Nyitray György: A szállító zászlóalj

Fülszöveg: 

London ​2015. 07.18. hajnali egy óra.

Először futni tanítanak meg. Ez mindennek az alapja minden hadseregben szerte a világon. Megtanulsz futni, megtanulod bírni. Hegynek fel-le. Futsz erdőben, tó- és folyóparton, futsz sportpályán. Együtt a szakasszal, és amikor valaki nem bírja és lemarad, nyomod a fekvőtámaszt. Majd ha megérkezett, újra futsz.

Ha már tudsz futni, van mire építeni a többit. Megtanítanak, hogy bánj a fegyverrel, hogyan élesítsd a gránátot, vezess harcjárművet és telepíts műszaki akadályt.

De arra nem tanítanak meg, hogy amikor évekkel később a háború után, emlékeidtől verejtékben úszva egyedül ébredsz jéghideg ágyadban, azt hogyan dolgozd fel. Amikor olyan sötét az éj hajnali háromkor, hogy még az utcáról beszűrődő lámpa fénye se hoz világosságot, amikor már rég kialudt az a mécses, amit a halott bajtársaid emlékére gyújtasz minden este. Akkor hiába tanítottak meg futni.

Amikor arra ébredsz, hogy skorpiók vannak az ágyadban, és hallod az ellenség suttogását, mintha csak méterekre lennének tőled a lövészárokban. Amikor minden olyan csendes, hogy már mar ez a hangtalanság. Akkor már nincs hova futnod.

Évek után rádöbbensz, hogy meg kell állnod és szembenézned a múltaddal. Mindennel, amit tettél, vagy nem tettél.

Én, mintha gyóntam volna, megírtam ezt a könyvet. Elszámoltam magammal, mert megtanultam egy fontos dolgot: a lelkedért csak te felelsz!

Ezt senkinek se tanították meg. Erre nekünk kellett rájönnünk.

KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

„Egy katona lelkének két dolog árt igazán: ha győz, vagy ha veszít.” Mikor megérkezett a könyv ezek a sorok vártak rám a könyv első lapján a dedikáló résznél. Az elején még nem teljesen értettem, mire érti ezt a mondatot. A végére azonban világos lett. És megértettem azt is, miért mondta, hogy katonának lenni nem egy megtisztelt és nem egy jó dolog. Valóban. Azonban valakinek mindig megvan az oka, amiért ezt a hivatást választja. Nekik is megvolt. Bevallom, megérintett a történet. A szerző szavai, főleg az utószava.

"De vajon terrorista-e az, aki a hazáját védi?…" - 49. oldal

Szavak nincsenek arra, mit gondoltam olvasás közben. Nem lehet szavakkal kifejezni még akkor sem, ha megpróbálkoznék vele. Mert ez egy megélt történetnek a leírt változata. Viszont valójában megélni nem tudjuk, milyen lehetett. Azt csak a szerző tudja, hisz ő élte meg ezt az egészet.

 "Itt, ha nem veszed komolyan, már meg is haltál. Nincs helye a linkeskedésnek. Felelősséggel tartozol a bajtársaidért és magadért is." - 187. oldal

 Ajánlom ezt a könyvet olyan olvasóknak, akik szeretnék megismerni ezt a világot egy katona szemén keresztül. Hiszen érthetően és szépen megfogalmazva leírja a dolgokat. Azt, hogy ez nem egy könnyű élet, és ha valaki ezt az utat választja, az tényleg egy bátor ember. Hiszen mindennap úgy felkelni, hogy hálát adsz a Jóistennek, hogy életben maradtál és azért imádkozol, hogy másnap és az azutáni napokon is életben maradj minden csak nem könnyű. Ezt megtanultam.

"Nem akarok mást, csak kisírni magam. Kisírni magamból a gyereket, aki eddig voltam, és utat engedni önmagamnak. Önmagamnak, aki most már tudja, hogy „egy pohár víz mit ér – és látta, az élet hogyan fogy el…” - 268.-269.oldal

 A történetről nincs mit mesélni. El kell olvasni és mindent megértesz. Megérted, milyen úgy elindulni egy misszióra, hogy semmit sem tudsz róla. Megtudhatod milyen ez a világ.

⭐

Egyszerűen nem tudok többet írni. Nehéz volt olvasni. Volt, mikor csak azért vettem a kezembe, mert nem szerettem volna szó szerint semmit csinálni.