Két ​legjobb barát. Ugyanaz a születésnap. Hat év…

ERIC: Eljött a nap, amikor megszülettünk. Eljött a perc is, amikor Morgan meg én eldöntöttük, hogy életünk végéig a legjobb barátok leszünk. Évekig szinte összenőve éltünk; de Morgan anyukája meghalt, ő átköltözött a város túlsó felére, én bekerültem a focicsapatba, és a szüleim között egyre gyakoribbá váltak a veszekedések. Néha azonban aggódom, hogy nem maradunk örökre legjobb barátok. Hogy eljön a nap, a perc, a pillanat, amikor minden széthullik, és az időt nem lehet visszaforgatni.

MORGAN: Tudom, hogy minden születésnapot új kezdetként kellene megélni, de csapdába estem ebben az elcserélt testben, a téves életben, Tennessee államban, Istenhátamögött, és minden csak körbejár. Az apámat jobban érdekli a foci, mint én; az anyám mindennél jobban hiányzik, és a legnagyobb titkomat még a legjobb barátommal sem oszthatom meg. Talán eljön a nap, hogy azzá a valakivé váljak, aki legbelül vagyok. Azzá a lánnyá. Hogy eláruljam a világnak. Hogy eláruljam Ericnek… De mikor?

Hat születésnap története tárja fel Eric és Morgan életét, miközben közel kerülnek egymáshoz, eltávolodnak, szerelembe esnek, és felfedezik igazi önmagukat – és azt, hogy közös-e a sorsuk. A díjnyertes író, Meredith Russo szívfacsaró, mégis egyetemes érvényű
története önazonosságról, az első szerelemről és a végzetről.

Éld át a katarzisát!

Véleményem: 

Széttépett, aztán a végén bocsánatot kérve megpróbálta összeeszkábálni a darabjaimat. Legalábbis velem ezt csinálta. Bár én érintettként teljesen más szemmel olvastam Morgan sorait, mint más. Hiszen bár a történetben egy transznemű lány útkeresését élhetjük végig, én pedig transznemű férfi vagyok, a lelki dolgok ugyan azok. Azok nem változnak attól függően, hogy valaki férfi vagy nő. Ugyanúgy szenvedsz. A történet folyamán pedig egy csomószor kedvem lett volna odamenni Morgan-hez és egyszerűen csak megölelni, majd azt mondani, hogy "gyere, együtt végigcsináljuk". A végén pedig már alig láttam a könnyeimtől, mikor Eric a következő mondatot írta le:

 A történet egy érzelmi hullámvasúton vezetett végig. Pont, mint a Dán lány. Volt, mikor napokra letettem, mert egyszerűen nem volt erőm folytatni annyira mélyre dobott. Aztán fel, majd megint le. Ezt játszottuk a végéig. Viszont ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam, mert úgy érzem, hogy ez kellett. Csak nem éppen a diszfória miatti depresszióm kellős közepén, de ez már mellékes. A lényeg, hogy elolvastam és köszönöm szépen a szerzőnek, hogy megírta, valamint a kiadónak, hogy eljuttatta a magyar olvasókhoz, mert igen, a világon több Morgan él, mint gondolnánk. 

"Ha egyetlen perccel is tovább kettesben maradok a saját gondolataimmal, félek, valami rémes dolog fog történni." - 131. oldal

 Viszont többet nemigen szeretnék írni erről a regényről vagy eléri azt a hosszúságot, mint a könyv. Egyet tudok biztosan. Remélem egyszer lesz alkalmam beszélgetni az írónővel. 

"A lélek létezik, és léteznék férfi és női agyak is. Ami engem illet, lány vagyok, de olyan mocsok balszerencsém volt, hogy fiútestbe születtem, és most, hogy tényleg beleadtam mindent, egyértelmű, hogy eleve esélyem sem volt." - 157. oldal