Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.

Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Értékelésem: 

Ashey Poston könyve egy könnyed, időutazós történet. Ez a könyv műfaját tekintve inkább a mágikus realizmus kategóriába sorolható, de valahogy mégis kiemelkedik onnan. Egy olyan történetet foghattam a kezemben, ami egy könnyed, érzelmes, időcsavaros történet, ami egyaránt foglalkozik a gyásszal, reménnyel és a szerelemmel is. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak." - 307.oldal 

Clementine egy kiadó sajtósaként dolgozik, közben azonban gyászolja a nagynénjét, aki váratlanul elhunyt, majd örököl tőle egy különleges lakást. A lakás ugyanis egy időhurkot rejt, amelyben a főhős a múltban élő férfival találkozik – pont hét évvel eltérő idősíkban. A történet során több kulcsszimbólum is fellelhető, ilyenek például a idő, az emlékek, a gyász feldolgozása és az újrakezdés is. Ezek olyan témák, amikről kell beszélni. 

"Szerintem – mondta végül, gondosan megválogatva a szavait – semmi sem tart örökké. Sem a jó, sem a rossz. Ezért kell keresni a boldogság forrását, és a lehető legtovább ott kell maradni." - 294.oldal

A főhősünk kezdetben pragmatikus, menekülésként használja a munkáját, azonban idővel rájön, hogy ez nem a jó út és ideje lenne hallgatnia a szívére is és nem csak a karrierjének élni. Erre pedig egy váratlan ajándék döbbenti rá. Iwan pedig egy lelkes, szenvedélyes, szakácsként éli mindennapjait, rajong a citromos pitéért, jelenléte pedig lehetőséget ad Clementine-nak az önfeltárásra és a gyász feldolgozására. Clementine pedig ekkor szembesül a változás lehetőségével. De vajon él is az alkalommal?

"Ki mondja meg, mikor dolgoztál már érte eleget? Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 177.oldal 

Könnyed, romantikus, mégis megható, időnként nosztalgikus vagy melankólikus történetet tarthat az olvasó a kezében, amivel a mágikus realisztikus elemekkel együtt megtartják az egyensúlyt. Felépítése átlátható, jól struktúrált, nincsenek túlzóan bonyolult cselekményszálak – összeszedett és könnyed olvasmány. A kiadói közeg pedig egy hiteles keretet biztosított a történet számára realisztikus munkahelyi és személyes elemekkel megtűzdelve. 

"A szeretteink néha egy történet közepén hagynak el minket. Olykor búcsú nélkül távoznak. Az is előfordul, hogy parányi dolgokban velünk maradnak. Egy musicalről őrzött emlékben. A parfümjük illatában. Az eső neszeiben, a kalandvágy viszketésében, a reptérterminálok közötti határvonalak iránt ébredő sóvárgásban." - 304. oldal 

A gyász és a veszteség kezelése Clementine részéről hitelesen lett ábrázolva. Gyásza reális és megindító, az új lakás öröklése kapcsán azonban új perspektívába kerültek a nagynénjével kapcsolatos emléke. A főhősünk megtanul elengedni, bízni, elengedni a múltat – ez azonban egy nagyon mély érzelmi utazást biztosított számára. A regény megkérdőjelezi, hogy az idő múlása akadály vagy próba a szerelem számára, ami szerintem egy nagyon szép szál lett a történet során. 

"Élvezd az esőt! Soha nem tudhatod, lesz-e rá több alkalom." - 249. oldal 

Az időcsavaros, romantikus történet izgalmas, friss alapot ad a történet számára. A karakterek jól kidolgozottak, szerethetőek, Clementine különösen empatizálható, Iwan pedig egy izgalmas, energikus figura. A történetben van fájdalom, de a remény kárpótolja az olvasót, lírai, romantikus és érzékeny egyszerre. 

"Az ember nem szokta megjegyezni a jelentéktelen részleteket, hisz nem gondolja, hogy utoljára hallja valakinek a hangját, utoljára látja a mosolyát, utoljára érzi az illatát." - 195. oldal 

Egyes olvasók egyszerűnek találják a cselekményt, hiányolják a kompromittáltabb történetvezetést én azonban úgy vagyok vele, hogy nem hiányzik. Ennek a történetnek nem ez kellett. Aki ilyen történetet akar olvasni, annak csak azt tudom mondani, hogy ez nem az ő könyve. A második fele a történetnek azonban meg kell említenem, hogy nekem fura volt, hiszen a férfi és a két különböző időbeli verziójával való párhuzamos ismerkedés kicsit zavaros volt számomra. Ám az értékelésem végéhez közeledve ténylegesen csak azt tudom mondani, hogy ha valaki nem kedveli a mágikus realizmust vagy a könnyed romantikus történeteket, akkor ez nem az ő történetük.

"Ha akarsz valamit, meg kell próbálnod. Te vagy önmagad legfőbb szövetségese." - 180. oldal 

Összegzés képpen annyit írnék, hogy egy karakterközpontú, könnyed, romantikus történetet kapott az olvasó egy kis időutazós szállal feltúrbózva. Azonban a vicces témák mellett előkerülnek a komolyak is, mint a gyász, az önismeret, a változás. Szóval ajánlom mindazoknak, akik szeretik a finom csavarokkal rendelkező történeteket nem kevés humorral.

Fülszöveg: 

A ​fiatal és gyönyörű Avril Hart a nagyapjától megörökölt temetkezési vállalatot vezeti. Úgy gondolja, tudja merre tart az élete. Azonban hamar sötét titkokkal átszőtt árulások hálójában találja magát, amikor a meggyilkolt bátyja, Arlo után kezd nyomozni.

KÖSZÖNÖM A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK 

Véleményem:

P. C. Harris új könyvének egyik főhőse Oliver egy igen komoly traumának a túlélője, hiszen tűzoltóként megszegett egy igen komoly parancsot és felfüggesztették a szolgálat alól. Emellett pedig egy igen komoly PTSD-vel is küzd. Másik főszereplőnk Avril pedig egy temetkezési vállalatot vezet 25 éves létére, melyet a nagyapja hagyott rá. Mikor elkezdtem olvasni elsőre izgalom, feszültség, együttérzés és kíváncsiság kezdett el vegyülni bennem. Aztán ezek csak fokozódtak egészen az utolsó lapig.

Maga a cselekmény rettentően jól meg volt írva, hiszen izgalmas és fordulatokkal teli történetet tarthattam a kezeim között, melynek egy percig sem bánom az elolvasását. Vannak ilyen történeteim az évben, de ez nem tartozott közéjük. A szerző nagyon figyelt arra, hogy fent tartsa az olvasó figyelmét. Egy percre sem untatott, minden oldalával csak azt éreztem, hogy kell a következő és az azután következő egészen a végéig. Habár most az olvasási statisztikám nem ezt mutatja az állapotom miatt, de higgyétek el, hogy így volt. A múlt néhai megjelenése nagyon jól hatott a történet dinamikájára, hiszen ezzel csak még izgalmasabb és pörgősebb lett a történet.

A főszereplők szerintem nagyon hitelesen voltak bemutatva, ráadásul egy mindennapi problémával. Megmutatta a történet azt, hogy nem minden lehet tökéletes és emellett egy fiktív szállal rávilágított arra is, hogy semmi sem tökéletes és nem feltétlen minden tiszta és becsületes. Hiszen a történet is rengeteg felfedésre váró titkot tárt a főszereplők elé. Ezekkel ilyen-olyan módon pedig az olvasó is tudott azonosulni. A történet trauma ábrázolása még egy nagy kedvenc részem volt a történetben, mert bár nem kifejezetten erről szólt a történet, örültem, hogy erről is szó volt benne. Azonban nem annyi, mint amennyit szerintem a történet megérdemelt volna. Szerintem jobban is ki lehetett volna fejteni az egész PTSD témát Oliver szemszögénél. Azt viszont nagyon szerettem, hogy szembenézett a múltjával és tűzoltóként folytatta tovább az életét.

Mint említettem a történet számtalan témát dolgoz fel. Ilyenek a traumák, a PTSD, a bizalom kérdésköre vagy csak egy egyszerű dolog, az emlékezet. A mindennapi dilemmák és a belső harcok is szépen meg vannak jelenítve, bár szerintem ez is kaphatott volna nagyobb hangsúlyt.

A szerzőnek a stílusát nagyon szeretem, ebben a történetben sem csalódtam stílus és írásmód szempontjából sem. A történet a maga rövidsége mellett gördülékeny, olvasmányos nyelvezettel bír. A nyomasztó, feszültséggel teli, de ugyanakkor emberi hangulatkeltéseiről nem is beszélve. Elbeszélésmódjában a már megszokott váltott szemszöget tapasztalhattuk ismét, ami azért jó – és én is azért szeretem jobban –, mert így mind a két főszereplőnek (sőt egy-egy fejezet erejéig még Arló, Avril bátyja) szemszögét is élvezhetjük. Ezzel megtudva azt, mit hogyan élt meg a másik – avagy éppenséggel, hogy mi történt a múltban.

Összegzésként tehát egy gördülékeny, izgalmas történetet foghat az ember a kezében, ha ezt az olvasmányt választja, ami a humor mellett komoly témákat és mély mondanivalókat tartogat. Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek a szerzőtől olvasni, másod sorban pedig azoknak, akik szeretik a pszichothrillereket és érdeklődőknek a trauma-történetek iránt.

Fülszöveg:

Te ​képes lennél megölni a legjobb barátodat?

Képzeld el, hogy az új diáktársad egy gyilkos a világ egyik vezető felsőoktatási akadémiáján, ahova csak a legkiváltságosabbak kerülhetnek be. A Carnivora Akadémia előkészítője látszólag egy elit iskola, de hamar kiderül, a falai között évek óta szunnyadó, szörnyű titkok rejtőznek.
Egy nap érkezik egy rejtélyes üzenet, melyben sötét játékra invitálnak. Felelsz vagy mersz?
Habár mindenki megveti és kerüli a kitaszított diákot, a sors fintora, hogy neked szükséged lesz a segítségére. A játék és a nyomozás alatt közel kerülsz a gyilkoshoz, és ráébredsz, hogy talán mégsem ő a tettes.
Vajon mi történhetett öt évvel ezelőtt az akadémia falai között? A múlt árnyai kísértenek, és hirtelen mindenki gyanússá válik. De vajon tényleg bízhatsz valakiben, aki a megtévesztés és az érzelmek manipulálásának mestere?
Egy múltban elkövetett gyilkosság.
Egy titkos társaság.
Rejtélyek.
És elfojtott vágyak, melyek akár a vesztedet is okozhatják.
A játék nem engedi, hogy kiszállj, és amikor kiderül az igazság, megsemmisítő pusztítást mér majd rád.

Diana Hunt a dark romance műfajain belül alkot, azt is mondhatnánk, hogy a dark romance egyik koronázatlan királynője. Történetei sokszor provokatív jellegüek, ugyanakkor a pszichológiai mélységükkel tabudöntögetők. Prédák háza egy sötét, bezártságra épülő regény, ahol a félelem és vágy összefonódik. Azért választottam jelen olvasmányomnak ezt a regényt, mert amit eddig olvastam tőle az egy picit más vonalúbb volt, kíváncsi voltam, hogy a szerző hogyan állja meg a helyét egy ilyen történetben. A történet alapszituációja egy iskola, ahova nagyon sok ember szeretne bekerülni, ám mindez keveseknek sikerül. Főszereplőnk Elizabeth sikeresen bejutott a Carnivora Akadémiára. Már csak két dolga van: jól teljesíteni, ezáltal elérni, hogy bent maradjon. Az első nap azonban már a kiközösítés határára lép, ahogy bemegy az osztályterembe. Hiszen ott egyetlen diák mellett van hely, aki nem más, mint az, aki megölte a legjobb barátját. De ez igaz? Vagy tényleg valós, amit William állít? Tényleg ártatlan lenne? Vigyázz, mert ebben az iskolában semmi és senki nem az, aminek látszik. 

309.oldal

A főhősünk Elizabeth a történet során vajon a túlélő vagy az áldozat szerepét tölti be? Ugyanakkor ott a másik főszereplőnk Wiliam. Rá melyik igaz? A főszereplőinknek a történet során érzékelhető a személyiségfejlődésük, amit nagyon értékeltem és pont emiatt is volt az, hogy szinte faltam az oldalakat. A regény központi kérdése, hogy vajon meddig lehet elmenni a túlélésért? A végsőkig? Vagy van egy határ? És mi történik, ha a hatalom megszokássá válik? A regény alaphangulata sötét, nyomasztó, de erotikával fűtött. Nem mondom egy szóval se, hogy én ezt egy percig is bántam. Nagyon jó hangulatot adott a történetnek. A történet kiemelt témái a kontroll és a behódolás, a mentális és fizikai túlélés, valamint a trauma feldolgozása vagy szőnyeg alá söprése.

"A jelenünk és a jövőnk a múltbeli döntéseinkből következik. A múlt megértéséhez fel kell tárni a meghatározó eseményeket." - 59.oldal 

A regényben a karakterábrázolás is szót kell, hogy kapjon, hiszen az is egy nagyon fontos eleme a történetnek. Hiszen, ha a szereplők nincsenek jól ábrázolva, ott veszett ügy a történet. A főszereplők karakterfejlődése mint említettem látványos. Áldozatból túlélővé válik, a férfi karakterek pedig… Nem mindenki olyan, amilyennek látszik. Azonban azt meg kell hagyni, hogy az emberi gyengeség, ami igenis valós egy életben, remekül van ábrázolva. 

"Annyira vágyok a szerelemre, akár egy betegségre." - 237. oldal 

A történet erotikai szálát viszont voltak olyan helyek, ahol nem értettem, aztán mégis. Hiszen a történetben az erotika, a szexuális vonzalom egyfajta manipulációs eszköz egyes karakterek részéről. Az intimitás mértéke kezdetben nem igazán, de aztán a szereplők akaratán kívül egyre többször van jelen. A cél viszont mint említettem nem az, aminek lennie kéne. Egyoldalú dominancia jellemzi ezeket az együttléteket és semmi változatosságot nem tapasztaltam. A könyv nyelvezete nyers, de mégis szépen van megfogalmazva, nem száraz szöveg. Pont olyan, amilyet egy mai fiatal felnőtt vagy tini szívesen olvas. Ugyanakkor a szerző nagyszerűen ért ahhoz, hogyan és mikor érzékeltesse az olvasóval a hátborzongató jeleneteket. Ezért is imádtam olvasni és kérdés sem volt, hogy az első befejeztével azonnal nekikezdek a másodiknak. A történetben még különösen tetszett az, hogy bár a történet Elizabeth szemszögéből lett az olvasók elé tárva, fekete lapon itt-ott egyes szereplők is hallatják a hangukat és mesélnek el hiányt pótló dolgokat. Ezáltal pedig a szerző szándékosan fokozta az olvasó izgalmát. Hiszen a történet beli feszültségeket se egyszerre zúdította rá az olvasóra, hanem szépen apránként eloszlatva. 

"A szerelem nem egy döntés, a szerelem az, amikor elveszíted az eszed. Ezt nem lehet befolyásolni." - 145. oldal

Az író rettentően jól ért ahhoz, hogy egy könyvben sok igenis fontos témát érintsen és itt nem csak a tabutémák bátor, de provokatív feldolgozására szeretném fektetni a hangsúlyt, hanem mindenre. A szexuális dolgokra, a család, valamint a bizalom kérdésére. Ám ez csak pár dolog mindabból, amit ez a történet tartalmaz. A történet ugyanis tele van az olvasó érzelmi határait feszegető jelenetekkel, amiket be kell valljak, én rettentően élveztem, hiszen ez is egyfajta feszültségkeltés volt. A történet szerintem méltó lezárást kapott. Olyat, ami után az olvasó azt mondja „Úr isten, ez meg mi volt?! Kell a második rész.” (megtörtént események alapján) Számomra teljesen kielégítő volt a lezárás, kíváncsi voltam, hogy a második rész milyen izgalmakat tud nekünk még tartogatni.

"Ha tudnám, hogy a szerelem méreg, én akkor is élvezettel innám meg. Te leszel a végzetem, mert bármit megtehetsz velem." - 153. oldal 

Minden tininek és fiatal felnőttnek ajánlanám, de szerintem még a felnőttek is megtalálhatják benne az izgalmat, ha szeretik a sötét és provokatív történeteket. Nekem ez a könyv egy jó történet és az izgalom mellett megmutatta, hogy nem szabad mindenkiben megbízni. Eddig is eléggé bizalmatlan voltam az emberek felé, de ez a történet megmutatta, hogy tényleg nem nagyon lehet bízni az embertársainkban, mert senki sem az, akinek látszik.

 Fülszöveg: