2018. január 28., vasárnap

Seasons of Book Blogging book tag 2018

 
Először is szeretném megköszönni a Molyrágta sorok bloggerináljának, Zsófinak, hogy kihívott.
J A N U Á R
Kezdődik az Újév

Mi volt az újévi fogadalmad idén? Betartottad? 

 Az én egyik újévi fogadalmam az volt, hogy megtanulok elindulni a görkorival. Erre sajnos az idő miatt csak tavasszal keríthetek sort. A másik pedig az volt, hogy többet szeretnék fejlődni abban, amit a suliban tanulok szakmaként, ami pedig az éneklés. Efelé egy nem kis lépést tettem, hiszen februárba megyek egy nagyon jó énekiskolába egy bemutatkozó órára.
F E B R U Á R
A párkapcsolatok hónapja 

Melyik a kedvenc könyves párod? 
 Ez egy nagyon gonosz kérdés. Hogy lehet csak egyet választani? Képtelenség. Viszont, ha már muszáj, akkor Lochent és Mayát mondanám, akikért egy két ember furcsa tekintettel néz majd rám, de már megszoktam. (a második viszont Márk és Olvér Rácz-Stefán Tibor: Túl szép című könyvéből)
M Á R C I U S 
A szerencse és az új kezdetek hónapja

Egy könyv, vagy könyvsorozat az évből, amit szívesen olvasnál újra úgy, mintha még sosem olvastad volna. 
Helena Silence: Enigma és Ezüsthíd, ami ha úgy vesszük, akkor egy két részes sorozat. Imádtam azt a könyvet. Emlékszem, hogy átkoztam azt a napot, amikor a második rész elején tartottam és az Olvasás éjszakája alkalmából elmentem Helena Silence és Kemese Fanni közönségtalálkozójára. Na, hát ott volt egy-két spoiler, aminek nem nagyon örültem. Viszont hála a jó égnek a leges legnagyobb spoilert nem mondták el.
Á P R I L I S
Egy teljesen átlagos hónap

Egy könyv, amit annyira hypeoltak, hogy túl nagy elvárásokkal indultál neki, de csalódtál. 
 Szerintem ilyen még nem volt. De ami késik, az nem múlik. 

M Á J U S
A hónap, amikor minden virágzik 

Egy könyv, ami kellemes meglepetést nyújtott.
Tökéletes kémia. A fülszöveg alapján nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám. Mondanom sem kell, kellemeset csalódtam és alig várom, hogy megszerezzem a másik két részét is.

J Ú N I U S 
A szünet ideje 

Egy könyv, vagy műfaj, amihez akkor fordulsz, ha egy kis kikapcsolódásra vágysz. 
Novella. Novellákat csak akkor olvasok általában (kivéve, ha suliba kell). Könyvből viszont nincs ilyen.

J Ú L I U S 
A függetlenség ünnepének hónapja

Egy könyv, ami tüzet gyújtott benned. 

M. G. Brown: Kavargó rózsaszirmok című könyve. Azt hol szerettem, hol utáltam, de amikor utáltam, akkor majdnem lehajítottam a másodikról. Szegény könyv. Nyugi, életben maradt. 
A U G U S Z T U S
Az év legmelegebb hónapja

Egy feltörekvő szerző, aki hamarosan híres lesz. 
Ide megint csak M. G. Brown írónőt tudnám hozni. Szerintem fantasztikus a stílusa és bár a második könyvét még nem olvastam (hamarosan az is sorra kerül), szerintem megérdemelné, hogy többen megismerjék a műveit, azzal együtt a stílusát.
S Z E P T E M B E R 
Amikor a diákok visszaülnek az iskolapadba

Egy könyv, amit az iskola miatt kellett olvasni, mégis tetszett. 
 Nem volt ilyen. Vagy legalábbis én nem emlékszem ilyenre. De az én emlékező képességem semmire nem garancia, mert olyan az agyam, mint a halnak.
O K T Ó B E R 
Halloween hónapja

Egy szereplő, akinek szívesen beöltöznél Halloween-kor. 
 Cammie, a Gallagher lányok sorozatból. Azóta is csillogó szemekkel nézek arra a postára, ahol ráleltem az első részére. 
piCammie, a Gallagher-lányok sorozatból. Ő egy "ősrégi" kedvencem. Azóta is csillogó szemekkel nézek arra a postára, ahol rátaláltam. 

N O V E M B E R
A hónap, amikor arra emlékezünk, mennyi mindenért lehetünk hálásak. 

Egy könyv, aminek sokat köszönhetsz. 
Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el. Ennek a könyvnek nagyon, de nagyon sokat köszönhetek az LMBTQ+ téma miatt.

D E C E M B E R 
Amikor a barátok és a család összegyűlnek.

Egy könyv, amit szívesen adnál ajándékba. 
 Ha nem a saját könyvtáramból kell odaadnom, hanem megvennem az illetőnek, akkor bármelyiket. 

Másodszor pedig íme a kihívottjaim:
Lapozz bele!

2 megjegyzés: