Fülszöveg:

Játék és harc, barátság és árulás, győzelem és halál. Molnár Ferenc regénye már száztíz éve a fiatal olvasók kedvence: az idők során készült belőle némafilm, hangosfilm, színdarab és zenés játék, közel két tucat nyelvre fordították le, több országban lett kötelező vagy ajánlott olvasmány. Szereplői – akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei – ma már az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol otthon érezhetjük magunkat, akárcsak a Pál utcai fiúk a grundon. A regény alapján készült, azonos című zenés játékot Marton László rendezésében a budapesti Vígszínház mutatta be 2016. november 5-én. Jelen kiadás a nagy sikerű színdarab emlékezetes pillanatait idézi fel Gordon Eszter színes fotóinak segítségével.

Véleményem:

 Fáj a kicsi szívem. Hihetetlen ez a könyv. Megmosolyogtat és összetöri a szíved. Imádtam.
 Ez az igazi gyerekkor. Amikor megtanulsz harcolni egy számodra fontos dologért. Mint a fiúk a grundért. Mert, mint ahogy a színdarab Mi vagyunk a grund dalában is elhangzik "Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el, legyen szabad a grund."

 Számomra ez a könyv sok élményt adott. Visszaadta a régi gyerekkoromat, amikor még csak kisiskolás voltam. Nemecsekéktől sok mindent megtanulhatott nem csak a gyerek, de a felnőtt ember is. Például, hogy vannak olyan dolgok, amiket küzdelem nélkül nem lehet megtartani, de olykor nem szabad túl korán örülni, mert akkor minden elvész. Mint a grund. Sajnáltam Nemecseket, hiszen a kedvenc szereplőm volt. Sajnáltam a grundot, mert olyan volt, mintha én is ott játszanék velük nap, mint nap. Öröm volt átélni, amit ők átéltek. Sajnáltam, hogy ilyen rövid, de vígasztalt, hogy nem hiába olvastam el. Tanulságos kis történet.

 Imádtam a történetet, bár a régies nyelvezetén néha nagyokat néztem. Például az első mondaton, ami ha jól számoltam hét sor volt.
 Bizonyára sokan olvastátok már ezt a kis történetet, de azért gondoltam, írok róla. Hiszen még egy fantasztikus történettel gazdagodtam, és ezt meg akartam osztani. Ezen a történetet együtt sírtam és nevettem a szereplőkkel. Mint a többinél is. Viszont ez mégis más volt. Mások voltak a szereplők, mint a mai regényekben, ekkor még más volt Budapest is. Nagyon jó volt átélni és örülök, hogy részese lehettem Nemecsekék kalandjának.

Kedvenc szereplő:

Nemecsek: A bátor kis Nemecsek. Aki nem félt a vörösingesektől, és aki mindenáron megvédte a hazáját. A grundot. :)

Kedvenc idézetek:

"Odabent senki se tudta, hogy ez a kis darabka föld talán mád nem is az övék. Ez a kis darab terméketlen, hepehupás pesti föld, ez a két ház közé szorított kis rónaság, ami az ő gyereklelkükben a végtelenséget, a szabadságot jelentette, ami délelőtt amerikai préri volt, délután Magyar Alföld, esőben tenger, télen az Északi-sark, szóval a barájuk volt, s azzá változott, amivé ők akarták, csak hogy mulattassa őket."

"Egy kéz se mozdult, egyetlenegy fiú se moccant meg a helyéről. Most mindenki érezte, hogy ez a csöpp szőke gyerek valóságos kis hős, igazi férfi, aki megérdemelné, hogy felnőtt ember legyen… A hídnál álló két őr, aki az egész esetet végignézte, csak bámult rá, de hozzányúlni egyik se mert. Mikor Nemecsek a hídra lépett, fölharsant Áts Feri mély, dörmögő hangja :
– Tisztelegj!"