Mi is történt 2019-ben... - Helló 2020

by - 12/28/2019


Hű. Tartalmas év van mögöttem. Ám sajnos közel sem olvasás szempontjából. Olvasás terén épphogy az ellenkezője. Viszont, hogy több mindent megértsetek, miért is tüntem el, mesélek nektek egy picit. Ugorjunk vissza 2018 novemberére. Igen, minden ott kezdődött egy családi vitával, melynek következtében elköltöztem kollégiumba. Akkor kezdődött az, hogy nem nagyon olvastam. Aztán márciusban elvonultam egy kicsit az egész világ elől, ahol azonban még több ürülék ömlött a nyakamba. 
 Az az időszak összesen hat hétig tartott. Abban az időszakban összesen egy értékelést hoztam nektek, ha jól emlékszem (Becca Prior: Stockholm szindróma). Ez az időszak nem igazán tett jót a blognak. 
 Olvasás szempontjából mostmár a helyemen vagyok, azonban remélem, hogy a jövő évem pozitívabb lesz. Mind olvasás, mind magánélet szempontjából. Hiszen ez az év mindennek mondható volt csak jónak nem. Köszönhentően egy pár embernek. 
 Az egyetlen, amit köszönök ennek az évnek, hogy találkoztam azzal a két személlyel, akik az életemet mentették meg. Tudom, hogy ez így hülyén hangzik, hiszen két énekesről beszélünk, de így van. Jövőre pedig szintén egy velük való találkozással kezdem az évet. 

 Tehát ez az év tartogatott jó, rosszat,  ám az utóbbiból nagyon sokat. Sok-sok könnyet, annál kevesebb nevetést, na meg persze amikor már jól voltam, akkor rengeteg olvasással töltött percet. 

 Ám ennek ellenére egész jól állok így év végére, ha a moly.hu olvasási adataimat nézzük, amely így néz ki:

2018

Elolvasott könyvek száma: 21
Elolvasott oldalak száma: 5695

2019:

Elolvasott könyvek száma: 18
Elolvasott oldalak száma: 6161

Azonban megnyugtatlak titeket: idén év végén kaptam egy jó hírt, mely, ha tényleg úgy lesz, ahogy mondták, akkor vége az eddigi borzalmaknak és én is vissza tudok zökkenni a rendes kerékvágásba.
Találkozunk 2020-ban. 

"A thousand years, a thousand miles
Across the world just to see you smile
You've been away for way too long
I need your love just to keep me strong."
Bars and Melody - Thoursand Years

You May Also Like

0 megjegyzés