Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Fülszöveg:

Mernél szeretni, ha az időd lejárt?

Lilla már évek óta a halál árnyékában él.

Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.

Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…

Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.

Nem is sejti Lilla sorsát.

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.

Mi a jobb?

Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Éld meg a csodákat!

KÖSZÖNÖM A KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓNAK 

A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

 Véleményem:

 Nehéz. Egy szóval így tudnám leírni ezt a könyvet. Rettentően nehéz olvasmány annak ellenére, hogy az elejétől fogva tudod, mi lesz a vége. Ám azt, hogy az eleje és a vége között mi történik csak akkor tudja meg az ember, ha elolvassa a könyv összes lapját. Én megtettem. Elolvastam. Nem volt könnyű. Főleg, hogy a születéskori betegségem miatt, melyet az előző értékelésemben említettem nagyon sokáig küzdöttem a halálfélelemmel. Aztán én is beláttam, hogy nincs miért, mert „egyszer mindenkiért eljön” (Lillát idézve). Na meg nyilván volt más oka is, de most nem rólam szól ez a bejegyzés, hanem erről a csodálatos, azonban végtelenül nyomasztó könyvről egy csodálatos író tollából.

"Egy biztos. Nem fogja megérni az orgonák virágzását." - 28. oldal

 A történetet ott kezdhetjük el megismerni, amikor Lilla már a kórházban van egy jóideje, azonban a tizennyolcadik születésnapja után nem sokkal meghoz egy nagyon fontos döntést, mely egy illúzióba rángatja őt egy kis időre. Tehát egy olyan gyógyszer szedése mellett dönt, ami

elmúlasztja a fájdalmakat, de hamarabb elhozza a halált egy haldokló számára. Lilla apukája azonban nem tud megbékélni a lánya döntésével, sem azzal, hogy el akarja hagyni a kórházat. Bár nem is csodálom, hiszen én se repesnék a boldogságtól, ha a feleségem után a lányomat is elveszteném. Ezidágig az apa mindent megtett, hogy életben tartsa Lillát. Különböző kemoterápiás kezelésekre és kísérleti tesztekre jártak, hogy megmenthessék az életét. A lány azonban már rég megbékélt a sorsával.

"– Az tesz valakit jó fotóssá, ha bármilyen készülékkel profin tud dolgozni." - 129. oldal

 

Lilla nagy terve, hogy ennek a gyógyszernek (melyre a szerző is felhívta a figyelmet, hogy csak kitalált) a segítségével teljesítse a bakancslistáját, mely sikerül is és végre nekiláthat. Ezt azonban az édeaapja nem nézi túl jó szemmel és a nagyobbik lányát okolja azért, mert Lilla ki akar menni a kórházból az utolsó heteire.

"Annyi éve küzdök a betegséggel, volt időm megtanulni azt, hogy nem kell félni a haláltól. Egyszer mindenkiért eljön, ez az, ami elől senki nem tud elmenekülni.

Én csak egyet tehetek: hogy élek! Amíg megtehetem." - 235. oldal

 Hazaérkezésének napján este egy üstököst néz az égen, ennek köszönhetően pedig megismerkedik Noellel a fotós sráccal. Hát mit ne mondjak... A szerző ennél jobban nem is írhatott volna bele a regénybe. Az egyik az, hogy a srác fotózik, a másik... A másikat még hagyjuk. Majd elmesélem kicsit később.

"Élni akarok! Élni, nevetni, boldog lenni. Amíg ki nem huny a szememben a fény." - 236. oldal

 Lilla bakancslistáján olyan dolgok

szerepelnek, ami nekünk ép és egészséges embereknek átlagos egyszerű dolgoknak tűnnek. Ám Lilla számára nem azok. Olyan dolgokra gondolok, mint pl: „kibékíteni aput és Edinát”, „Elmenni szánkózni”, „Hóembert építeni”. Ezek nekünk mind-mind átlagos dolgok, melyeket szinte bármikor megcsinálhatunk. De Lillának majdhogynem csak egy hónapja van. A lány a bakancslistája nagy részét a szomszéd sráccal teljesíti, hiszen ezalatt a kis idő alatt remek barátságot kötnek. Vele megy el például szánkózni.

"– Drága Lillám! Szeretünk, el se hiszed, mennyire, de… – mondja apu, és ahogy homlokon puszil, érzem a borostáját. – Pihenj csak. Épp eleget harcoltál már. Pihenj, Prücsök." - 246. oldal

 Azonban miközben ő teljesíti a bakancslistáját és igyekszik úgy tölteni a napjait, hogy az jó legyen és méltó a nagykönyvhöz a család egy másik tagjával szintén zajlanak az események. Egyik nap felhívja Edina Lilit skype-on és elmeséli, hogy rátalált a szerelem, azonban nem egészen olyan formában, mint azt egy ember elképzelné. Éppen ezért Lillának a bakancslistáján kívül azt a feladatot is teljesítenie kellett, hogy a nővére elfogadja önmagát és a szexualitását, hogy végre rátaláljon a szerelem. Személy szerint nekem az az egyik kedvenc jelenetem annak ellenére, hogy a két testvér kapcsolatát nem az írja le leginkább, hanem az, mikor egy hétvégét együtt töltenek. Aztán... Lilla bakancslistájára még olyan dolgok is kerültek, mint a korizás, vagy a legjobb barátnője szalagváltója. Na és az egyik legjobb pont a bakancslistáján: Az első csók. Csak az volt fájdalmas amilyen helyzetben és amilyen szavakkal lezajlott ez az egész. Nehéz volt könnyek nélkül elolvasni. Vagyis... Ezt még könnyű volt. Lilla utolsó perceit a családdal és az utolsó utáni fejezetet (Noel levelét) már nehezebb volt könnyek nélkül kibírni.

 Ha egyetlen kedvenc jelenetet kéne mondanom az a legutolsó, amikor Lilla a családja körében van. Olyan szép, mégis annyira szívbemarkolóan fájdalmas, hogy nehéz lenne értelmesen leírni. Imádtam minden sorát. Amire igazán megtanított és ami a fő mondanivaló volt a történetben számomra: Élj a pillanatnak, mert nem tudhatod, hogy lesz-e holnap.