Sok minden történt az évben. Jó és rossz egyaránt. Igyekeztem a blog életébe is visszatalálni, meg persze a magánéletemet is úgy, ahogy lehet rendbe tenni. Blogos szempontból az évet január nyolcadikán kezdtem B. E. Belle: Árvák c. könyvének értékelésével, majd folytattam a Stigma című 2021-ben megjelent antológiával, melyre az antológia összeállítóján keresztül Robin O'Wrightly kért fel. Mindezek után pedig végre eljutottam Baráth Viktória: Az igazság ára című regényének olvasásaig. 

 Ebben az évben sok mindennel kellett szembenéznem, de leginkább magammal. Le kellett ülnöm és gondolkodnom. Bár eljutottam arra a pontra is, mikor már csak azért ültem le gondolkodni, hogy kitaláljam: Mit csináljak, hogy az új évem jobb legyen. Most végre kitaláltam és igyekszem azon az úton elindulni, amit levetítettem magam elé. Ebben az évben azonban sok mindenért hálás is lehetek. Például azért, hogy nagy részben önmagam lehettem, vagy például azért, hogy egy pár új szerzőt is megismerhettem. Például Elena Ferrante vagy Dezső Nikoletta. De az évben azonban búcsúznom is kellett. Búcsznom kellett attól a kiadótól, akikkel 2016 óta, a blogom elindulása óta együtt működtem. Van, ahol bánom, van ahol nem. De egyszer mindennek vége.

 Mint tudjátok a blog mellett koncertfotózássál is foglalkozok és hála a jó égnek, 2021-ben abból is akadt jó pár. Sőt idén azzal kezdem az évet, hiszen hetedikén már munkába állok. Apropó munka. Erre később visszatérek. 2021 azonban nem csak a boldog pillanatok éve volt. A 33-as paragrafus megszavazása után, a kormány beadott egy "családvédelmi" törvényjavaslatot, mely miatt rengeteg ismerősöm került célpontba. Tartalmasabbnál-tartalmasabb évet tudhatok a hátam mögött, végre elkezdtem sportolni, aminek külön örülök, na meg, mint fentebb említettem, a munka világába is belerepültem és elkezdtem félretenni a 2022-es célomra, ami igencsak péztárca igényes "mulatság". Mindezek mellett lehetőségem volt fotózni egy kisebb fesztiválon Baján, ahol nagyon jó barátságok szövődtek, melynek nagyon örülök (7.-én is az egyik ott megismert zenészt megyek fotózni). Aztán az év legjobbja: Végre meg volt tartva a könyvhét. Végre megtartották és tudtam vinni egy csomó könyvemet dedikáltatni. A legnagyobb öröm Rácz-Stefán Tibor volt, aki megkérdezte, hogy akkor most milyen névre dedikálja a könyvemet. Ezek szerint olvasta a történetemet és ez rettentően jólesett, hiszen az egyik kedvenc szerzőmről beszélünk. Hihetetlen sok mindent tartalmazott ez az év, de rengeteg időbe telne ezt mind leírni. Főleg a belső érzelmeimet, melyet csak az elhatározásommal tudnék nektek összefoglalni: 2022-ben végre a saját utamra lépek és szabad leszek. 

További 2021-es bejegyzések ITT

Találkozunk 2022-ben is a blogon

Fülszöveg:

Veszteség ​nélkül nincs változás, de vajon a szerelem rá tud venni arra, hogy fejest ugorjunk az ismeretlenbe?

Véleményem:

 Ismét egy izgalmas utazás végére értem. Cathy és Daniele története izgalommal és váratlan fordulatokban volt gazdag, azonban nem is lett volna igazi szerelmes regény, ha nem úgy kezdődött volna, mint amire már az elkezdése előtt számítottam. Ugyanis az ő történetüket is az "utálatból szerelem" címszóval tudnám illetni. Azonban ez nem feltétlen baj, mert mindegyik máshogy van megírva, de ezekben a sztorikban vannak jók és rosszak is. Nekem ez kifejezetten tetszett. A felépítése különösen. 

"– Ha egy nő valóban értékes, akkor nem egyszerű, és ha ilyen könnyen hagynám magam megfélemlíteni, nem érdemelném meg őt." - 419. oldal

 Hiszen a történet elején Cathy még a Amerikában van, ahol marketingesként dolgozik a saját cégében és éppen egy étteremtulajnak segített helyrehozni az étterem forgalmát. A történet viszont ott kezd igazán beindulni, mikor Cathy szakít a völegényével (be kell valljam, a dolog, ami miatt szakítottak nem volt túl szép, én Cathy helyett sokkal durvább dolgot tettem volna). Akkor ugyanis a Bűnös viszonyo sorozatból megismert William szó szerint leitatja a lányát "búfelejtés" címszóval. Aztán pedig jön a várva várt utazás. 

"– Cathlyn Keyes – vágtam bele. – Te vagy a legidegesítőbb, legkiállhatatlanabb nő, akivel valaha is összehozott a sors." - 391. oldal

 Meg kell mondjam, mikor Cathy Olaszországba érkezett fogalmam se volt róla, hogyan fog ez a két jómadár találkozni, amikor viszont megtudtam, koppant az állam a padlón (a vonat padlóján, mert vonaton jutottam el addig a részig). Azonban az "utálatból szerelem" idősáv egyre jobban érzékelhető és mindez csodálatosan van megírva. 

"– […] ha egy férfi igazán szeret egy nőt, a csillagokat is lehozná neki az égről." - 339. oldal

 Eddig nem olvastam rossz történetet az írónőtől és most se. Megnevettetett, elgondolkodtatott, csodás helyekre vezetett. Szó szerint volt olyan jelenet, amikor majdnem feküdtem a földön a röhögéstől. Remélem, mihamarabb tudom olvasni a második részt is. 

Itt van az ősz, itt van újra... És már el is múlt. Tartalmas év, tartalmas hónap. Arról nem is beszélve, hogy ez a hónap is telis-tele volt izgalmasabbnál-izgalmasabb olvasnivalókkal, aminek nagyon örültem. Az első olvasmányom, melyet az őszi évszak köreibe sorolhatok Gabriella Eld: Talpig feketében című regénye volt. Nagyon rég szerettem volna már elolvasni ezt a regényt, de valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy be tudjam szerezni. A könyvhéten viszont végre beszereztem, majd elolvastam és nem bántam meg. Vagyis de, mert nincsenek nálam a folytatások, de majd azt is beszerzem. Viszont így is találtam magamnak könnyen egy következő olvasmányt, ami Borsa Brown: A kezdet című könyve volt. Izgatottan vártam, hogy végre elolvassam, azonban a nagy izgalom ellenére rettenetesen lassan haladtam a regénnyel (olyannyira lassan, hogy emiatt elküldtek a kiadótól, de erről majd az évzáróban ejtek pár szót, ha úgy találom jónak, bár azt leszögezném, hogy nem haragszom senkire, nem hibáztatok senkit). A lassúságom oka viszont nem a történet unalmassága miatt volt, mert ezt a jelzőt nem tudnám a könyvre ragasztani. Nem volt unalmas egy percig sem. Csak nehéz úgy olvasni ezt a könyvet, hogy közben mindent látsz magad előtt. Még "azt a bizonyos jelenetet is" (erről bővebben írtam az értékelésemben nektek). Borsa könyve után pedig egy olyan világba utaztam, ahol most én is lennék, ha a családom meghallgatott volna. Következő olvasmánynak ugyanis Czank Lívia: Szép, zárt világ

 Na, de vajon a tél és az újév mit fog tartogatni?

FÜLSZÖVEG:

Amikor döntened kell, melyik utat választod.
Áruló foglalta el a palotát.
Kein, a kitaszított ezt látszólag kihasználja, és miközben segédkezet nyújt a hatalom átvételéhez, egyre több különleges képességet fedez fel magában.

A halott király lányai menekülni kénytelenek.
Ene rabként ébred egy felkelőkkel teli hajón, viszontagságai során barátságok, szövetségek és szerelmek szövődnek.
De mekkora árat kell fizetnie a bosszúért?
Mena és Ray a túlélőket mentik, mígnem kénytelenek elszakadni egymástól. Rayt ígérete köti, Menát a nyomasztó bűntudata és a kötelessége.

Hárman három különböző úton indulnak, bár a céljaik közösek.
Vajon az útjaik összeérnek valahol?
Vajon Ray és Ene szerelme elég erős?
És vajon ki a meeshai? Kié az igazi hatalom?
Titok, cselszövés, szerelem, és szenvedélyes küzdelem a túlélésért Amira Stone új regényében.

Két hercegnő és a két számkivetett fiú történetének folytatása, egy váratlan csavarral.

És akkor lássuk a borítót:

Előjegyzési link Moly.hu kívánságlista

A SZERZŐRŐL:

1984-ben születtem Sátoraljaújhelyen, és jelenleg is vidéken élek a családommal.
A könyvek szeretete terelt az írás felé. Ha nem akadt a polcomon olvasatlan könyv, a

meglévő meséket továbbképzeltem, újakat alkottam, és ez által az írás titkos szenvedélyemmé vált. Mára megrögzött könyvvásárló lettem. A táskámban mindig lapul egy regény, és akármilyen hosszú volt egy nap, az olvasásra mindig szakítok időt.

Hobbiíróként többféle zsánert kipróbáltam, de a mesék iránti rajongásom sosem szűnt meg, nem nőttem ki a hercegnők, lovagok és boszorkányok világát. Így tudatosult bennem, hogy a fantasy az én világom, ahol a klasszikus meseelemeket rejtő történeteket a felnőttek számára is izgalmassá és élvezhetővé lehet tenni.

Az írásaimmal szórakoztatni szeretnék, olyan könyveket alkotni, amelyek kalandosak, fordulatosak, és egy esős délután képesek elfeledtetni az olvasóval a hétköznapokat.

Fülszöveg: 

„Tízévesen ​hozunk döntést az életünkről. Ki az az elvetemült rajtunk kívül, aki ilyen fiatalon ilyen komoly felelősséget vállal?! A kívülállók kérdezgették, ha nem megy olyan jól, miért nem dolgozom többet vagy másként? De ez nem úgy van, hogy leülök és megtanulom, vagy a testedben van, vagy nincs, a művészi jellegről nem is beszélve. Kegyetlen szakma, annyi mindennek kell egyszerre megtörténnie ahhoz, hogy működjön.”
Horváth Péter, volt balettnövendék

A közönség a balettet könnyűnek és légiesnek látja. Ez az életpálya azonban a próbatermekben és a kulisszák mögött inkább fájdalmas és nehéz. A táncosok tisztában vannak vele, hogy a szenvedés a hivatásuk része és ennek tudatában, már egészen kicsi koruktól elhivatottan készülnek, hogy balettművészek legyenek.
Czank Lívia, újságíró, író, fotóművész egy teljes tanévet töltött a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeivel, részt vett az év összes fontos eseményén, beszélgetett a hallgatókkal, mesterekkel és az egyetemi dolgozókkal. Vallomásaikból körvonalazódnak cselekvéseik mozgatórugói, nehézségeikről és örömeikről egyaránt képet kapunk. Különleges képességű, „kiválasztott” gyerekeket ismerünk meg, akik alázatosak, maximalisták, összetartóak és rendkívül önállóak. Az izgalmas beszámolókat, a szerző művészi szépségű fotói egészítik ki, amelyek bepillantást engednek e szép, zárt, rengeteg buktatóval teli, sokak számára eddig ismeretlen világba.

„Meggyötör, hogy nem tudom kiszámítani a jövőjüket. Itt vagyunk, csináljuk, de nem tudom, mi vár rájuk odakint, nem irányíthatom. Nem tudom, visszakapják-e mindazt, amit belefektettek a balettbe az elmúlt kilenc évben. Jó lenne, ha tényleg ki tudnák bontani a szárnyaikat, ha tudnának repülni…Csak ez számít.”
Volf Katalin, mesternő, Kossuth-díjas művész

„Hihetetlen élmény volt! Amikor lejöttem a színpadról, nem is emlékeztem arra a két percre, amikor táncoltam, mintha egészen máshol jártam volna közben. A színpad megint teljesen elvarázsolt.”
Ellenrieder Rubina, balettnövendék

„Ezek a gyerekek rengeteg információt kapnak folyamatosan, ezeket mind a fejükben kell tartani, és el kell, hogy jusson a testükbe is, óriási teljesítmény tőlük. Ezt nem is biztos, hogy mindig megfelelően értékeljük, tényleg iszonyatosan nagy terhelésnek vannak kitéve. Ez egy rövid szakma, hamar tudniuk kell mindent, szinte azonnal tökéletesnek kell lenniük, de persze tökéletes nem lesz senki, mindig van hova tovább fejlődni. A legfontosabb inkább az, hogy saját képességeikhez mérten, az adott körülmények között legyenek képesek kihozni magukból a maximumot.”
Németh Nikolett, mesternő

Véleményem: 

Életemben nem hallottam erről a könyvről, sem az írónőről egészen a könyvhét második napjáig, amikor először mentem ki a könyvhétre (mármint az évben) és az ismerőseim standját keresve bele nem botlottam Czank Lívia csodálatos mesterművébe. Azonnal megkérdeztem, hogy belenézhetek-e, majd lefotóztam a borítóját. Mikor először belenéztem a könyv tartalomjegyzékébe fogalmam sem volt róla, a szerző hogyan építi fel a könyvet, vagy egyáltalán mire számíthatok majd az olvasás során. Sokkal több mindent kaptam, mint reméltem. 

 Az albumban az írónő egy évet mutat be az olvasónak, amit a balettnövendékekkel töltött és mélyen beleásta magát ebbe a világba, hogy a lehető legjobban át tudja adni az olvasóknak mindazt, ami az intézeten belül zajlik egészen a felvételitől az egyetemi záróvizsgáig Avagy fogalmazhatnék úgy is, hogy az első könnyektől az utolsókig. Hiszen míg első évesként azért sírnak a növendékek, mert kollégiumba kell költözni, utolsó évesként a ballagáson, a bizonyítványosztáson és az utolsó balettelőadáson hullajtják el az utolsó könnyeiket a falak között. Be kell valljam, érdekes volt ennyire mélyen bepillantást nyerni ebbe a világba, hiszen engem mindig is érdekelt a balett csak éppen nem a női szerep. Én soha nem akartam tütüt húzni. Ám sajnos csak erre lett volna lehetőségem. Azonban még ezek mellett is sokáig küzdöttem azért, hogy nyolcadik után táncművészeti szakközépbe felvételizzek, de mivel a család valamelyik felnőtt tagjának kellett kitöltenie a jelentkezési lapot, így erről nagyon korán le kellett mondanom. Aztán valamiért mégis a foci mellett kötöttem ki. Nem tudom, hogy ez az életnek milyen fura vicce lehetett, de nagyot nevetek rajta, miközben írom ezeket a sorokat.