Fülszöveg: 

Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem…

Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát.

Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt?

R. Kelényi Angelika, díjnyertes sikerszerző Caroline Wood-sorozatának új része humorával, titokzatosságával és bájos romantikájával ismét lebilincselő élményt nyújt az olvasóknak.

Véleményem:

 Az írónő Caroline Wood történetének kezdetekor Barcelonába kalaúzolta el olvasóit, hogy megismerjük az ottani férfiakat és a gasztrokultúrát. Most a második kötetben pedig Rómába utazhattunk, ahol őszintén megmondom, hogy én nem várt fordulatokba ütköztem. Mindenre számítottam csak erre nem. Jó, oké, a fülszöveg alapján sejtettem, hogy más lesz, de valamiért mégis az első kötettől megkapott randizgatós, kajálós, városnézős, pasizós történetet vártam. Ehhez képest kaptam egy olyan sztorit, ami inkább hasonlított egy kis krimire, mint romantikus regényre. Ám ezt most ne vegyétek rossz néven. Hihetetlenül élvezem. Bár azt azért megjegyezném, hogy a könyv első aprócska hibáját azonnal észrevettem, mégpedig azt, hogy Caroline rovatának a neve az első részben Határtalan szerelem néven futott, a második rész elején pedig egy jópár alkalommal Szerelem határok nélkülként lett említve. Ez azonban tényleg csak egy aprócska baki, hiszen a végére lényegében már tök mindegy. Azt azonban nem árulom el, hogy miért.

"És arra is rájöttem, hogy a fejemben élő elképzelés a jövőmről teljesen elhibázott, mert valójában csak egy elvárást követek, amit a társadalom állított fel, amit minden kislányba belekódolnak a tündérmesék, aztán minden nagylányba a romantikus történetek, és nem azt, amit én igazából szeretnék." - 48. oldal

 A történet elején Caroline Rómába utazik egy rég nem látott barátnőjéhez, aki bevállalta, hogy a két hét alatt, míg Caroline

ott tartózkodik, ő megmutatja neki a várost. Drága főszereplőnk terve az, hogy Rómába utazva felkutatja egy híres háznak a La casa dell’amore-nak a legendáját és hogy ebből mennyi az igazság. Végig ezt próbálja kideríteni, miközben szerelmével a távkapcsolat miatt igencsak bonyolódnak a dolgok. Azonban, hogy sikerül-e és miken megy keresztül, hogy megírjon egy ilyen cikket olvassátok végig és mindenre választ kaptok.

"[…] a tudomány csődöt mond, ha szerelemről van szó." - 323. oldal

 Nem telik el sok idő, hiszen Caroline már az első napon kezdi megismerni a vendégeket elkezdve Georgio-val, aki bárhogy is nézzük, férfi. Bárhogy is ágált ellene, hogy ő márpedig nem lesz szerelmes... Úgy őszintén

ki garantálja ezt? Amikor a párod kilóméterekre van tőled... Na, de én itt be is fogom a számat. Lényeg a lényeg, hogy aznap délután megismernek mindenkit egy kertiparti keretein belül. Köztük a rejtélyes Nicola-t is. Azonnal felmerül az emberben a kérdés, hogy ő miért van ott? Hisz egyértelmű, hogy nem szerelmet keres. Ő még egy érdekes szereplője lesz a regénynek, hiszen Carolinnal csomó érdekes, vicces pillanatot generálnak.

 A kertipartin összeismerkednek Marla-val, akivel „barátnőként” viselkednek és mindent megbeszélnek (na jó csak a házbeli ügyeket). Itt derült számomra fény egy információra, amiből egy újabb kérdés született a fejemben. Juliának van magyar vonatkoztatása és valami kötődése Caronak is van, melyből én azt szűrtem le, hogy nem szereti Magyarországot. DE! Akkor miért megy pont a balatonhoz az utolsó részben?

"Soha életemben nem estem hasra sem a pénz, sem az előkelő származás előtt, hiszek az egyenlőségben, hiszek abban, hogy minden társadalmi rétegnek megvannak a maga csodái és a szemete, és ez nem függ az anyagi helyzettől, a bőrszíntől, a nemtől, vagy a szexuális beállítottságtól." - 150. oldal

 Itt kezdenek el kutakodni és kérdezősködni Buffon és Mancini után és egy csomó titokra fény derül, melynek következtében Caro mindent megtesz, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni a cikkéből. A másik kedvencem az volt, hogy a történetben Caro említ egy idézetet, melynek nem tudja a szerzőjét. Az idézet így szólt:

„A stílus maga az ember” – Georges-Louis Leclerc de Buffon

 Igen, utánanéztem, hiszen ha már nyomozós regénybe csöppentem, én is nyomozgattam. Na de a szerző azért mosolyt csalt az arcomra. Most komolyan. Buffon?  Apropó nyomozás. Utánakerestem a La casa dell’amore-nak vagy legalábbis az épületnek és tényleg létezik. A legendának nem kerestem utána, de az is egy érdekes kutatás lenne.

Az épìletre rákeresve ezt találtam. Habár ma már csak múzeumként működik.

Te olvastad már a regényt? Vagy esetleg kedvet kaptál hozzá?

Fülszöveg:

A szerelem rád találhat a legnehezebb időkben is!
A járvány mindannyiunk életét megváltoztatta, de a viszontagságok mutatják meg, mi az igazán fontos, miért érdemes küzdeni, miért érdemes élni. 
Lehet ez a szerelem?

17 történet, ami megmutatja, hogy bármilyen sötétnek tűnik a világ, ha kinyújtod a kezed, rátalálhatsz arra, aki kivezet a fényre.
Talán a titokzatos szomszédod, aki kedves üzeneteket hagy neked az ablakában.
Talán a vonzó, de mogorva exfőnököd, aki akkor segít rajtad, amikor senki más sem.
Talán a fiú, akinek összetörted a szívét, de még azután is bármit megtenne, hogy újra boldognak lásson.
Talán egy idegen, akivel véletlenül ismerkedtél össze a neten, de segít megtenni azt a lépést, ami megváltoztatja az életed.
Talán egy múltja elől menekülő srác, aki megtanít jelen lenni, érezni, boldognak lenni a mostban.
Engedd el a gondokat, és éld meg a szép pillanatokat!

És akkor lássuk a borítót:

És most pillantsunk bele a regénybe:

Róbert Katalin novellája:

„– Menj, csinálj pár ásítást… Lefelé meg felfelé nézőt is.

– Ászanát, te marha… – motyogtam, és még láttam, ahogy Kornél belemosolyog a kamerába, aztán kiléptem a beszélgetésből.”

Sereg Gitta novellája:

„Úgy volt vonzó, ahogy egy támadásra készülő nagymacska: szép, jó nézegetni, de a közelembe ne jöjjön.

Összerázkódtam. Nem akartam vele menni. Még akkor sem, ha ez az egyetlen megoldás.”

Nagy Roxána novellája:

„Nincs válasza. A szemébe nézek, és végre megértem. Nem tudja, legalább annyira össze van zavarodva, mint a világ. Nem mozdul felém, nem érint a bőre, a közöttünk lévő űr szinte fáj, de látom a tekintetében a vívódást, hogy szeretné, hogy nagyon is szeretné.”

Tavi Kata novellája:

„A veszekedésünk után a köztünk lévő szikra odalett, és eddig a pillanatig azt hittem, örökre kihunyt. Most azonban vágyakozást láttam a tekintetében, és szerintem ő is meg akart érinteni.”

Spirit Bliss novellája:

„– Te vagy az egyetlen, aki nem leszívja az életerőmet, hanem feltölt. Az egyetlen, aki előtt nem kell megjátszanom magam, és mégsem néz rám úgy, mint valami bolondra. Rád van csak szükségem.”

FÜLSZÖVEG:

Bálok, titkok, szívdöglesztő mágusok…

Rianna izgatottan várja a gyógyítók vizsgáját, és azt, hogy bejusson vele a könyvtárba, ám az események nem várt fordulatot vesznek. Valami zajlik a háttérben, aminek hatására Lidérc különösen kezd viselkedni.

Közben Erdon herceg hazafelé tart a sereggel, és Delonnal, az éles eszű, jóképű gyógyítóval. Rianna egyre nagyobb veszélybe kerül, és minden vágya, hogy visszacserélje magát az öccsével. Ám közben egyre több furcsaságra felfigyel. Mit titkolnak a háborúról a vezetők? 

Rianna megpróbálja kideríteni a tűztojások titkát, és azt, milyen múltbeli sötét árny nehezedik a rémálmokkal küszködő, vonzó hercegre.

Miközben tart a katonai kiképzés, őket figyeli az élő vár, egy szélszörny, és ki tudja még, mi minden más. 

„Pusztulj, vagy szeress”,

a természet csak ezt a két utat ismeri, és ha nem vigyáznak, nagyon is lelkesen segít mindkettőben. 

Éld át izgalmas és mágikusan érzéki kalandjait!

No és akkor lássuk a borítót

Jegyezd elő Tedd kívánságlistára

A SZERZŐRŐL

Varga Bea (On Sai) író, szerkesztő,

viselkedéselemző.  A Könyvmolyképző Kiadó tehetséggondozási projektjét, az Aranymosást vezeti. Sokféle témája van, szeret írni gyerekeknek, kamaszoknak, felnőtteknek egyaránt. Eddig tizenhárom kötete jelent meg, legsikeresebb az Apa, randizhatok egy lovaggal? regény. Népszerű író, aktív és lelkes olvasótábor kíséri.

Facebook: on.sai.regenyek

Wikipédia: Varga Beáta

EXKLUZÍV IDÉZETEK

„A szája íze szinte szétolvadt a számban. Nemcsak a testét, de a lelkét adta, egy pimasz herceg lelkét, aki távoli tájakról, forró, fülledt földekről, tengerillatú hajókról hazatalált, hogy csókomban otthonra leljen.”

•

„Lidérc megszívta az ujjam, és úgy nyílt meg a mágiám előtt, mint ahogy viharvert virágbimbó a napfény csalogatóan forró csókjára.”

•

„…megjelent két láb, és egy felsőtest, ami határozottan Lidércben folytatódott. Máris puhán lehuppant a földre. Pontosan úgy éreztem magam, mint egy meztelen szűzlány, akire fürdés közben tör rá a hercege. A balladákban bezzeg ilyen soha nem történhet!”

Bűvölet zongoraszóra

Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott.

Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból?

Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena.

Vagy mégsem?

K. M. Holmes második regénye perzselően szenvedélyes és titokzatos történet, melyet az Angyalok városa különös és csillogó világa csak még izgalmasabbá varázsol.

 Véleményem:

 Az írónő megint csodát alkotott. Egy olyan csodát, amiből még most sem térek magamhoz. Amikor az írónő első könyvét a kezembe vettem, majd a végére értem úgy voltam vele, hogy ez egy teljesen kerek, lezárt történet, nem kell neki folytatás. Amit tulajdonképpen nem is kapott, hiszen ez a kötet annak a történetnek egy másik oldaláról szól más főszereplőkkel. Mikor belefutottam az elején (az előrendelés idején) akkor még csak annyit mondtam, hogy „hú, ez jó történet el kell olvasnom”. Aha. Csak a nevekre és a témára nem figyeltem. Hogy miért is? A főszereplő neve Helena és a történet fő témája a zene. Nekem pedig van egy Helena feliratú tetoválás a csuklómon és fölötte egy EKG jellel „körbe ölelt” violinkulcs (szakmai nevén G-kulcs).

"– Lennének alternatíváim, amivel ki lehetne váltani a lépcsőzést és a futkározást – ajánlotta.
Felszisszentem.
– Bármennyire is csábítóan hangzik, nem szeretném kideríteni, miként érnéd el nálam a kívánt eredményt… – lihegtem visszautasítás gyanánt, ahogy felértem, és megálltam előtte." - 145.oldal

 A történet elején Helena a barátnőjét, Camie-t kéri meg, hogy segítsen neki egy újabb cikk megírásában. Mindezért a

"– Jó. Definiáljuk.
– Mi van?! – kérdeztem emelt hangon. – Nem fogok neked hajnali kettőkor definiálni semmit, amikor a napnál is világosabb, hogy totál eláztál!
Mosolygott.
– Még nem kelt fel a nap.
– Ah… te." - 161. oldal

 Azonban itt még nem áll meg a történet, hiszen az irodából szabadulva elindul gyalog és meghall egy távolban lévő zongorahangot, mely egészen egy bárig vezeti, ami egy rég nem látott gyerekkori barátjáé, Mason-é. A bárból azonban már egy munkalehetőséggel lép ki. Hm... Nem is rossz. Bárcsak ilyen egyszerűen menne az élet.

"Kiálltam a képből, hogy jobban lássa a kínálatot, pedig szívesen ragasztottam volna címkét magamra is, jelezve, hogy akár engem is kérhet. Elvitelre vagy helyben fogyasztva." - 187. oldal

  Azonban, ha már egy új szereplőre terelődött a szó. Szegény személyével nem mindig voltam kibékülve, hiszen, mikor Helena kapott egy kocsit (azt nem mondom el kitől), Mason teljesen be volt lelkesedve és azonnal Helena sofőrje akart lenni, sőt mi több, nem is engedte a lányt vezetni, mondván, hogy „érzékeny a kocsi”. Azonban ezen kívül bírtam a srác fejét, nem volt vele nagy gond.

"A sorsnak van egy olyasfajta humora, amiért, ha testet öltene, én lennék az első, aki pofán vágnám." - 194. oldal

 Nathan és Helena civakodásai viszont annál aranyosabbak voltak. Az írónő a tipikus minden romantikus könyvben lejátszódó macska-egér harcot játszották le, de mégis más volt ebben a könyvben, mint akár a Tiéd a főszerepben, melyre szintén ez volt jellemző.

"A lelke olyan volt, akár egy érintetlen patak. Tiszta és élettel teli. Szívesen fürdőztem volna benne." - 274. oldal

 A történet azonban továbbra is tartogatott izgalmakat, hiszen titkok derültek ki, melyek a főszereplőnket is érintették (ezzel kapcsolatban Helena anyjának a hozzáállása viszont nagyon felbosszantott, aki szerint „jobb lett volna, ha nem is tud róla”) hiszen nem értettem, hogy mondhatott ilyet a lányának. Jaj. Kicsit előre szaladtam. Tekerjünk vissza egy kicsit. Szóval.... a bonyodalmaknál és meglepetéseknél tartottunk, melyekről azt mondtam, akadt bőven. Nem is tévedek, hiszen a történet legnagyobb bonyodalmát (ami a könyv vége felé-közepén található) Nathan okozza. Vagyis... Inkább a producerüknek a drága kicsi felesége, aki mindenáron szerephez akar jutni valamelyik fimükben/sorozatukban, ezért pedig BÁRMIRE képes ezért. Nathan helyében már a második mondatánál kiütöttem volna, pedig nem vagyok egy verekedős típus.

"Részeg emberrel beszélgetni olyan, mintha lóval imádkoznék." - 280. oldal

 Kedvenc szereplőnek két személyt tudnék megjelölni. Masont és Nathant. Masont a pozitív és barátságos viselkedése miatt, Nathant pedig... Mondjatok egy olyan könyvet, amelyikben a főszereplő pasit nem

lehet imádni. De most komolyan. Az egyetlen, ami számomra negativitásként Viszont... Ha már kedvencek, akkor a kedvenc jelenetemet sem hagyhatom ki, mely Mason vallomása volt Helenának a gyerekkoráról és az apjával való kapcsolatáról. Azonban őszintén meg kell mondanom, hogy nehéz kedvenc jelenetet választani, hiszen az egész könyv egy csoda. Szó szerint odabilincselt magához és nem engedett el. Azt akarta, hogy olvassam, hogy lassan haladjak. Azonban, ez nem sikerült, hiszen faltam az oldalakat, míg végül nem volt tovább a történet. Viszont egy percig sem panaszkodom, hiszen méltó befejezést és lezárást kapott a történet, bár a bennem felmerülő kérdés miatt függővéges, de egy kedvenc együttesem, a Margaret Island egyik dalát idézve: „Valahol ez így volt jó, valahol ez így volt szép...”