2021. április 12., hétfő

Dezső Nikoletta: Női szemmel

Fülszöveg:

A regény igaz történet alapján íródott, és két szálon fut. A lelki bántalmazás és a vágy áll egymással szemben. Az egyik nő esetében megfigyelhetjük az ő küzdelmét egy olyan kapcsolatban, amelyik testi és lelki sebeket ejt rajta.

Létezik-e ebből kiút?

Ha igen, milyen áron?

A másik főszereplő egy viszony érzelmi hullámvasútját járja be. Miként éli meg a titkolt szerelmet?

Képes ellenállni a kísértésnek?

És egyáltalán ezt akarja?

Izgalmas, romantikus thriller a párkapcsolatokról és a női lélek rejtelmeiről.

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

 Ennek a könyvnek nem én vagyok kifejezetten a célközönsége, ennek ellenére, rettentően jó olvasmánynak tartom. Ez egy olyan regény, melynek egyes részei - magam sem tudom, melyikek - valós eseményeken alapulnak. Ez pedig még izgalmasabbá tette számomra az olvasást. Azonban meg kell mondjam, nagyon lesokkolódtam. Néhány évvel ezelőtt már elkezdtem egy hasonló könyvet, Francesca H. Nielk-nek a Daniel c. regényét, ahol egy tizenhét éves fiún keresztül tapasztalhatjuk meg

a családi erőszakot (meg kell mondjam, azóta sem fejeztem be a regényt). Itt pedig a családon belüli erőszak egy másik fajtáját ismerhetjük meg, mikor egy nőt a saját párja, élettársa bántalmaz. Egyik oldal sem könnyű. 

"Előbb-utóbb minden kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor meg kell látni a másikat a maga teljes valójában, és tiszta vizet kell önteni a pohárba." - 8.oldal

 A történet két fiatal lány történetét mutatja meg, akik első látásra különböznek, mégis van bennük valami közös. A bántalmazás. A szerző külső szemlélőként mutatja be nekünk olvasóknak a két nő történetét egészen a találkozásukig. A főszereplő az első fejezetben megismerkedik... Most nyert értelmet a regény utolsó mondata. NIKOLETTA!!!! Szóval: Az első fejezetben a főszereplő találkozik John-nal, mert talál az utcán egy különleges színű rózsát. Itt kezdődik minden. A sráccal randizni kezdenek, majd járni kezdenek. Ez a kapcsolat azonban nem tart sokáig John régimódisága miatt. Hiszen John az a fajta férfi, aki elvárta, hogy a nő, akit szeret meleg étellel várja haza a munkából, mosson, főzzön, takarítson. 

"A felismert hibáink segítenek jobb és bölcsebb emberré válni." - 43.oldal

 A történetben az írónő visszavezeti az olvasót odáig, mikor a két főszereplő megismerkedik. Mind a ketten rettentő nehéz utat jártak be a magánéletükben, így van egy közös pontjuk. Tartani a másikban a lelket. Nehéz erről a könyvről úgy beszélni. Hiszen Sonja is egy olyan férfi mellett akarta keresni a boldogságot és a rózsaszín köd általi bódulatot, aki csak egy tárgynak tekinti a nőket. Azt azonban elsőre nehéz lenne megállapítani, hogy melyikük volt "könnyebb" helyzetben, de mégis inkább azt mondom, hogy Jane rosszabb helyzetben volt. Hiszen őt megverték, kizárták a lakásából, megfenyegették az ismerősét és lelki terrorban tartották őt. Mindezt egyetlen személy. 

"...azt a fájdalmat megérteni, amit valaki sosem élt át, rendkívül nehéz." - 113.oldal

 Aztán, mikor végre egyenesbe kerül Jane élete Sonja segítségével és talál egy munkahelyet, amit szeret is (na, de nem csak a munkahelyet). Ekkor jön egy lehetőség, hogy asszisztensi pozícióból előrébb léphessen. Azonban jön egy mindenre elszánt, pökhendi, nagyképű munkatárs, Edward, aki szó szerint akármit megtesz az előreléptetése érdekében. Szó szerint mindent. Azt azonban hozzátenném, hogy ez a történet két fajtáját mutatja be a férfinak. A bántalmazó férfit, aki csak az erejét akarja fitogtatni és a gyávát, aki nem szereti a feleségét, de nem válik el tőle, inkább megcsalja. Én csak fogtam a fejem, mert minden könyvben valamelyik férfikarakterrel biztos, hogy találkozunk. A másik, ami szemet szúrt, az a belső monológok jelzésének hiánya volt. Mert azokat legtöbb esetben dőlt betűvel szokták jelölni. Azonban egy idő után megszoktam. Én azonban csak egyet mondanék a végére. Minden ott végződik, ahol elkezdődött. 

"Szétnézett a járókelőkön. Mindenki rohant, intézte a feladatait. Öltönyben, kosztümben, valaki melegítőben, de egy közös dolog volt az összes emberben, mindenki álarcot viselt, és nem lehetett tudni, mit hordoznak a szívükben, lelkükben. Mindenki rejteget valamit magában." - 122.oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése