Itt jártam ma #2: Lendület magazin: Szilágyi Heléna és Albert Tímea dedikálás

by - 8/03/2016

 Ma délután négytől hatig Albert Tímea és Szilágyi Heléna dedikált a Jelen Bisztóban, amit ugyan
nehezen találtam meg, de a lényeg, hogy odaértem.
 Az igaz, hogy bár nagyon kevesen voltunk, de legalább családias hangulat volt és sokat is nevettünk, én közben írtam a könyvemhez, de persze én is beszélgettem a többiekkel, mert nagyon kedvesek voltak. Remélem majd még találkozok velük, mert jó volt a hangulat és maga a hely is, annak ellenére, hogy nagyon eldugott volt. :) 
 Este hat felé közeledve már mindenki szedte össze a cuccát és én is indulni, akartam, amikor Timi elém rakott egy példányt a saját könyvéből, aminek nagyon örültem és természetesen megígértem, hogy fogok róla ajánlót írni róla ide is. A többi könyv között, amit el szeretnék olvasni. 

Szerintem nemsokára hozom az ajánlót (október-november körül) és remélem akkor már ti is kedvet fogtok kapni, hogy legközelebb elgyertek. Én imádtam és remélem legközelebb is eljutok. Most már meg is fogom találni a helyszínt és remélem, hogy nem tévedek majd el. :D

You May Also Like

0 megjegyzés