2020. április 2., csütörtök

FILMAJÁNLÓ: Sakáltanya

Leírás:


Violet arról álmodik, hogy sztár lesz. Gitárral a kézben, saját dalait énekelve szeretne a reflektorfénybe kerülni, így New Yorkba költözik. Ám nem kapkodnak érte, ezért munkát vállal egy kocsmában, melyben öt lány dolgozik. Lassacskán rájön, hogy a Sakáltanyán megtalálta azt, amit keresett. Ez a kocsma ugyanis különleges hely: itt csak nők dolgoznak, a vendégek természetesen csak férfiak, akik azért jönnek, hogy a lányok magánszámaira tomboljanak, megfeledkezve a világról, miközben dübörög a zene. Öt gyönyörű lány: New York a lábaik előtt hever és ők nem haboznak elvenni azt, amit megkívánnak.

Vélemény:

 Már nem először láttam ezt a filmet, hiszen első látásra szerelem volt. Azonnal megfogott benne valami. Talán tíz éves lehettem, amikor először láttam, hiszen anyukámmal egy olyan
jelenet a filmből
helyre költöztünk, aminek az aljában egy kocsma volt, melynek Sakáltanya volt a neve. Így aztán gondolta, hogy megismerteti velem ezt a filmet. Onnantól számítva szerintem vagy ötször biztos láttam. 

 Maga a történet Violet-ről egy - az álmait kergető - lányról szól. Az álmai megvalósítása érdekében bármire képes, így a szülői házat elhagyva New Yorkba repül. Egy ideig azonban szerencsétlenül próbálkozik, hiszen dalszerzőként senki nem akarja komolyan venni. Egy idő után azonban betoppan arra a helyre, ami meghozza neki a valódi boldogságot. Azonban ebben a törtenetben sem maradhat a szerelem, hiszen Violet-re is rátalál a szerelem, azonban azt nem árulnám el, hogy kicsoda lesz a titokzatos lovag. 
jelenet a filmből
 A történet sok mindent megmutat az embernek. Hogy ne adjuk fel az álmainkat és küzdjünk értük, hiszen megéri. Violet sem adta fel, sőt egy kicsit más irányban is lelte meg a boldogságot, mint, ahogy azt ő képzelte. 

ITT te is megnézheted. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése