Lakatos Levente: Tönkreteszlek (Nem szabadott volna... 1.)

Fülszöveg:

Gyűlölniük ​kellene egymást. Máskülönben garantált a katasztrófa.
A zárkózott, tragikus sorsú Mia gyerekkorában jelen volt gazdag édesapja meggyilkolásánál. Sőt, azt pletykálják, hogy ő az elkövető. Az esetet követő nagy médiafelhajtástól távol tartva édesanyja egy külföldi, kétes hírű bentlakásos vallási intézetbe küldte lányát. Vagy inkább száműzte? Mia a húszas éveiben is még a tragédia spiráljából próbál kievickélni, de egyre mélyebbre süllyed benne, mígnem találkozik édesapja egykori nagy riválisának fiával. Nehéz eldönteni, hogy Sámuel segíthet rajta, vagy egy életre tönkreteheti a súlyos titkokat cipelő lányt.
A laza erkölcsű Sámuel örök lázadó, nagyon úgy tűnik, a harmincas éveire sem nő be a feje lágya. Imádja feszegetni a határokat, meggyőző megjelenésével pedig igen népszerű a hölgyek körében, akikkel előszeretettel játszadozik is. A családi vállalkozás érdekében rákényszerül arra, hogy az ujja köré csavarja a külföldről hazatért csillagvirágszálat, azaz Szendházi Miát. Azt gondolja, hogy a sebzett lelkű lány könnyű préda lesz, de téved, és nagyon úgy fest, hogy az a fránya fegyver fordítva sül el.
Vajon a családi viszályokat is elsöprő szerelemnek garantáltan tragédia a vége?
LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak. A Tönkreteszlek az első, saját kiadójával megjelentett könyve.

Véleményem: 

Valamikor 2017-ben jutottam arra a döntésre, hogy elkezdem Lakatos Leventétől az első könyvemet, a Barbibébi első kiadását. Harminc oldalnál tovább nem jutottam, mert kicsit erős kezdés volt. Most jutottam el oda, hogy ismét folytassam Levente írásait, mégpedig a legújabb könyvével, ami megerősített abban, ideje folytatni és a Barbibébi új kiadását olvasni a régi helyett. 

 Nem bántam meg, mert úgy láttam, hogy egy nagyon jó történetnek a kezdete ez a könyv. Már az első oldalaknál magába szippantott és alig bírtam letenni. Csak olvastam és olvastam, sőt volt olyan, hogy a buszról is a jelző megszólalásakor pattantam le. Ilyet ne csináljatok, nem jó móka. 

 No, de a történet. Ahhoz képest, hogy Lakatos Levente romantikus-erotikus írónak van elkönyvelve, itt nem tapasztaltam olyan durván az erotika megírását, mint a legelső könyvénél, tehát már itt látszik a fejlődés. Kialakította a saját stílusát. Megtanulta az évek során, hogyan kell fenntartani az olvasók figyelmét. Most már értem, miért szeretik ennyire. Letisztult stílusa tényleg magával ragadja az embert. Minden leírt szavát megválogatva, gyönyörűen fogalmazza meg a jeleneteket. 

 Mia és Samu története azonban sablonos, de mégsem az. Meg lehet ezt úgy írni, hogy ne legyen az. Az írónak ez sikerült. A két főszereplő története úgy lett megírva, hogy tényleg nem akarja letenni a könyvet az olvasó. Mintha pillanatragasztóval odaragasztották volna, hogy ne tudd letenni. Legalábbis én így voltam. Bár emlékszem arra, milyen fenntartásokkal kezdtem neki a regénynek, mégis hajtott a kíváncsiság. Most pedig izgatottan várom a következő részt, hogy megtudjam, milyen apró csipkelődések lesznek még a két főszereplő között.

Imádtam olvasni a csipkelődéseiket ahhoz képest, hogy a sorsuk szerintük nem így kellett volna, hogy megírva legyen. Ám mégis így lett. Hiszen a szerelemnek nem lehet parancsolni. A lehető legváratlanabb pillanatban talál rád. Vagy akkor, mikor már lemondtál róla. Hiszen Mia a rend falai között bár rendes életet élhet, mégis egy zárkózott személy, akit lelkileg ronccsá tett az, hogy látta az apja halálát.

A könyv azonban visszatekintéseket is ad az olvasók kezébe, hogy megértsük a történetet. A szerző elmeséli a szereplőkön keresztül, mi is történt a múltban. Ez nagyon tetszett, mert így megismerhette az olvasó a szereplők múltját.

Tehát ha tervezed, hogy nekikezdesz, akkor keríts egy hosszabb idősávot, amikor ráérsz, mert nem fogod tudni letenni a könyvet.