Leiner Laura: Nélküled

Fülszöveg:
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?

Vélemény: 

Mondanom sem kell, imádtam a könyvet, mint minden egyes Leiner Laura kötetet. Bár Tomi kezdett kicsit idegesíteni. Akik viszont még nem olvasták, azok miatt inkább nem mondok semmit. Maga a történet jó volt, a szakmai rész is nagyon jól érthető volt, ebből is tükröződött, hogy Laura valamennyire a saját életéből adódóan tudja, hogy mit kell írni, hiszen mint mondta, az előadói és az írói szakma hasonló valamennyire, és ebben nagyon is igaza van, hiszen egy híres írónak, mint például Laura is, el kell viselniük a sajtó "nyúztatását", bár nem annyira, mint egy előadónak, de hasonlóan. Nekem összességében nagyon tetszett a könyv, és maga a történet is nagyon jó volt, szépen folytatódott a sztori, bár Laurától őszintln szólva még nem olvastam rossz könyvet. És szerintem nem is fogok. 
 Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy már tűkön ülve várom a következő részt, hiszen mint mindenki, aki olvassa a könyveit, az tudja, hogy ez milyen érzés.

Kedvenc idézet: 

"– Ez micsoda? – kérdezem Evelint, aki egy üveg nutellával állt az ajtóban.
– Ez a "legalább tizennyolc óráig Nagy Márk barátnője voltál" díjad."

Könyv: Leiner Laura: Nélküled
Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 448
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786158031233

You May Also Like

0 megjegyzés