2020. július 6., hétfő

BORÍTÓLELEPLEZÉS: Lois Duncan - Stranger With My Face


Fülszöveg:

A tükrön túl halál vár

Laurie Strattonnak végre mindene megvan, amire egy tizenhat éves lány vágyhat. A tökéletes nyara végén azonban új fordulatot vesznek a történések, amikor a barátja azt állítja, hogy látta őt egy másik fiúval – pedig Laurie otthon feküdt betegen. Azt ezt követő rejtélyes észlelések meggyőzik a lányt arról, hogy egy nagyon is valós személy ólálkodik körülötte…

Később kiderül, hogy ez a személy nem más, mint Laurie elveszett ikertestvére, akinek egészen másként alakult az élete, és ez keserűvé, gonosszá tette. Megtanulta, hogyan kísértheti Laurie-t, sőt egy idő után már igazi veszélyt jelent. Akar valamit Laurie-tól… Méghozzá az életét!

Hagyd égve a villanyt!

No és akkor lássuk is a borótót: 
Rendeld elő ITT
Tedd kívánság és/vagy várólistára ITT

A szerzőről:

Lois Duncan több mint ötven könyvet írt a gyerekeknek szóló képeskönyvektől, a verseken át, a felnőtteknek szóló dokumentumregényig. Ám elsősorban a
fiataloknak szóló thrillereiről híres, amelyeknek köszönhetően tizenhat államban és három országban nyerte el a Fiatal Olvasók Díját. 1992-ben „az ifjúsági irodalom terén végzett kimagasló munkájáért” a School Library Journal és az Amerikai Könyvtárszövetség Fiatalok Könyvtárszolgálatának Margaret A. Edwards-díjával jutalmazták.

Lois Philadelphiában született, Pennsylvania államban, majd a Florida állambeli Sarasotában nevelkedett. Kora gyermekkorától írónak készült. Tízéves volt, amikor elküldte egy írását egy újságnak, tizenhárom, amikor nyomtatásban is viszontláthatta a saját sorait. Gimnazistaként már rendszeresen publikált, szövegei fiataloknak szóló magazinokban jelentek meg, elsősorban a Seventeenben.

Felnőttként Új-Mexikóba, Albuquerque-be költözött, és újságírást tanított az Új-Mexikói Egyetemen. Ezzel párhuzamosan több magazinnak is dolgozott. Több mint háromszáz cikke és története jelent meg, emellett éveken át volt társszerkesztője a Woman’s Day című magazinnak.

Hat regényéből – SUMMER OF FEAR, KILLING MR. GRIFFIN, GALLOWS HILL, RANSOM, DON’T LOOK BEHIND YOU, STRANGER WITH MY FACE – tévéfilm készült. A TUDOM, MIT TETTÉL TAVALY NYÁRON és a KUTYASZÁLLÓ kasszasiker lett a mozikban.

Az írónő 2016-ban, 82 éves korában hunyt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése