Fülszöveg:

A regény igaz történet alapján íródott, és két szálon fut. A lelki bántalmazás és a vágy áll egymással szemben. Az egyik nő esetében megfigyelhetjük az ő küzdelmét egy olyan kapcsolatban, amelyik testi és lelki sebeket ejt rajta.

Létezik-e ebből kiút?

Ha igen, milyen áron?

A másik főszereplő egy viszony érzelmi hullámvasútját járja be. Miként éli meg a titkolt szerelmet?

Képes ellenállni a kísértésnek?

És egyáltalán ezt akarja?

Izgalmas, romantikus thriller a párkapcsolatokról és a női lélek rejtelmeiről.

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

 Ennek a könyvnek nem én vagyok kifejezetten a célközönsége, ennek ellenére, rettentően jó olvasmánynak tartom. Ez egy olyan regény, melynek egyes részei - magam sem tudom, melyikek - valós eseményeken alapulnak. Ez pedig még izgalmasabbá tette számomra az olvasást. Azonban meg kell mondjam, nagyon lesokkolódtam. Néhány évvel ezelőtt már elkezdtem egy hasonló könyvet, Francesca H. Nielk-nek a Daniel c. regényét, ahol egy tizenhét éves fiún keresztül tapasztalhatjuk meg

a családi erőszakot (meg kell mondjam, azóta sem fejeztem be a regényt). Itt pedig a családon belüli erőszak egy másik fajtáját ismerhetjük meg, mikor egy nőt a saját párja, élettársa bántalmaz. Egyik oldal sem könnyű. 

"Előbb-utóbb minden kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor meg kell látni a másikat a maga teljes valójában, és tiszta vizet kell önteni a pohárba." - 8.oldal

 A történet két fiatal lány történetét mutatja meg, akik első látásra különböznek, mégis van bennük valami közös. A bántalmazás. A szerző külső szemlélőként mutatja be nekünk olvasóknak a két nő történetét egészen a találkozásukig. A főszereplő az első fejezetben megismerkedik... Most nyert értelmet a regény utolsó mondata. NIKOLETTA!!!! Szóval: Az első fejezetben a főszereplő találkozik John-nal, mert talál az utcán egy különleges színű rózsát. Itt kezdődik minden. A sráccal randizni kezdenek, majd járni kezdenek. Ez a kapcsolat azonban nem tart sokáig John régimódisága miatt. Hiszen John az a fajta férfi, aki elvárta, hogy a nő, akit szeret meleg étellel várja haza a munkából, mosson, főzzön, takarítson. 

"A felismert hibáink segítenek jobb és bölcsebb emberré válni." - 43.oldal

 A történetben az írónő visszavezeti az olvasót odáig, mikor a két főszereplő megismerkedik. Mind a ketten rettentő nehéz utat jártak be a magánéletükben, így van egy közös pontjuk. Tartani a másikban a lelket. Nehéz erről a könyvről úgy beszélni. Hiszen Sonja is egy olyan férfi mellett akarta keresni a boldogságot és a rózsaszín köd általi bódulatot, aki csak egy tárgynak tekinti a nőket. Azt azonban elsőre nehéz lenne megállapítani, hogy melyikük volt "könnyebb" helyzetben, de mégis inkább azt mondom, hogy Jane rosszabb helyzetben volt. Hiszen őt megverték, kizárták a lakásából, megfenyegették az ismerősét és lelki terrorban tartották őt. Mindezt egyetlen személy. 

"...azt a fájdalmat megérteni, amit valaki sosem élt át, rendkívül nehéz." - 113.oldal

 Aztán, mikor végre egyenesbe kerül Jane élete Sonja segítségével és talál egy munkahelyet, amit szeret is (na, de nem csak a munkahelyet). Ekkor jön egy lehetőség, hogy asszisztensi pozícióból előrébb léphessen. Azonban jön egy mindenre elszánt, pökhendi, nagyképű munkatárs, Edward, aki szó szerint akármit megtesz az előreléptetése érdekében. Szó szerint mindent. Azt azonban hozzátenném, hogy ez a történet két fajtáját mutatja be a férfinak. A bántalmazó férfit, aki csak az erejét akarja fitogtatni és a gyávát, aki nem szereti a feleségét, de nem válik el tőle, inkább megcsalja. Én csak fogtam a fejem, mert minden könyvben valamelyik férfikarakterrel biztos, hogy találkozunk. A másik, ami szemet szúrt, az a belső monológok jelzésének hiánya volt. Mert azokat legtöbb esetben dőlt betűvel szokták jelölni. Azonban egy idő után megszoktam. Én azonban csak egyet mondanék a végére. Minden ott végződik, ahol elkezdődött. 

"Szétnézett a járókelőkön. Mindenki rohant, intézte a feladatait. Öltönyben, kosztümben, valaki melegítőben, de egy közös dolog volt az összes emberben, mindenki álarcot viselt, és nem lehetett tudni, mit hordoznak a szívükben, lelkükben. Mindenki rejteget valamit magában." - 122.oldal

Fülszöveg:

Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni.

A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.

Fülszöveg:

A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül.

A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.

Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.

KÖSZÖNÖM AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

 Elsőnek szeretném megjegyezni, hogy nem tudom, mi a fenének halogattam ezt ilyen sokáig. Ez a
könyv pontosan 2017 óta csücsül a polcomon (amit a napokban rendeztünk át). Ez a könyv olyan élményt nyújtott nekem, amit a könyvmolyi pályafutásom alatt kevés regény tett meg. Olyan érzelmi hullámvasútban volt részem, hogy szó szerint örültem, mikor a végére értem. Egyszer az egekbe voltam annyira örültem, aztán a földre estem, majd az államat hagytam el. 

 A történet elején a főszereplőnk Melanie egy átlagos gimis lány hosszú, derékig érő barna hajjal. Na és nem mellesleg a suli legmenőbb pasija és legjobb hokijátékosa Zack Morrison odavan érte. Melanie azonban a hokinak nem szán különösebb jövőt az életében, hiszen a családjában ennél nagyobb gondok is vannak. Édesanyukája ugyanis súlyos beteg és nem tudni, mennyi ideje van még hátra. Így aztán Melanie elhatározza, hogy orvosi egyetemre megy továbbtanulni. Zack pedig egy nagy jövők elé néző hokijátékos, aki kap egy lehetőséget, hogy egy szinttel feljebb lépjen hokis karrierjében. Ezért az egyik meccsére elmegy a másik klub vezetőedzője. Meccs után pedig megismerhetik az olvasók Raisát, Zack akkori barátnőjét, aki nemigen nézi jó szemmel azt, hogy a pasija egy jól sikerült meccs után nem az ágyba akar menni vele egy numerára, hanem a csapattársaival szeretne bulizni, de közben megjelenik a színen Melanie, akiért Zack valójában odavan. Innen csak tovább bonyolódik a helyzet. Zack pedig csak nehezíti a helyzetet a barátnőjével, Mel-nél pedig egyszer el is szakad a cérna és... Elég szép kis előadást fog rendezni Mel Raisával, maradjunk ennyiben. Zack pedig még ezután sem szűnik meg szeretni Melanie-t, sőt mi több elhívja a bálba, ahova eredetileg Raisát vitte volna. 

 Az egyik nagy dilemmám ezzel a könyvvel az volt, hogy a végén becsuktam és akárhogy számolgattam nem jöttem rá pontosan hány évet is foglal magába a történet. De ha jól számoltam, akkor tizenkettő. Először a harmadik fejezetnél kezdtem el ezen gondolkodni, hiszen ott már az elején ugrott az írónő vagy tíz évet. Ott az írónő Melanie szemszögével kezdi és megmutatja nekünk az akkori életét. Egyetemet végzett, sebész lett és teljesen megváltozott. Szó szerint. Barna haját szőkére "cserélte" és szemüvegét is kontaktlencsére váltotta. Melanie itt már egy kórházban dolgozik sebészként. De nem sokáig. Vajon mi az, ami miatt el kell mennie? És vajon hova? Mi vezeti odáig a történetet, hogy Zack és Mel újra összefussanak? Avagy ami még jobb kérdés: Zack felismeri Melanie-t? 

 Sok kérdést hordoz magában ez a könyv köztük egy olyat is, mely engem a könyv végéig piszkált: Ki Melanie apja? Mi az igazság? Fantasztikus történetet kaptam ismét az írónőtől, aki már az első regényével belopta magát a szívembe. Utolsó mondatként pedig csak egyet kérdeznék: HOL A KÖVETKEZŐ RÉSZ???

Fülszöveg:

A kötet két kisregényt tartalmaz, mindkettő komoly, társadalmilag fontos témát érint.

Homokszemek:

Judit szereti a gyerekeit. Különösen az idősebb fia, Boti áll hozzá nagyon közel, éppen ezért éri villámcsapásként, amikor a fiú bevallja neki, hogy meleg. Judit reakciója szakadékot váj közéjük, amivel egyikük sem tud mit kezdeni. Vajon elveszítik egymást? Judit képes lesz megbirkózni a démonaival, és Boti ki tudja várni?

Virágszirmok:

Jácint élete maga a pokol, bár erről senki sem sejt semmit. Ő és a húga, Lili apjuk terrorjában élnek, amiből nem látnak kiutat. Jácint azonban megismer egy férfit, aki úgy tűnik, értelmet adhat az életének…

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK ÉS A KIADÓNAK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

Előzetes figyelmeztetés: Az értékelés picit spoileres, ami nem szokásom, de lehetetlen spoiler nélkül beszélni róla.

Homokszemek:

Ez a történet... Nem is tudom igazán, hogy hol kezdjem. Alig találok szavakat. Az első három szó, ami eszem bejut erről a történetről az a szeretet, a titkolózás és az elfogadás. Mert tényleg ez a három szó írja le leginkább ezt a történetet.

"Egy jó pszichológus talán rádöbbentené a fiát, hogy ez csak valami furcsa lázadás." - 12. oldal

 A történetbe ott csöppenünk bele mi olvasók, hogy Judit a fodrásznál ül és a gondolataiba mélyed. Itt még nem tudtam, hogy milyen jelentőséggel lesznek bennem a történet során azok a kérdések, melyeket a megjelenés előtt tettem fel az írónőnek. Ugyanis az interjúban kérdeztem az írónőtől, hogy kell-e a történethez papírzsepi. Véleménye szerint: nem. Nekem később kellett volna. Hiszen érdekes volt egy szülő szempontjából végignézni, milyen is egy coming out. Hogy mit él meg egy anya, amikor megtudja, hogy a fia vagy a lánya más. Egy kicsit azonban magamat láttam Botiban. Hiszen az én családom sem fogadta el, mikor bevallottam, hogy más vagyok.

"A vallomás óta kereste benne a fiát, és megőrjítette, hogy nem találja. Egy idegent látott, akit nem ismer, mert akit ismerni vélt, nem létezett, legalábbis nem úgy, ahogy ő évekig hitte…" - 21. oldal

 A másik, amit megkérdeztem az interjúban a szerzőtől, hogy a pszichológiai részét milyennek látja ennek a történetnek. Ő nem szeretett volna válaszolni erre a kérdésre, én viszont megállapítottam: igenis van ennek pszichológiai háttere. Mégpedig maga az, hogyan megy keresztül Judit ezen az egészen. Hiszen ennek a lelki része nem kis dolog mind a gyermek, mind a szülő részéről.

"– Eszemben sincs bántani. Nem dönthetek arról, hogyan éld az életed. Ahogy abban sem hiszek, hogy az ilyesmi választható. Gondolom, nem hírtelen jött hóbortról van szó." - 26. oldal

 Amikor azonban Judit megkérdezi Botit, mióta tudja, akkor mintha összeomlott volnaaz anya. Ennél a jelenetnél merült fel bennem először az a gondolat, hogy milyen kár, hogy az írónő nem írta meg Boti szemszögét is. Viszont jobban belegondolva... Valamit az olvasók fantáziájára is kell bízni (még akkor is, ha engem egész történet alatt az izgatott, Boto hogyan éli meg ezt az egészet). Innentől kezdve próbálta megtalálni a lehetőséget, hogyan lehetne „visszaváltoztatni” Botit. Cikkeket olvasott folyamatosan, de mindenhol falakba ütközött, míg végül rá nem jött: időt kell adnia magának.

"– Sosem fogod elfogadni, ugye?
Judit úgy érezte, megfullad a zárt térben. Miután meggyőződött róla, hogy nem jön másik autó, gyorsan kiszállt, és a táskáját is kivette. Megkerülte a kocsit, majd a hátsó ajtónak támaszkodott, Boti mellett. A fiú végül értette a célzást, megállt mellette, némán figyelte, ahogy rágyújt.
– Úgy érzem, nem ismerlek – kezdett bele Judit óvatosan, aztán feladta, úgy döntött, teljesen őszinte lesz. – Volt egy fiam, és nem találom.
– Ezt most nem értem.
Judit elmosolyodott. A fűszálakat bámulta a lábuk előtt, ahogy hajladoznak az éppen feltámadó szellőben, miközben próbálta megfogalmazni, mit érez, anélkül, hogy megbántaná a fiát.
– Nem az vagy, akinek hittelek – mondta, Boti pedig ingerülten felsóhajtott mellette.
– Csúcs. És ezzel mit kezdjek?
A fiú hangjába kiábrándultság vegyült, annyira elveszettnek tűnt, hogy Judit legszívesebben magához ölelte volna, de nem volt biztos benne, hogy ez most megfelelő pillanat.
– Mutasd meg, ki vagy valójában!
Judit maga is megdöbbent, amint a szavak elhagyták a száját. Még csak át sem gondolta, egyszerűen kikívánkozott belőle, mielőtt felfoghatta volna. Boti azonban nevetni kezdett.
– Miért, kíváncsi vagy rá?" - 75. oldal

 Judit azonban az a fajta női karakter, aki nem szereti a változásokat. Még a fodrásznál sem szeretett volna más színt a hajába, vagy egy fokkal hosszabb, esetleg rövidebb hajat. Ezért nem fogadja el a fiát sem, hiszen kizökkenti az eddig megszokottból. Azt hiszi, ez is egy probléma, amit meg kell oldania, egészen addig, míg a férje rá nem ébreszti az ellenkezőjére.

"Sajnálta Botit, és utálta, hogy ezeket a harcokat egyedül kellett megvívnia." - 79. oldal

 Így aztán egy idő után Juditnál egyre inkább elfogadást tapasztalhatunk, de ez néha meginog a történet során egy bizonyos pontig és elkezd megbékélni a fia melegségével. Egyik alkalommal elmennek Botival a tóhoz, ahova régen jártak és beszélgetnek, hogy jobban megismerje a fiát, hiszen ezen kis apróság miatt sok mindenből kimaradt.

"– Az időt nem állíthatod meg." - 90. oldal

 Nehéz megállapítani, mikor is jön el Juditnál az a pont, mikor már elfogadja a fiát. Én ennek a pontnak talán azt mondanám, amikor a boltban egyszer meghall egy mögötte álló párt, akinek a férfi tagja elkezd szidni egy meleg énekest, akinek a legújabb száma éppen akkor megy a rádióban. De úgy őszintén, tényleg nem tudom biztosra. Döntsétek el ti, ha elolvassátok.

"– Anya, bármennyire akarod, ez nem múlik el." - 129. oldal

 Tapasztalatból mondom, hogy ezt sokáig nem lehet titkolni, főleg nem az egész család elől. Botinak sem sikerült, hiszen szépen lassan az apukája, utána pedig a két testvére is tudomást szerzett róla. Én megmondom őszintén, imádtam a reakciójukat. Mind a hármukét másért. Judit reakciója pedig a végére forrt ki igazán.

"– Hogyan tartson az ember távolságot attól, akivel mindig együtt akar lenni?" - 149. oldal

 Ha már a végéről esett szó. Én a történet elején azt mondtam az írónőnek, hogy én csak annyit remélek, hogy a történet végén nem lesz hiányérzetem és nem fogom azt érezni, hogy kimaradt valami. Hát... Nem is éreztem. Könnyekig hatódtam az igaz, hiszen az utolsó oldalon lezajló párbeszéd tényleg könnyfakasztó volt. Ez a történet olyan sebeket szakított fel, amik már majdnem beforrtak. De egy percig se bántam.

Virágszirmok:

 A Virágszirmok című történet azonban teljesen más. Jácint és Lili története úgy gondolom, hogy egy olyan keretet kapott, ami bármelyik olvasóval megtörténhet. Ugyanis ebben a történetben egy bántalmazott testvérpárt ismerhettünk meg, Jácintot és Lilit. Mindketten édesapjukkal élnek, az édesanyjuk elköltözött a férje agresszív viselkedése miatt. Meg kell mondjam nem csodálom. Lili egyáltalán nem tud hova menekülni, apja azonban nem nyúl hozzá (csak néha), mert szerinte egy lánynak szépnek kell lennie. De azért csinált vele egyet és mást a múltban, amit a történetből ti is megtudhattok. Jácint azonban megtalálta a mentsvárát. Egy férfit, aki boldoggá teszi a hatalmas korkülönbség ellenére. Csakhogy a férfi semmit nem tud róla. Vajon ez így is marad?

 A történetben egy csomó olyan témát érint az írónő, amit szinte sírva olvastam végig, hiszen az én családom sem tökéletes. Örültem, hogy olvastam, mert ahogy a mondás tartja, minden jó, ha a vége jó.

 

Ti olvastátok már? Ha igen, hogy tetszett? Meséljetek a kommentrészlegben.

Fülszöveg:

Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben

Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik…

Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében?

Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.

Véleményem:

Hihetetlen volt ez a könyv – Amikor befejeztem a könyvet ez a mondat volt az első, mely a gondolataimba furakodott. Egy érzelmi hullámvasúton vezetett végig, ami hol lassan, hol gyorsan közlekedett. Voltak jelenetek, melyeket mosollyal az arcomon olvastam el, akadt olyan, ahol egy-egy szereplőt addig ütöttem volna, amíg mozog, de akadt olyan is, hogy legszívesebben átugrottam volna a jelenetet, mert nem akartam tudni, mi lesz a következő oldalon, mert attól tartottam, felrobbanok. Viszont hajtott a kíváncsiság és elolvastam.

"A család a legfontosabb." - 15. oldal

 Ez a kötet azon kevesek közé tartozik, melynek nem vártam a végét. Nem vártam a végét, nem néztem hány oldal van hátra. Amikor pedig az utolsó laphoz érzem... Az utolsó előtti fejezetnél azt hittem elégedett mosollyal engedem el a könyvet. Hát... Félig. Hiszen véleményem szerint a szerző egy függővéget írt a történetnek, mely nyitva hagy egy kérdést, melyre nagyon kíváncsi lennék. Viszont mivel én valami nagyon agyalágyult módon össze-vissza olvasom Viktória könyveit, így sejtem, mi lehet a következő részben. A könyv sok érdekes témát és kérdést boncolgatott, melyek miatt sokkal izgatottabban olvastam, mint vártam. Bárcsak lassabban haladtam volna az olvasással...

"Egy ügyész nem engedheti meg magának, hogy szubjektíven gondolkodjon az ügyről, csakis a tényeket és a bizonyítékokat szabad szem előtt tartania." - 36. oldal

  A történetbe mi olvasók ott kapcsolódhatunk be, hogy megismerjük a főszereplő Hannah új/régi munkáját. Mit is értek ezalatt? Ugyan azon a helyen dolgozik visszafokozott pozícióban (ügyészről gyakornokra) egy régebbi incidens (ha mondható annak...) miatt. Később pedig a magánéletébe is betekintést enged az írónő, melynek köszönhetően megismerjük Eliotot, Hannah lakótársát, akit én nagyon megkedveltem a történet során (na jó, azért volt olyan jelenet, mikor pofán tudtam volna verni, de az csak egy alkalom volt). A történet során a férfit Hannah a legjobb és egyetlen barátjaként emlegeti, viszont annak is tanúja lehet az olvasó, hogy az ő barátságuk sem felhőtlen. Azonban Hannah életében egy nap minden felfordul, mikor bemegy dolgozni. Akkor még nem is gondolná, hogy nap végére teljes változásba kezd az élete. Ugyanis a kolléganőjét, aki teát vitt a főnökének nagyon csúnyán elküldték melegebb éghajlatra, mely miatt képtelen volt a főnöke irodájába visszamenni. Hannah-nak itt csillant fel a remény a szemében, hiszen tudta, a lánya egy családon belüli erőszak áldozata lett, ő pedig ügyészként és a múltja egy darabkája miatt ez ellen küld. Tehát bevállalta a rizikót, hogy

"Ha nyugdíjas koromban visszatekintek az eltelt évekre, azt akarom érezni, hogy letettem valamit az asztalra, és nem csak ruhákra és manikűrre szórtam el a pènzt. Ezt már fiatalon eldöntöttem, és azóta is igyekszem így élni. Talán azért, mert már akkor beskatulyáztak egy olyan szerepbe, amitől távol akartam magam tartani, amennyire csak lehet." - 72. oldal

 Az írónő azonban arra is figyelt, hogy érzékelhető legyen sok helyen a mai valóság. Példának okáért felhoznám Hannah kollégáit, akik lenézik és kurvának titulálják csak azért, mert a semmiből kapott egy nagyon nagy ügyet, amilyenre mindenki vágyik abban az irodában és nem hisznek abban, hogy valakinek egyszerűen csak lehet szerencséje.

"Eddig csak a kemény munkától éreztem jól magam, de mióta megismertem őt, rájöttem, hogy nem csak ebből áll az élet." - 136. oldal

 Azonban, mikor az előzetes meghallgatásra kerül a sor váratlan fordulat történik. Ugyanis Hannah felismeri a másik fél ügyvédjét és rájön, hogy ő nem is az, akinek addig mondta magát, ez pedig egy kicsit kiborítja, hiszen akit ő eddig Maxként ismert, ő valójában Jason. Bár bevallom, amikor felbukkant legelőször és Maxként mutatkozott be femerült bennem a kérdés: Akkor hogyan kerül a képbe később Jason? Hát... Inkább nem szólok semmit.

"Az élet mindig képes még egy utolsót belénk rúgni, amikor már rég a földön fekszünk." - 192. oldal

 Sok jelenetnél a Dr. Szöszi című film jutott eszembe, hisz az a film is egy ügyvéd hallgatóról, majd később egy nagy ügyet

"Igaz, megint előről kell kezdenem mindent, de a változáshoz sosincs késő. Ha egy helyben toporgok, sosem lesz jobb. Lépnem kell, hogy rendbe hozzam az életemet. És ezúttal nem menekülnék a múlt elől, hanem azt elfogadva alakítanám jobbá a jövőmet." - 423. oldal

 A fülszövegben elhangzott egy olyan mondat, hogy „Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik…”. Tényleg igaz, mert az írónő először kezdte Jasonnel, folytatta Greggel, aki egy igazi faszkalap volt a történet során és csak egy állarcot húzott fel melyen keresztül mindenki kedvesnek és aranyosnak látta, egyépként pedig akaratosan küzd, hogy megszerezze akit vagy amit akar... a sort pedig Hannah főnöke zárta, melyen tényleg meglepődtem, hiszen nem is gondoltam volna. Olyannyira idegesítettek, hogy az utolsó előtti fejezetnél kedvem lett volna átugrani az oldalakat, mert attól féltem felrobbanok a karaktertől annyira idegesített.

 Az utolsó oldalakon azonban felmerült bennem a kérdés: „Akkor most kinek van igaza? Mi az igazság?” Hiszen a szerző annyira sejtelmesen írta meg a történetet, hogy csak a végére álltak össze a kirakós darabkái. A főszereplőnk még arra is rákényszerült, hogy lelki sebeit feltépve próbálja megoldani az ügyet, hiszen kísértetiesen hasonlított a mostani ügye egy korábbihoz. Így aztán a végén még nagyobbat néztem, hiszen felmerült bennem a kérdés: Akkor most mit fog lépni Hannah?

 Jogszabály, mely a könyvhöz kapcsolható: 

A családon belüli erőszak esetén alkalmazható legfontosabb jogszabályokról (pl. a 2009. évi LXXII. tv.-ben szabályozott ún. megelőző távoltartásról) a Patent Egyesület oldalán tájékozódhat. Ezeken kívül a Büntetőeljárásról szóló törvény 138/A.-139. §-a szabályozza a büntetőeljárásban elrendelhető távoltartást. (A családon belüli erőszakról 2013. július 1. óta van hatályban önálló büntetőjogi tényállás: Btk. 212/A. §, mely a hatályba lépés után elkövetett cselekményekre alkalmazható! Büntető törvénykönyvben található egyéb bűncselekmények tényállásai vonatkoznak azokra azokra cselekménytípusokra, melyeket a "kapcsolati erőszak" tényállás nem fed le.)

A nők erőszak egyéb formáira, vagy ugyanezeknek nem a párkapcsolaton belül megnyilvánuló formáira (pl. szexuális jellegű visszaélések) is a Büntető törvénykönyv releváns paragrafusai vonatkoznak (pl. a szexuális erőszak különböző eseteire a 196.§-tól a 207.§-ig található tényállások).

Forrás

Ti olvastátok már? Ha igen, hogy tetszett? Meséljetek a kommentrészlegben.