2020. szeptember 1., kedd

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Fülszöveg:

Feladtam a küzdelmet, be kellett látnom. Ahogyan teltek a napok, még annyira sem fojtottam el az érzéseimet, mint eddig. Nem állítottam fel ellenük semmilyen mentális korlátot. Minden napszakban Laurára gondoltam, és ezt igen élveztem...

Kár, hogy hosszú távon nem tartható fenn ez az egész. Nem egészséges ez az édes gyötrődés. Egyszer megfizetek mindenért, tudom. Eljön majd az idő, hogy színt vallok, és úgy tűnik el Laura az életemből, mintha sosem ismertem volna. 



 


KÖSZÖNÖM A SZERZŐNEK A RECENZIÓS PÉLDÁNYT

Véleményem:

 Völgyi Anna nevével eddig nem találkoztam, a könyve azonban a megjelenés óta izgatott. Habár bevallom a cím miatt egyszerre sírok és nevetek, de ez nem változtatott a tartalmon, amit örömmel olvastam el. Boldogság volt a könyvnek minden egyes sora. A szerző nagyon szépen megalkotta. Kifejezetten az érzelmek kibontakozására ment rá a szerző arra, hogy a főszereplő Sára hogyan találja meg a maga útját, ismeri meg önmagát. Valamint megemlíteném, hogy végre egy olyan könyvet foghattam a kezemben, ahol érződött az, hogy nem a tipikus „középgazdag” családból származó lányról olvasunk. Hanem egy olyan élet tárul a szemünk elé, ahol a lány megunta azt, hogy ő csak egy egyszerű konyháslány és visszautazott szülővárosába Budapestre ott hagyva Angliában mindent. Köztük a szerelmét, Andrást is. No, de itt jött számomra az első kérdés: Mihez szeretne Sári kezdeni Budapesten majdhogynem teljesen egyedül?

"Visszafelé miért nem működnek a lánc elemei? Miért nem lehetünk soha azzal, akivel szeretnénk lenni? Akkora bűnt követtünk el előző életünkben, hogy ez a megtorlás várt ránk a következőben?" - 113. oldal

 Erre viszonylag hamar választ kaptam, hisz nem sokáig tétlenkedett, hamar a saját lábára állt és elkezdett munkát keresni. Bár... Bevallom kicsit hamarabb talált, mint azt én hittem volna. Na meg... igen. Az állásinterjúja sem volt egy könnyű eset. Szerintem egy örök trauma marad az életében. Bár kinek ne lenne az, ha majdnem rászakad egy mennyezet? (Ismét nem áll szándékomban spoilerezni). Viszont azt megjegyezném, hogy az elején (első fejezetben) hangoztatott megszerzett magyar diploma a későbbiekben nagyon feledésbe merült. Hiszen... Egy kórházba mióta kell magyar diploma? Ez volt az a pont ahol a gondolkodástól kis kínai szemeim lettek. Na mindegy. Itt pedig Sára számára elkezdődik valami ismeretlen, ezáltal pedig változásokon megy keresztül. 

"A férfiak mindent szó szerint értenek. Nem ismerik az átvitt értelem fogalmát." - 145. oldal

 A történet számomra végig izgalmas volt és egy percre sem untatott. Élveztem, hogy a főszereplővel átélhettem egy csomó kalandot, belepillanthattam ebbe a világba, ami eddig számomra teljesen idegen volt, mert tőlem mindig is távol álltak ezek a tantárgyak. Mind a fizika, a biológia és a kémia is. Egyiket sem szerettem, de izgalmas volt megnézni, hogy hogyan zajlanak ezek a munkák. Vagyis... Ha nem is kifejezetten a munkafolyamat leírásán keresztül, de valamennyi belelátást nyerhettünk. 

"Hogyan érezhet az ember mindenféle szépet viszonzatlanul?" - 198. oldal

 Élvezettel olvastam minden sorát, szinte alig bíztam letenni. Bár bevallom azért itt is akadtak ellenszenves karakterek, például Ella. Ő sem teljesen csak egy ponton, amikor megkérdőjelezi Sárát és hozzávágja, hogy ha más lenne, az már gyerekkorban megmutatkozott volna. Nem. Nem feltétlen mutatkozik meg. Nálam se mutatkozott meg négy-öt évesen, hogy az vagyok, aki. Sőt.

Nem kevés olyat lehet olvasni, hogy valaki harminc-negyven évesen jön rá. Na és akkor mi van? Unszinpaitikus szereplők mellett azonban akadtak kedvencek is (nagyjából az összes többi), ha pedig már ennél tartunk akkor megemlíteném a kedvenc jelenetemet, ami a Laurával közös Franciaországi utazásuk volt. Szerettem azt a jelenet olvasni, bár bevallom nehezen tudok kedvenc jelenetet választani. 

"Értelmetlen a szemrehányás, a követelőzés, a siránkozás, hiszen amíg te az egyik oldalon úgy szenvedsz, hogy a földre veted magad, és különféle, lehető legfájdalommentesebb elhatározási lehetőségeket hasonlítgatod össze egymással, addig a másik nevet, eszik, alszik, egyszerűen csak éli az életét, és nem jut eszébe, vagy legalábbis nem érinti meg a te kínlódásod" - 251. oldal

 Utolsó szó gyanánt pedig: MI VOLT EZ A VÉG? Úr isten. Még most sem tértem magamhoz. Megyek hibernálódni. Addig is feldolgozás alatt van a sztori. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése