Baráth Viktória: Orosz rulett

Fülszöveg:

Amikor az életed a tét

Sophia, a fiatal és céltudatos lány úgy nőtt fel, hogy nem ismerte az édesanyját. Csupán egy magyarázkodó levél maradt neki emlékül, és egy nyom, miszerint a nő Las Vegasban él. Sophia így a bűn városába költözik, hogy felkutassa a családi gyökereit, ott azonban falakba ütközik. Unalmas munkát vállal, mellette viszont, amikor leszáll az éj, a lány élete megtelik izgalommal és kalanddal.

Amikor segítségre van szüksége, alkut köt Viktor Makszimovval, az éjszakai klubok és kaszinók urával. Sophia távol akarja tartani magát a zűrös múltjától, ám ekkor még nem is sejti, hogy a férfi mekkora veszélyt jelent a számára.

Mit tehetünk, ha az érzelmeink veszik át az uralmat felettünk? Engedhetünk a csábításnak, ha a gyönyör mellé gondok is társulnak?

Baráth Viktória ismét a sötét oldalra kalauzolja olvasóit egy olyan történetben, amelyben sosem tudhatod, mit rejt a következő oldal.

Véleményem: 

Újabb érzelmi hullámvasút. Bár nem tudom,

min csodálkozok, hiszen nem csak Viki könyveitől, de az általam olvasott eddigi Álomgyáras könyvek 90%-a ezt váltotta ki belőlem. Ez azonban mégis más volt. Más volt, mert voltak elképzeléseim, mire számíthatok. Amikor elkezdtem a regényt akkor – mint mindig most is – kérdések keringtek bennem a könyvvel kapcsolatban. Az első ilyen kérdés az volt, hogy: „Vajon Sophia véghez tudja vinni azt, amiért küzdött, dolgozott?” Ez a kérdés azonban a harmincadik oldal tájékán dalakba ütköztetett, viszont mikor már azt mondtam volna, hogy „hát ebből elég lett volna egy novella”, akkor jöttek az újabb és újabb izgalmak és kérdések. Tehát egy percre sem unatkoztam.

"De ha mást nem, azt megtanultam ezalatt az idő alatt, hogy sosem maradhatunk a földön, még akkor sem, ha láncokkal kötnek minket oda. Fel kell állnunk, és tovább küzdenünk, mert a sírás semmit sem old meg." - 47. oldal

 A történet számunkra ott kezdődik el, hogy Sophia kettős életet él. Nappal egy kis kávézószerű helyen dolgozik, éjszaka meg próbál a szülei nyomára bukkanni és plusz pénzhez jutni (megjegyzem nem éppen a legjobb módszert választva). Az egyik kaszinós kalandja során egy az olvasók által

(akik olvasták A főnök sorozatot – megjegyzem, ezt a kötetet anélkül ne kezdje el senki) megismert szereplő, Rick bukkan fel, akit én már a főnök sorozatban is nagyon szerettem, tehát örültem, mint majom a... Na, de itt jön egy érdekes gondolat. Mit is keres ott Rick? Végig a főszereplőnk nyomára akart bukkanni az örökség és egyéb dolgok elrendezése miatt. Kíváncsi lennék arra, ti hogyan reagálnátok ilyen helyzetben? Egy biztos: Sophia az ajánlat meghallgatása után gondolkodóba esik, nem is kicsit, azonban sajnos vagy nem, de a magánéleti gondjai nem engedik sokáig gondolkodni. Ami belegondolva nem is nagyon baj, mert egész jól kijönnek a későbbiekben. Azt viszont maga se tudja, hogy valóban meg akar-e többet tudni az anyjáról.

"– (…) Azokban a körökben mindig akad valaki, akinek könnyen bele tudsz köpni a levesébe." - 185. oldal

 Bár az ember először kapásból azt hinné, hogy Sophia abból keresi éjszakánként a pénzt, azonban ha tovább olvassuk a történetet a homlokunkra csapunk és azt mondjuk „a szentségit, de hülye voltam”. Hiszen végig egyetlen cél lebeg a szeme előtt és nem engedi veszni hagyni. Megvan az oka annak, amiért ő éjt nappallá téve dolgozik. Ez pedig könnyeket csalt a szemembe. Közben az örökségének a további részeire is fény derül a pénzen kívül, így egy kicsit mondhatni belekóstolhat a gazdagok életébe, habár ahogy láttam elég nehéz megszoknia, melyet meg is értek. No, de itt jön egy újabb bonyodalom: Sophia megismerkedik az egyik kaszinóban a tulajjal, akinek az öccsével gabalyodnak a dolgok, azonban mikor Sophia azt hinné, hogy a Viktorral való első csúfos találkozás után már nem látják egymást... Láss csodát, mégis. De még hogy. Nagyon megdöbbentem, holott a fülszövegből számítottam rá, hogy az nem az utolsó találkozásuk lesz. Idővel azonban a szerelmi szálak itt is megfordulnak, aminek a könyv vége felé örültem is meg nem is.

"Eddig azt hittem, hogy ő az a tipikus „a legyet is röptében” pasi, de most rá kellett jönnöm, hogy a zord külső valóban egy érző szívet rejt." - 267. oldal

 Mivel Sophia-nak kellett egy stabil munkahely, így Viktorhoz könyörgi be magát, azonban ennek is megvan az oka, melyről én most nagyon szépen hallgatok, mert nem akarok semmit elkotyogni, ez azonban iszonyú nehéz. A meglepetések azonaban továbbra is érnek minket, hiszen az írónő engedi sejtetni az olvasónak, hogy Ana és Viktor ismerték egymást. Újabb kérdés: Honnan? Vagy például: Kicsoda David?

"Mert ez a legtisztább módja annak, hogy kifejezzük az egymást iránti érzelmeinket, hiszen a szavak sokszor hazudnak, de a tettek önmagukért beszélnek." - 289. oldal

 Nem várt fordulatként azonban a főszereplő szemszögén keresztül átélhetjük, hogy mikor azt hinné minden egyenesbe jött az életében

és minden elrendeződni látszik, akkor jön egy újabb fordulat és egy feladat, amit meg kell oldani. Viszont mikor azt hinné, elvesztette mindazt, amiért küzdőtt éveken keresztül mint egy égi jel minden megoldódik, ez pedig mosolyt csalt az arcomra. Hm... Vajon kinek a keze lehet a dologban?

"Az élet is hasonlóképpen működik. Csak várunk és várunk, hátha nyertesnek hoz ki minket a sors által megpörgetett kerék. Azt mondják, aki nem kockáztat, az nem is nyerhet. Én azonban szívesen kimaradnék néha egy-két körből." - 293. oldal

 Amikor azonban Sophia elutazik Viktorral Monte Carlóba már sejtettem, hogy itt valami nem lesz renden és... Láss csodát: a sejtésem beigazolódott. Hisz semmi jó nem sülhet ki egy titokzatos pasiból, akinek a fél családja a jachton van és végig az „üzletről” akarnak beszélgetni... Azonban – szokták mondani – minden jó, ha a vége jó, bár véleményem szerint máshogy is be lehetett volna fejezni, de így is tökéletes végszót kapott a történet. Olyannyira, hogy az utolsó három oldalon néztem, hogy „ez most mi a fene volt?” Amikor elkezdtem nem tudtam eldönteni, hogy én hogyan fogok viszonyulni a könyvhöz, mert mindenki azt írta, kéne neki folytatás és bár a szerző állítása szerint nem tervez, A főnök után szerintem reménykedhetünk, hogy ez is kap egyet. Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam.

Van, aki már olvasta? Nektek mi a véleményetek?