Kopácsi Krisztina: Fagypont

by - 2/12/2023

Fülszöveg:

Ashley Hall, a fiatal lakberendező szerelméért két pasi is rivalizál, a jóképű Cameron és a nem kevésbé vonzó Ridge.
Míg az egyikük becsületesen játszik, addig a másikuk nem riad vissza a tisztességtelen eszközöktől sem.
Miközben ők Ashley szívéért versengenek, a lány családját súlyos csapás éri. Ashley-nek egyszerre kell megküzdenie a családi tragédiával, egy mogorva ügyféllel és a zűrzavarral, amit az álnok udvarló okoz.
Végül kiderül az igazság és a tisztességgel játszó fél elnyeri Ashley szívét. Ám a boldog befejezés csak álom marad. Fájó emlékek bukkannak fel a múltból, és egyre nyugtalanítóbb események zavarják meg mindennapjaikat. És amikor a meghittnek ígérkező hétvége végül rémálommá válik, már nem marad semmi kétség, valaki komoly fenyegetést jelent számukra. Az életük veszélybe kerül és csak magukra számíthatnak a havas hegyekben megbúvó, mindentől elzárt kis faházban.

 Véleményem: 

 Ez most nem az én történetem volt.  Ugyanúgy, ahogy az előző értékelésem olvasmánya sem. Valahogy nem akart jól indulni az újév olvasás téren. Ettől függetlenül viszont nem bántam meg, hogy elolvastam, hiszen maga az elképzelés nekem nagyon tetszett. Az elején. Aztán viszont szinte mindig tudtam, mi után mi fog következni és ez így nem volt nagy élvezet számomra. Jó, oké, a végén történteket nem tudtam megjósolni, de azon kívül mindent. Ez a történet most nem nekem lett szánva, ettől függetlenül nem olyan biztos, hogy végleg félredobom és nem olvasom el a folytatását, mert mint mondtam, maga az elképzelés igenis tetszett. Szerintem jobban is meg lehetett volna írni, ám ez már csak az én véleményem. Ettől függetlenül viszont én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit. Ezzel a könyvvel is gazdagabb lettem. 

 Az viszont tényleg nagyon tetszett, hogy éreztem a történetben szereplő karaktereknél a fejlődést. Nem csak az volt, hogy álltak ott egy helyben és csak voltak. Hanem tényleg változtak, fejlődtek, tanultak. Jobbá tették saját magukat. Ugyanúgy, mint mi valódi emberek az életünk során. 

 Habár véleményem szerint nem volt eléggé kifejtve a történet, akadtak benne kedvenc részeim. Például a faházas jelenet a végén, amire az előbb azt mondtam, hogy a végét tényleg nem tudtam megjósolni. Ez így is volt. Ott került a helyére az utolsó puzzle darab. Ott raktam össze, hogy akkor most ki kicsoda és ki, hogy van. Már csak ezért is tovább fogom olvasni (egyszer) a történetet, hogy megtudjam, mi lesz ezután. 

You May Also Like

0 megjegyzés