K.M. Holmes: Miénk a pillanat

Fülszöveg:

Bűvölet zongoraszóra

Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott.

Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból?

Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena.

Vagy mégsem?

K. M. Holmes második regénye perzselően szenvedélyes és titokzatos történet, melyet az Angyalok városa különös és csillogó világa csak még izgalmasabbá varázsol.

KÖSZÖNÖM AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK 

A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

 Véleményem:

 Az írónő megint csodát alkotott. Egy olyan csodát, amiből még most sem térek magamhoz. Amikor az írónő első könyvét a kezembe vettem, majd a végére értem úgy voltam vele, hogy ez egy teljesen kerek, lezárt történet, nem kell neki folytatás. Amit tulajdonképpen nem is kapott, hiszen ez a kötet annak a történetnek egy másik oldaláról szól más főszereplőkkel. Mikor belefutottam az elején (az előrendelés idején) akkor még csak annyit mondtam, hogy „hú, ez jó történet el kell olvasnom”. Aha. Csak a nevekre és a témára nem figyeltem. Hogy miért is? A főszereplő neve Helena és a történet fő témája a zene. Nekem pedig van egy Helena feliratú tetoválás a csuklómon és fölötte egy EKG jellel „körbe ölelt” violinkulcs (szakmai nevén G-kulcs).

"– Lennének alternatíváim, amivel ki lehetne váltani a lépcsőzést és a futkározást – ajánlotta.
Felszisszentem.
– Bármennyire is csábítóan hangzik, nem szeretném kideríteni, miként érnéd el nálam a kívánt eredményt… – lihegtem visszautasítás gyanánt, ahogy felértem, és megálltam előtte." - 145.oldal

 A történet elején Helena a barátnőjét, Camie-t kéri meg, hogy segítsen neki egy újabb cikk megírásában. Mindezért a

főszereplőnk Los Angelesbe utazik ahhoz a céghez, ahol Camie dolgozik egy interjúra a barátnője által írt forgatókönyv főszereplőjével Damien Reshor-ral. Azonban ekkor jön Nathan. Ebben még magában nincsen semmi érdekes és ilyenkor felmerül az olvasóban a kérdés: Honnan is ismerhetik őt egymást? Maga a történet azon kívül, hogy két szemszögből íródott megismerteti velünk Nathan és Helena két évvel ezelőtti kalandját. Úgy imádtam, hogy később Helena végig Nathant hibáztatta, mert két évvel ezelőtt Nathan hagyta ott őt.

"– Jó. Definiáljuk.
– Mi van?! – kérdeztem emelt hangon. – Nem fogok neked hajnali kettőkor definiálni semmit, amikor a napnál is világosabb, hogy totál eláztál!
Mosolygott.
– Még nem kelt fel a nap.
– Ah… te." - 161. oldal

 Azonban itt még nem áll meg a történet, hiszen az irodából szabadulva elindul gyalog és meghall egy távolban lévő zongorahangot, mely egészen egy bárig vezeti, ami egy rég nem látott gyerekkori barátjáé, Mason-é. A bárból azonban már egy munkalehetőséggel lép ki. Hm... Nem is rossz. Bárcsak ilyen egyszerűen menne az élet.

"Kiálltam a képből, hogy jobban lássa a kínálatot, pedig szívesen ragasztottam volna címkét magamra is, jelezve, hogy akár engem is kérhet. Elvitelre vagy helyben fogyasztva." - 187. oldal

  Azonban, ha már egy új szereplőre terelődött a szó. Szegény személyével nem mindig voltam kibékülve, hiszen, mikor Helena kapott egy kocsit (azt nem mondom el kitől), Mason teljesen be volt lelkesedve és azonnal Helena sofőrje akart lenni, sőt mi több, nem is engedte a lányt vezetni, mondván, hogy „érzékeny a kocsi”. Azonban ezen kívül bírtam a srác fejét, nem volt vele nagy gond.

"A sorsnak van egy olyasfajta humora, amiért, ha testet öltene, én lennék az első, aki pofán vágnám." - 194. oldal

 Nathan és Helena civakodásai viszont annál aranyosabbak voltak. Az írónő a tipikus minden romantikus könyvben lejátszódó macska-egér harcot játszották le, de mégis más volt ebben a könyvben, mint akár a Tiéd a főszerepben, melyre szintén ez volt jellemző.

"A lelke olyan volt, akár egy érintetlen patak. Tiszta és élettel teli. Szívesen fürdőztem volna benne." - 274. oldal

 A történet azonban továbbra is tartogatott izgalmakat, hiszen titkok derültek ki, melyek a főszereplőnket is érintették (ezzel kapcsolatban Helena anyjának a hozzáállása viszont nagyon felbosszantott, aki szerint „jobb lett volna, ha nem is tud róla”) hiszen nem értettem, hogy mondhatott ilyet a lányának. Jaj. Kicsit előre szaladtam. Tekerjünk vissza egy kicsit. Szóval.... a bonyodalmaknál és meglepetéseknél tartottunk, melyekről azt mondtam, akadt bőven. Nem is tévedek, hiszen a történet legnagyobb bonyodalmát (ami a könyv vége felé-közepén található) Nathan okozza. Vagyis... Inkább a producerüknek a drága kicsi felesége, aki mindenáron szerephez akar jutni valamelyik fimükben/sorozatukban, ezért pedig BÁRMIRE képes ezért. Nathan helyében már a második mondatánál kiütöttem volna, pedig nem vagyok egy verekedős típus.

"Részeg emberrel beszélgetni olyan, mintha lóval imádkoznék." - 280. oldal

 Kedvenc szereplőnek két személyt tudnék megjelölni. Masont és Nathant. Masont a pozitív és barátságos viselkedése miatt, Nathant pedig... Mondjatok egy olyan könyvet, amelyikben a főszereplő pasit nem

lehet imádni. De most komolyan. Az egyetlen, ami számomra negativitásként Viszont... Ha már kedvencek, akkor a kedvenc jelenetemet sem hagyhatom ki, mely Mason vallomása volt Helenának a gyerekkoráról és az apjával való kapcsolatáról. Azonban őszintén meg kell mondanom, hogy nehéz kedvenc jelenetet választani, hiszen az egész könyv egy csoda. Szó szerint odabilincselt magához és nem engedett el. Azt akarta, hogy olvassam, hogy lassan haladjak. Azonban, ez nem sikerült, hiszen faltam az oldalakat, míg végül nem volt tovább a történet. Viszont egy percig sem panaszkodom, hiszen méltó befejezést és lezárást kapott a történet, bár a bennem felmerülő kérdés miatt függővéges, de egy kedvenc együttesem, a Margaret Island egyik dalát idézve: „Valahol ez így volt jó, valahol ez így volt szép...”

Az említett tetoválás

Nektek, hogy tetszett?

Írjátok meg ide, mert a Facebook csoportokat nem mindig nézem.