Hatalmas sorok: tinik százai álltak sorba, hogy Leiner Laurával dedikáltassanak

 Tegnap május 19.-én, szombaton voltam Leiner Laura dedikáló turnéjának utolsó állomásán az L&L Könyvesboltban. Röviden csak annyit mondanék, hogy nagyon élveztem, de szeretném azt is elmesélni, nekem, hogyan telt ez a nap.
 Már előző nap este be voltam parázva, hogy én ugyan, hogy fogok odatalálni. Ugyanis még nem jártam ott gyalog. Másnap a dedikálás napján pedig, amikor felkeltem anyuék elmagyarázták, hogy mennyit kell sétálnom, ha leszállok a villamosról.
 Egy óra előtt anyummal még elkezdtem nézni a királyi esküvőt, mert miért is ne, aztán egy óra hat perckor el is indultam.
 A Lehel térre (villamos végállomása) érve szerencsémre összefutottam három Leiner Laura-olvasóval és így nem voltam egyedül. A lányok amúgy nagyon kedvesek és aranyosak voltak. No aztán. Odaértünk a sorhoz és várakoztunk... Én pedig majd' megsültem. Picit sokat várakoztunk, mint általában minden Leiner Laura dedikáláson, így beszélgettem egy kicsit az ismerőseimmel. Azt ne kérdezzétek, miért nem olvastam. Talán azért, mert majd megsültem. Aztán hazafele meg majdnem rám szakadt az ég, de erről később. Miután végre odakerültem, hogy leültem Laurához már örültem, hogy végre jó idő van a boltban, mert szó szerint majdnem sült Laura lettem. Laura, mint mindig, most is nagyon aranyos volt. Élveztem, hogy végre megint eljutottam a dedikálására, mert ugyan most nem névre szólóan dedikált és ez csak egy kézírás a könyvben, de akkor is egy hatalmas élmény volt. Na, meg az is, hogy találkoztam az egyik instagrammos követőmmel Orsival, aki halál cuki volt. Jót beszélgettünk és együtt értetlenkedtünk a két soron, amit kialakítottak.
 A hazafelé megázós sztorim pedig csak annyi, hogy amikor jöttem hazafelé, éppen fordultam be a sarkon a ház felé, amikor elkezdett csöpögni az eső. Ami csak azért volt rossz, mert a kezemben volt a könyv. Ezt a problémát azonban hamar megoldottam, mert betettem a dzsekim alá, ami a karomon lógott. Ám még így is tettesével szedtem a lépteket. Végezetül pedig hazaértem és írtam a barátnőmnek, aki még mindig ott volt.
 Nehéz meló olvasónak lenni.😃
 A sorban tényleg nagyon jó volt a hangulat, még azok sem unatkoztak, akik egyedül mentek. Az ismeretlen tiniknek máris két közös pontjuk volt, ami elég is volt ahhoz, hogy beszélgetni tudjanak. Mi ez a kettő? Az olvasás és Leiner Laura. Pont elég ez a kettő és máris elérhető, hogy ne unatkozz a sorban. 
 Laurának sikerült egy olyan olvasótábort felépítenie, akik ha kell segítenek egymásnak és azonnal megtalálják a közös beszédtémát. A sorokban senki sem állt unottan és bambán, mindenki beszélgetett valakivel, akár telefonon, akár személyesen - de a többségre az utóbbi volt az igaz.
 Amikor én odamentem megnyugodtam, hogy "huh, sorra fogok kerülni", mert még mindig elevenen él az emlékezetemben a Szent Johanna Gimi befejező kötetének megjelenése. Az - bár nem Laura hibája volt - sok olvasót elkeserített, köztük engem is, de azóta már többször is találkoztam vele. Egyszeri eset volt, remélem nem fog megismétlődni. Maximum az a jó hangulat, ami tegnap volt. Nekem meg plusz két könyvvel nőtt a karácsonyi listám, amit már most elkezdtem írni.

You May Also Like

0 megjegyzés