papírra vannak vetve, ez különösen tetszett, emellett van egy pont, mikor a múlt traumái nem engedik a továbblépést.

„-… Állandóan a visszapillantóba nézünk, ahelyett hogy az útra koncentrálnánk. Ha valaminek vége szakad, valami más elkezdődik.” - 555. oldal 

A történetre azt mondanám, hogy szenvedélyes, de mégsem annyira, mint én vártam. Számomra elmaradt a folyamatosan építkező erotika, a lehető legváratlanabb helyzetekbe voltak odaszúrva az ilyen jelenetek. Emellett azonban az írónő stílusa igen olvasmányos, amit nagyon szeretek. Vicky belső harcait azonban néhol sablonosnak véltem. Értem mi volt ezzel a szerző célja, egy bizonyos ponton át is jött, de nem nőtt a szívemhez. Reggie vonzereje viszont lehet, hogy más olvasónak hatásos, de nekem nem jött át. Próbálta az írónő a rosszfiú szerepét ráölteni, de én láttam a történetben – és ezt most a történet javára mondom –, hogy neki is megvannak a belső vívódásai. Akárcsak beszéljünk a családjáról, akik megpróbálják eltenni láb alól csak azért, mert nem nekik megfelelően hozott döntést. A mellékszereplőket nem mondanám teljesen „dísznek”, de számomra nemigen volt nagy szerepük. Persze voltak olyan jelenetek, ahol igenis jó és fontos volt a jelenlétük, de ez nem az egész történet során volt így. 

„Aki egyszer fájdalmat okoz, az megteszi újra.” - 84. oldal

A férfi főszereplőnk múltja nem mondható éppen makulátlannak és bűntől mentesnek. Pont ez eredményezi a történet során a családi viszályokat. Hiszen Reggie ki akar szállni mindebből és nem akarja tovább folytatni mindazt, amibe a családja – vagyis inkább csak a testvére és az apja – belerángatták. Az írónő szerintem nagyon jól kezeli az érzelmi és a fizikai határokat egyaránt. Ha viszont visszatérünk Reggie és Vicky kapcsolatára, valahol az ő kapcsolatuk se a tényleges vonzalmon alapul véleményem szerint. Azt viszont biztos állíthatom, hogy ha szereted az ilyen történeteket, akkor egy szenvedéllyel teli történetet kapsz. Más kérdés, hogy én miként látom ezeket, nem kell velem mindenkinek egyetértenie. Habár erotikus irodalomról beszélünk véleményem szerint megmutatkozik a nők túlzott szexualizálása, ami nekem nagyon nem tetszett. Hiszen a nők nem használati tárgyak. Hihetetlen, hogy a 21.században ennek hangot kell adni (ez nem a szerző ellen szól csak egy vélemény). Visszatérve a történetre nekem néhol kiszámítható volt, de a történet végére kialakult történésekre nem számítottam. 

"„Amit elkezdek, azt be is fejezem.” - 57. oldal

Összességében ezt a történetet mindenkinek ajánlom, aki rajong az erotikus-romantikus irodalomért és a sötétebb hangvételért. Remélem ti megtaláljátok benne azt, amit nekem nem sikerült. Hiszen mint tudjuk, nem vagyunk egyformák.

Fülszöveg: 

„Tízévesen ​hozunk döntést az életünkről. Ki az az elvetemült rajtunk kívül, aki ilyen fiatalon ilyen komoly felelősséget vállal?! A kívülállók kérdezgették, ha nem megy olyan jól, miért nem dolgozom többet vagy másként? De ez nem úgy van, hogy leülök és megtanulom, vagy a testedben van, vagy nincs, a művészi jellegről nem is beszélve. Kegyetlen szakma, annyi mindennek kell egyszerre megtörténnie ahhoz, hogy működjön.”
Horváth Péter, volt balettnövendék

A közönség a balettet könnyűnek és légiesnek látja. Ez az életpálya azonban a próbatermekben és a kulisszák mögött inkább fájdalmas és nehéz. A táncosok tisztában vannak vele, hogy a szenvedés a hivatásuk része és ennek tudatában, már egészen kicsi koruktól elhivatottan készülnek, hogy balettművészek legyenek.
Czank Lívia, újságíró, író, fotóművész egy teljes tanévet töltött a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeivel, részt vett az év összes fontos eseményén, beszélgetett a hallgatókkal, mesterekkel és az egyetemi dolgozókkal. Vallomásaikból körvonalazódnak cselekvéseik mozgatórugói, nehézségeikről és örömeikről egyaránt képet kapunk. Különleges képességű, „kiválasztott” gyerekeket ismerünk meg, akik alázatosak, maximalisták, összetartóak és rendkívül önállóak. Az izgalmas beszámolókat, a szerző művészi szépségű fotói egészítik ki, amelyek bepillantást engednek e szép, zárt, rengeteg buktatóval teli, sokak számára eddig ismeretlen világba.

„Meggyötör, hogy nem tudom kiszámítani a jövőjüket. Itt vagyunk, csináljuk, de nem tudom, mi vár rájuk odakint, nem irányíthatom. Nem tudom, visszakapják-e mindazt, amit belefektettek a balettbe az elmúlt kilenc évben. Jó lenne, ha tényleg ki tudnák bontani a szárnyaikat, ha tudnának repülni…Csak ez számít.”
Volf Katalin, mesternő, Kossuth-díjas művész

„Hihetetlen élmény volt! Amikor lejöttem a színpadról, nem is emlékeztem arra a két percre, amikor táncoltam, mintha egészen máshol jártam volna közben. A színpad megint teljesen elvarázsolt.”
Ellenrieder Rubina, balettnövendék

„Ezek a gyerekek rengeteg információt kapnak folyamatosan, ezeket mind a fejükben kell tartani, és el kell, hogy jusson a testükbe is, óriási teljesítmény tőlük. Ezt nem is biztos, hogy mindig megfelelően értékeljük, tényleg iszonyatosan nagy terhelésnek vannak kitéve. Ez egy rövid szakma, hamar tudniuk kell mindent, szinte azonnal tökéletesnek kell lenniük, de persze tökéletes nem lesz senki, mindig van hova tovább fejlődni. A legfontosabb inkább az, hogy saját képességeikhez mérten, az adott körülmények között legyenek képesek kihozni magukból a maximumot.”
Németh Nikolett, mesternő

Véleményem: 

Életemben nem hallottam erről a könyvről, sem az írónőről egészen a könyvhét második napjáig, amikor először mentem ki a könyvhétre (mármint az évben) és az ismerőseim standját keresve bele nem botlottam Czank Lívia csodálatos mesterművébe. Azonnal megkérdeztem, hogy belenézhetek-e, majd lefotóztam a borítóját. Mikor először belenéztem a könyv tartalomjegyzékébe fogalmam sem volt róla, a szerző hogyan építi fel a könyvet, vagy egyáltalán mire számíthatok majd az olvasás során. Sokkal több mindent kaptam, mint reméltem. 

 Az albumban az írónő egy évet mutat be az olvasónak, amit a balettnövendékekkel töltött és mélyen beleásta magát ebbe a világba, hogy a lehető legjobban át tudja adni az olvasóknak mindazt, ami az intézeten belül zajlik egészen a felvételitől az egyetemi záróvizsgáig Avagy fogalmazhatnék úgy is, hogy az első könnyektől az utolsókig. Hiszen míg első évesként azért sírnak a növendékek, mert kollégiumba kell költözni, utolsó évesként a ballagáson, a bizonyítványosztáson és az utolsó balettelőadáson hullajtják el az utolsó könnyeiket a falak között. Be kell valljam, érdekes volt ennyire mélyen bepillantást nyerni ebbe a világba, hiszen engem mindig is érdekelt a balett csak éppen nem a női szerep. Én soha nem akartam tütüt húzni. Ám sajnos csak erre lett volna lehetőségem. Azonban még ezek mellett is sokáig küzdöttem azért, hogy nyolcadik után táncművészeti szakközépbe felvételizzek, de mivel a család valamelyik felnőtt tagjának kellett kitöltenie a jelentkezési lapot, így erről nagyon korán le kellett mondanom. Aztán valamiért mégis a foci mellett kötöttem ki. Nem tudom, hogy ez az életnek milyen fura vicce lehetett, de nagyot nevetek rajta, miközben írom ezeket a sorokat. 

 

Egy ​év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ… A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén.

A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket.

A Bízz bennem az Iskolák Országos Versenye 2. trilógiájának első része.

Véleményem: 

 Laura most sem engedte, hogy csalódjunk benne. Bár bevallom őszintén egy kicsit féltem, hogy az előző trilógiájának "környezetébe" helyezett újabb történet milyen lesz majd. Habár ez még csak az első rész volt szerintem már most megmondhatom, hogy ha választanom kéne a két trilógia közül nem menne. Ez a történet pont annyira volt különleges és egyedi, mint az IOV első trilógiája. Mind a kettőt másért lehet szeretni. Az első trilógiában Kocsis ugye egy szó szerint ismeretlen versenyre küldte a szerinte legjobb diákjait, hogy hozzák el a hőn áhított kupát, a második trilógiában pedig már konkrét jelentkezést írt ki az igazgató a versenyre.

 A kiválasztott négy tanuló pedig a lehető legzűrösebb diák, akik csak hírből ismerik egymást. Őket azonban az egész iskola ismeri. Még el se indultak, de már elkönyvelte az összes diák őket úgy, hogy amint odaérnek, már jöhetnek is vissza. Kocsis azonban mégis bízott bennük és lehetőséget adott nekik a bizonyításra. Lehetőséget arra, hogy megmutassák, igenis jók valamire és nem csak a bajt csinálják. Őket azonban kezdetektől fogva egy dolog érdekli: Ki lesz a kísérőtanáruk? Ennek azonban kezdetektől fogva nem örülnek és bevallom őszintén én se tettem volna, sőt ha olyan kedvem van otthagyom az egészet, de a végére egész jól kijöttek, mert rájöttek, hogy a kemény és szigorú tanár mögött azért lakozik egy ember is. 

"...egy hamis barátságnak a szép emlékei is hamisak." - 253. oldal

 Mielőtt azonban elindulnak a táborba az olvasóknak lehetőségük van megismerni Sára családját is. Az öccse kezdetektől fogva a kedvencem lett és azt kívánom, bárcsak lenne egy ilyen öcsém, mint amilyen Milán. Laura ugyanis arra is nagy hangsúlyt fordított ebben a regényében, hogy ne legyen minden szereplője átlagos, hanem legyen egy - csúnyán fogalmazva - fogyatékossággal élő karakter is a történetben. Milán - avagy, ahogy Sára hívja, Milu - ugyanis siket. Ez igazság szerint nekem egészen addig fel sem tűnt, míg a mekibe nem értek, ahol az egyik mögöttük álló lány rájukszólt, hogy menjenek előrébb, Sára pedig elárulta, hogy a testvére siket. És nem, nem csak ezért lett a kedvencem Milán. 

"Nem kitörölni akarjuk a múltat, mert azt már nem lehet. Mi csak magunk mögött akarjuk hagyni, és továbblépni." - 406. oldal

No, de kanyarodjunk is vissza a versenyhez. A verseny napján induláskor senki nem várja őket az épület előtt, bár ők erre számítottak is, így nem érte őket váratlanul. Viszont ez legalább remek lehetőség volt arra, hogy megismerjék egymást. Az azonban itt már ténylegesen meglátszott, hogy egyikőjük sem kedveli a fizikatanárukat. Bár én se szívlelném, ha a cuccaim között turkálna. A busz megérkezésével azonban azonnal beindult a fantáziám, de erről majd később. Amikor megérkeztek a táborba, mint győztes csapat egyből ki lesznek taszítva, hiszen ez egy verseny, mindenkinek az a célja, hogy a tavalyi nyerteseket minél előbb eltüntesse a versenyből. Na és itt volt az, ahol a fantáziám végérvényesen szárnyra kelt. Azt hiszem túl sok LMBTQ-t olvasok. Ugyanis eddig minden LL csoportba azt találgatták, hogy Sára és Rajmund vajon összejönnek-e (nem áll módomban spoilerezni, nyugodtan olvasd tovább) addig én simán összeraktam Dominikot és Rajmundot. Ugyanis van egy jelenet akkor amikor megérkeznek, hogy a leges leghátsó padra ülnek és úgy foglalták el a helyeket, hogy Rajmund és Dominik egymás mellé került. Egy olyan könyvben félreértelmezhetetlen szituáció lett volna, de hát na. De ez a kis fantáziám a továbbiakban is kísértett (pl, amikor egy csapatfeladat után újabbat kaptak, holott mindenki szívesen aludna és Dominik rekedt hangon szólt ki Sárának... khm... Befejeztem. :D) Komolyra véve a szót. Én is elgondolkodtam, hogy Sára vajon Dominikkal vagy Rajmunddal illene össze. Igazság szerint az első rész alapján nem nagyon tudnám megmondani, de bármi is lesz, én örülni fogok. 

 Azt viszont külön imádtam a történetben, mikor az első feladat reggelén törték a fejüket, hogy a többi csapat vajon mit gondolhat, mi lesz a feladat, Sára pedig lazán leolvassa a szájukról. A többiek meg semmit nem értenek. Vagyis azt nem, hogy ezt mégis, hogyan csinálta. Nekem valamiért szívmelengető volt ez a rész, mert tudtam, előbb-utóbb úgyis kiderül. Az azonban csak a második feladatnál kezd látszódni, hogy kezd összekovácsolódni a csapat, mert Dominik figyelmessége megmentette őket a kieséstől. 

 Sok érdekes és izgalmas témát érint ez a könyv és az is kiderül, hogy ki milyen keresztet hordoz magán és ennek mi a valóság alapja és mi csak mendemonda. Példának okáért ott van Sára balhéja. Utolsó szóként pedig hozzátenném: Bár nem függővéges a történet, de az olvasó így is azt érzi, hogy most azonnal kell neki a második kötet. :D Tapasztalat.