"Az Árnyoldalban nem tudtam még kinyitni magam." - Interjú P. C. Harris írónővel.

Hogyan, illetve miért kezdtél el írni?

Nem tudom. Tinédzserkoromban jött az ötlet, hogy naplót akarok vezetni. Oda több versemet is leírtam, majd a versek után novellákat kezdtem el írni, majd regényeket. 🙂

Hogy jutottál el a mostani elsőként megjelent regényedhez? Honnan jött az ötlet?

Egy kedves ismerősömnek meséltem az akkoriban félig készen lévő Árnyoldalról, és az ő dicséretére hoztam létre egy blogot, ahol minden hétfőn új fejezetet osztottam meg. Aztán annyi dicséretet kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől is, hogy gondoltam belevágok a kézirat kiadásába.

Maga a történetnek az ötlete miből alakult ki?

Ahogy a könyv végén írtam, a fő ötletet a középiskolás tanárom adta. Ő ugyanis tényleg beleszeretett egy tanítványába. Úgy is kezdtem el írni az elején, hogy egy átlagos tanár beleszeret a fiatal diákba, de nem történt semmi izgalmas dolog a történetbe, ezért csavartam rajta egyet és teletűzdeltem csattanókkal.

Ezek után a következő történeted mennyire lesz más hangulatú?

Teljesen más lesz. De lehet, hogy ezt csak én érzem így. Az Árnyoldalban nem tudtam még kinyitni magam. Azt tudni kell rólam, hogy a magánéletben nem igen szoktam lelkizni, érzelmeskedni. Ezen dolgoztam a mostani kéziratom alatt, hogy minél jobban megnyílhassak, ami által még jobban az érzelmekre fektethettem a történetet. Nincsenek benne puskaropogások, rossz fiúk, elrablás... de van benne szerelem, csalódás, még több szerelem, na meg sport. 🙂 Olyan is előfordult velem, ami az Árnyoldalnál nem... Igen, megkönnyeztem egy-két jelenet írását, és együtt éreztem a karaktereimmel.

Az a történeted pontosan miről szól?
 
Két fiatalról, akik nagyszerűen teljesítenek a sportban. Mindkettejük szerelme a jégkorong, de csak Zackből lesz profi jégkorongos. Melanie-ra számos megpróbáltatás vár, amik mind kemény nővé faragják. A sors úgy hozza, hogy elszakadnak egymástól, hogy aztán tizenkét évvel később újra találkozhassanak. De, ez mind szép és jó is lenne, ha Melanie-nak nem lenne egy titka... A történet foglalkozik a halállal, a barátsággal, az elfogadással és természetesen a szerelemmel, na meg a jégkoronggal.
 
Elfogadás? Milyen értelemben? 
 
P.C. Harris regényírás közben
Az életben sok embert bélyegzünk meg bizonyos dolgai miatt. Kinézet, identitás, illetve valamilyen háttér miatt. Melanie egy tök átlagos lány, de az anyukája miatt nehezebb az élete. Ez végig kíséri az életét mindaddig, míg rá nem jön, hogy sokkal erősebb annál, aki azelőtt volt. 


És maga a sport hogyan jött a történetbe?
 
Az öcsém által. Már tizenöt éve jégkorongozik, és a foci mellett ez a másik sport, ami beette magát a családunk mindennapjaiba. Ha épp aznap nincs edzés, akkor is azt hallgatom, hogy Patric Elias milyen gólt lőtt, vagy hogy Crosby milyen csellel vágta át a védőket (NHL játékosok mindketten) 😀 Az elején még idegesített, de már megtanultam kezelni. Ilyenkor figyelmesen hallgatok, elraktározom magamban az információkat és amint tudok, utána nézek az emlegetett jeleneteknek. Mivel a középiskolámtól pár percre volt a jégcsarnok, sokszor csak átsétáltam az öcsém edzéseire, és ott készültem fel a másnapi dolgozatokra. Jó... persze feltéve, ha le tudtam venni a szemeimet a felnőtt férfi hokicsapat tagjairól...😀
  
Az írói neved honnan jött? 
 
Már készen volt az első kéziratom, és a beküldés előtt álltam. Azt tudtam, hogy nem akarok a saját nevemen írni, mert jobb szeretném külön választani a magánéletemet az "írói" életemtől. A párommal feküdtem az ágyon, és itt kezdődött az agyalás. Az Enikőt úgy tartottam meg, hogy a Flintstones családból a kislány angol nevéből (a Pebblesből) vettem ki a "P"-t. A "C" a családnevemből adódott, a Harris nevet pedig a szomszédomtól kölcsönöztem, aki egy jókor elkapott pillanatban harsant föl a szomszéd kertben, mintegy meggyújtva az isteni szikrát. 
 
Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnek írni? 
 
Hogy írjanak minél többet. Ezzel fejlődünk és csiszoljuk ezt a nagyszerű "képességet".

You May Also Like

0 megjegyzés