Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Vélemény:

 Fantasztikus ez a regény. Imádtam. Jennifer egy olyan könyvet adott az olvasói kezébe, ami megnevettet és együtt tudunk siklani a szereplőkkel. Személy szerint én néha jobban izgultam, mint a szereplők, hogy úr isten, most mi lesz, meg voltak olyan részek is a végén, ahol azt hittem, hogy Katy meg fog halni, de aztán rájöttem: Akkor nem lenne több könyv. Így valóságot nyert a második elméletem, miszerint nem halt meg. És jobb is így. Bár... Ha belegondolok Daemont jobban sajnálom valamennyivel.

 A cselekményről annyit, hogy ugye van a főszereplőnk Katy, (aki nekem személy szerint szimpatikus volt) az
anyjával együtt Nyugat Virginiába költözik Ott persze megismeri Deamont a szomszédsrácot, akivel nem túlzottan jönnek ki a stílusa miatt, de gondolom erre az is számít, aki még nem olvasta. Deamon hugáról pedig csak annyit, hogy ő is szimpatikus volt nekem első pillanatól kezdve. Tipikus vidám lány, aki "néha" veszekszik a testvérével, de azért mindent megtenne érte. 

 Deamont pedig első pillanatában már úgy ismerjük meg, hogy egy flegma, bunkó, egoista srác, aki védi a húgát és a többi luxent.

 Imádtam a könyvet. Már egy éve nyúznak vele, most pedig végre eljutottam odáig, hogy elolvassam és nem bántam meg.
Ebben a könyvben a kedvenc szereplőm egyértelműen Daemon volt, bár szerintem ezzel nem mondok senkinek újdonságot. Bár Daemon-on kívül Katy és Dee is nagyon szimpatikus szereplő volt. Katy különösen a könyvmolysága miatt. Viszont Daemon... Ahw... 💟💟💟 Mondanám azt, hogy ő a szőke herceg fehér lovon, de az nem lenne túl igaz, hiszen ő fekete hajú és... Nem is tudom. A lóval nincs kifogásom. 😆
 Amikor hazaértem akkor gondolkoztam el, hogy mit olvassak és úgy voltam vele, hogy két luxen kötetet nem szeretnék egymás után olvasni, de a barátnőm (Kitablar) mondta, hogy szerinte kezdjem el a másodikat. Ugyanis mondtam, hogy azért nem akartam, mert másnak hónapokat kellett rá várni, én meg ilyen gyorsan kiolvasnám és az úgy nem lenne igazságos. Bár az igaz, hogy a lányok 90%-a olvasta a regényt. Legalábbis a tavalyi dedikálást elnézve, ahol volt vagy öt-hat órás a sor. Szegény lányok. De azért megérte. Gondolom. Végül is azért megéri kettő-három-négy órát ácsorogni, hogy élőben találkozz Daemon-nel. Nem?
 Egyik kedvenc részem (SPOILER!) az volt, amikor a végén Katynak az arum kiszívta az erejét és Daemon megcsókolta. Ott megmutatkozott, hogy Deamon-nek nem csak a seggfej énje van, hanem tud emberien is viselkedni.

Kedvenc idézetem: 

"Kérlek! Kérlek! Nem veszíthetlek el. Kérlek, nézz rám! Kérlek, ne hagyj itt!" - Daemon