 |
| A szerző |
Az ötlet... Először is a saját történetem adta az ötletet, szerettem volna hasonló helyzetbe került nőknek erőt, segítséget adni, azzal, hogy tudják nincsenek egyedül. Vagyis mindenképpen az élet írta a könyvem.
Mik azok amik megtörtént események és mi az, ami fikció. Avagy, hogy ne spoilerezzünk úgy kérdezném: Hány százalékban van benne a saját életed?
Hm.... Természetesen mindkét szál én vagyok. De amely a megtörtént eseményből táplálkozik a párkapcsolaton belüli bántalmazás.
Mennyire volt nehéz megírni?
Nagyon. Nagyon. Voltak részek, mikor annyira felkavartak az emlékek, hogy képtelen voltam folytatni az írást. Erről mindig nagyon nehéz beszélni, vagy akár írni.
Mikor te voltál abban a helyzetben, amiben a főszereplőd, akkor benned mi ment végbe? Láttál kiutat?
Szinte az játszódott le végig bennem, amely a főszereplőm is végig kíséri lelkileg. Hiszen az érzelmi hátterét szerettem volna leginkább megfogni ennek a nehéz témának. Kiút? Látni nem láttam, de szerettem volna hinni, hogy van. Úgy éreztem mindent meg kell tennem , hogy elérjek a kiúthoz. Ezt éreztem az egyetlen esélyemnek, de biztos egyáltalán nem voltam benne.
Szerinted mennyire leszel segítségére a hozzád hasonló nőknek?
Első lépésként azt gondolom, ha legalább csak az tudatosul hasonló helyzetbe került nőkben, hogy nincsenek egyedül. A legtöbben hasonló érzésekkel küzdenek, szinte ugyanazt élik át. Akkor ez reményt adhat nekik, és ahogy mondani szokás : "A hit hegyeket mozgat meg."...
Ezek szerint a vallás is szerepet játszott ebben az időszakodban? Vagy ezt nem így kell érteni?
Ezt nem így kell érteni.... Ezt csak jelzés képpen írtam. Ha hiszünk valamiben, az erőt adhat nekünk.
Neked mi volt, ami erőt adott?
Ami erőt adott? Így visszagondolva, én magam sem tudom, honnan szereztem az erőt. Végig csak ez lebegett előttem, hogy szabadulni tudjak...
A regényedben két "férfi fajtát" mutattál meg. A gyávát és a bántalmatót. Szerinted, ha valaki mind a kettővel találkozik utána tud még hinni a tündérmesébe illő igaz szerelemben?
Bízom benne, hogy azért egy nő életében nem fordul meg mindkét férfi típus. Vagy ha igen, addigra elég érett és tapasztalt lesz, hogy felismeri ami nem teszi boldoggá.
Igaz szerelem? Ez egy elég szubjektív megítélés , véleményem szerint. Hiszen ahogy férfiak sem, de mi nők sem vagyunk tökéletesek. Vagyis azt a kölcsönös jót és rosszat kell megtalálnunk a másikban, amivel együtt tudunk élni. "Tündérmesékbe illő igaz szerelem" - valahol itt kezdődik a való életben, a rózsaszín köd után, ahol látható mindkét fél hibája. És ezt tudja a másik "szeretni."
Te tudtál üjra szeretni egy ilyen időszak után? Mennyire volt nehéz újra bízni valakiben?
Nem mondom, hogy könnyű volt bízni a másik félben. Vagyis bennem sokszor a félelem érzése volt meg, hogy "bántani fognak" (és nem csak fizikailag értem.) De azt kell megértenünk, hogy nem vagyunk egyformák. VAgyis az egyáltalán nem azt jelenti, hogy innentől csak bántalmazó kapcsolatom lesz. Sőt... Elég tapasztalt és bölcs leszek, hogy akár időben felismerem... A félelem megmaradt, inkább olyan értelemben... Hogy sokszor a hátam mögé nézek séta közben. Vagy feszélyez ha egyáltalán mögöttem állnak. De sajnos a mai napig előfordul (bár nagyon ritkán) hogy álmodom a bántalmazással. Én azt gondolom ezek a sebek, sosem gyógyulnak be igazán, csak megtanulunk együtt élni vele.
A következő regényedről esetleg lehet tudni valamit? Egyáltalán lesz következő?
Lesz következő regény... Folyamatban van. Csak annyit szeretnék elárulni, hogy egy újabb fontos női témát szeretnék hozni és írni róla.
Mit tanácsolsz a bántalmazozz nőknek? Mit tegyenek egy ilyen kapcsolatban?
Csak egy mondatom lenne hozzájuk: Ne higgyék el, hogy ezt érdemlik.
