Borsa Brown: A végzet

Fülszöveg:

Bármikor, bárhol bevethető.

Robert Cooper, az USA Delta Force alakulatának tagja. Egy napon különös bevetésre küldik: egy titokzatos védett személyt kell eljuttatnia Venezuelából Amerikába.
Gloria G. C. olyan nő, akit az Amerikai Egyesült Államok vesz védelmébe, de hogy miért, azt rejtély övezi.
Két teljesen különböző ember, akiknek szívében mégis ott lapul egy közös cél, és amelyre csak hosszas szenvedés után jönnek rá.
Múlt, vágy, becsület, mélyen gyökerező érzések, amelyek nemcsak a szereplőket, hanem az olvasót is magukkal sodorják. Háborúk, békék, végzetek, kezdetek, harcok és ölelések.
Kegyetlen világ, amelyben megbújik az ember gaztette és jósága.

Meginoghat egy katona hite?
Haza…
Kurvák…
Kokain…
Rumba…
Mi a végzeted, katona?

Mert azt mondod, hogy tudod. De nem tudsz te szart sem!

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, amely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben.

KÖSZÖNÖM AZ ÁLOMGYÁR KIADÓNAK 

A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

 Véleményem:

 Borsa már sok világba bevezetett minket, sok mindent megmutatott nekünk. Olvashattunk már maffiáról, az arab kultúráról és még sok mindenről. Mind egy elzárt, mondhatni titkos világot mutatott meg az olvasóknak. Most is egy ilyen világba vezetett be minket. A katonák világába.

Fotó: Pápai Joci Photo

Számomra ez a könyv sok mindent jelentett. Mióta Borsa megosztotta a csoportjában a kutatómunkával kapcsolatos képeket ezáltal betekintést nyerve a következő könyvbe, azóta izgatottan vártam. Hogy miért? Tudtok már rólam néhány dolgot, hiszen nem titkolok semmit, persze megválogatom a szavaimat. Így az sem titok, hogy egy születéskori betegségem miatt vannak és voltak is bajaim a múltban. Emellett nekem mégis az volt a legnagyobb álmom, hogy egyszer katona lehessek. Annak ellenére is, hogy tudtam, soha nem válhat valóra ez az álmom. Pedig emlékszem, hogy egyszer, mikor táborban voltam jött hozzánk egy katona és tartott egy mini-kiképzést (kúszás, kötélmászás és lövészet is volt többek között). Az ottani táborvezető nem engedte, hogy csináljam a gyakorlatot, csak a lövészetbe engedett beszállni. Akkor fogtam életemben először fegyvert. Hatalmas élmény volt és azóta is visszasírom. Na meg én voltam az az ember, aki nem azért hordta és hordja a terepmintás cuccokat, mert divat. Na, de belőlem ennyi elég, lássuk a történetet.

"Nem azért lettem katona, mert másokon akartam segíteni, hanem azért, mert én az akartam lenni. Fegyvert fogni, dönteni élet és halál fölött, szolgálni a hazát… Ezek nemes, ugyanakkor férfias dolognak tűnnek a szememben kissrácként." - 7. oldal

 Maga a történet ugye ott veszi kezdetét, hogy Robert a főszereplő és társa (valamint barátja), Paul közös küldetést kap. Védelmezniük kell egy személyt, ám arról kevés információt kapnak, sőt szinte semmit, hogy ki ő és hova kell pontosan vinni. Csak annyit tudnak, hogy az úticél USA. Amikor azonban már magukhoz vették a lányt és elindultak volna történik egy baleset és lezuhan a gép, mellyel az utukat folytatták volna. Így aztán tanúi lehetünk annak az időnek, melyet ennek a váratlan feladatnak a megoldásával töltenek, próbálják minél inkább megtudni, hogy ki is az alany valójában, ha már így hozta a sors, hogy valóban szükségük van erre. Glória és Robert azonban a kezdetekben nem mondhatnám úgy hogy egy hullámhosszon voltak. Legalábbis szerény véleményem szerint. Egyfajta csárdást jártak. Robert hűen a hivatásához megpróbálta elnyomni az érzelmeit, habár azért kezdetekben azt is észrevettem, tényleg idegesítette a nő. Bár bevallom engem is. Konkrétan úgy viselkedett, mint egy... Ám vajon kérdés, hogy meddig sikerül neki elfojtani  az érzelmeit? Ha egyáltalán sikerül, akkor meddig?

"Állandóan azt mondják a katonákra, hogy hősök akarnak lenni, pedig ez nem igaz. Ha hősökké leszünk, az azt jelenti, hogy valami rossz történt. A sima dolgokért, egyszerű harcokért a hétköznapokban senki sem kap elismerést. Ölj! Éld túl! Áldozd föl magad! Rokkanj bele! Igen… Akkor hőssé válsz…" - 28. oldal

 A történet két szálon fut, az írónő főszereplő múltját és jelenét is, ezáltal bepillanthatunk például abba, hogy Robert miként élte meg az alakulathoz való jelentkezésekor a kiképzést. Valamint a további küldetéseit is elmeséli. A történet egyik folyamatosan ismétlődő mondata az volt, hogy: Rothadó testek, elásott lelkek. Ezt a mondatot egészen az ötvenhatodik fejezetig nem értettem, de erről majd később. Mindössze szerintem ez egy jó megoldás volt, hiszen így nem csak elbeszélésekből ismerhettük meg Robert múltját és azt, milyen a múltja, hanem ő maga meséli el.

"A természet és a sors mindig maga dönti el, miként próbálja elvenni a szenvedő életét." - 43. oldal

 Robert a történet során sokat gondol az édesapjára, aki szintén katona volt, de már nem élhette meg a fia jelentkezését a különleges alakulathoz. Valamiért nekem az jött le a történetből, hogy nagyon kötődött hozzá és szerette az apját, ami be is vallom, mosolyt csalt az arcomra a későbbiekben is.

"Ha nincs benned kitartás, ha nem hiszel magadban, istenben vagy bármi másban, akkor neked annyi. A lényeg, hogy higgy." - 52. oldal

 A küldetés előrehaladtával míg Roberték úgy érzik, hogy egy állóvízben tapicskolnak, addig nagyon is halad előre a történet és sok minden derül ki az alanyról is, többek között az is, ki ő valójában. Azonban, mint minden Borsa könyvben, itt sem maradhat el a romantika. Egyre inkább kezdenek egymásra találni még akkor is, ha

Fotó: Pápai Joci Photo

Robert tisztában van vele, nem helyes, amit tesz. Döntenie kell. Szerelem vagy parancs. Bevallom nagyon izgultam, hogy ennek mi lesz a végkimenetele, de végül megnyugodtam, hiszen minden szép és jó. Kis bukkanókkal, ám melyik történetben nincsenek bukkanók? Hiszen hamarosan rájönnek arra, melyre egész út alatt szerettek volna.

"Talán, aki katonának áll, az nemcsak kihívást akar magának választani, hanem halált is. A végzetét." - 127. oldal

 Azonban egy idő után az átlag embernek rá kell jönnie, hogy a katonák élete cseppet sem fényes. Robert esetében például felmerül a kérdés: Haza vagy szerelem? Az értékelésem elejéből gondolhatnátok, mi lenne a válaszom. Ám vajon Robertnek is?  

"Ha függő vagy, nem érdekel a jövő." - 190. oldal

 A történet során egyszer lehettem tanúja annak, hogy Robert hazalátogatott, ezáltal megismerhettük az édesanyját és a vele való kapcsolatát, mely első pillanatban nem volt túl fényes az ő szemszögéből nézve. Azonban azt is láthattam, hogyan viszonyult az apjához. Az egész történetnek csupán két momentuma volt, mikor közel álltam a síráshoz. Az egyik ez volt.

"Nem megyek ebbe bele, inkább odalépek a kandallóhoz, kezembe veszem azt a képet apámról, amelyet mindig szoktam, és gyengéden beleöklözöm.
– Helló, apa! Itt vagyok! Hiányoztál!" - 488.oldal

 A másik pedig – és most tényleg nem túlzok, ha elolvasod, meglátod – az egész ötvenhatodik fejezet. Kegyetlen. De még ott sem sírtam csak csípték a szememet a könnyek. Ott értettem meg a fent említett mondatnak a lényegét.

 Innentől már csak két mondanivalóm akadt:

1.Köszönöm, hogy megírásra és kiadásra került ez a regény. Kellett a lelkemnek, hogy ezt átéljem.

2.Kíváncsi vagyok, mit tartogat a második rész.