2018. január 9., kedd

Kedvenc filmek book tag - avagy: Szoktam én egyáltalán filmezni?

 Drága bloggerina társam Anna, a Lap Lap után bloggere kihívott a Kedvenc filmek book tag-re, ami a címéből ítélve azért is furcsa, mert nem igazán vagyok filmes típus. Inkább egy jó könyvet, vagy a barátokkal való időt választom. Esetleg kimenni a szabadba és írni. No, de akkor lássuk is.

1, Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál?

 Nem nagyon szoktam filmeket nézni, pedig régen nagyon sokat néztem. Arra emlékszem, hogy nagyon szerettem a Kill Bill-t, meg az Amerikai pite első részét. Mindegyiknek megvan a maga külön kis sztorija részemről, de azt inkább most kihagynám. Régebben, amikor pedig még nagyon gyerek voltam, az viszont egy számomra nagyon szép emlék miatt maradt meg. Hét éves voltam éppen műtét előtt a kórházban feküdtem a szobába és egyszer csak azt vettem észre, hogy a szobatársam, aki akkor szerintem tizenhét körül lehetett, odarakott az asztalkámra egy A4-es lapot, amire Micimackó volt rárajzolva, ráírva pedig az: Sok szeretettel Laurának. 
 Azóta is keresem azt a rajzot, de sajnos nem találom. Remélem azért még meg van valahol. Valamiért nagyon sokat jelent még most is. :)


2, Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál?

Film: Tegnap anyukám vasalt és megnéztük a Szuperzsaru című filmet, amit kicsiként én csak "repülőpoharas filmnek" hívtam. 
Sorozat: Az utolsó, amit néztem az a Skam című sorozat volt, de holnap tervezem előröl kezdeni az egyik kedvenc sorozatom, mert most jött ki a második évada és már rég láttam, így gondoltam újra megnézem.
3, Mik a kedvenc filmjeid?
 Mint említettem, nem sok van, de ami nagyon nagy kedvenc, az a Szuperzsaru és az Alkonyat negyedik része (akármennyire is nem szerettem a könyveket, a filmek jók). 
4, Milyen műfajú filmben lennél te a főszereplő?

 Vígjátékban talán. De az sem biztos. Nem vagyok az a színész alkat, de ha lehetne, akkor inkább a vígjátékot választanám. 

5, Ki játszana téged egy filmben?
A kedvemc színészem Lucía Gil. Őt tudnám legjobban elképzelni. Mást nem nagyon. Főleg saját magamat. 
6, Mi a top 3 kedvenc sorozatod?
    1. Skam
    2. Yo quisiera
    Feladom. Nem tudok harmadikat. Majd egyszer, talán az is meglesz. 
    7, Mi idegesít legjobban egy filmben?
      Nem szokott semmi idegesíteni, csak ha nagy ritkán nem az van, amit elképzeltem, márpedig én úgy gondolom, hogy az lenne a jó. Viszont ez keveset fordul elő.
    8, Mi az a film vagy sorozat, amit soha nem fogsz megnézni?
     Trónok harca. Valmiért nem vonzanak. Bár ugyanígy vagyok a Star Warssal és az Avatarral is. Az Avatart egyszer megnéztem és a Star Warsnak is a Disney-s feldolgozását, de már annyi elég volt belőlük. Soha többet.
    9, Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen?
    Sok mindenkivel Többek között a legnagyobb példaképemmel (szakma terén), akit már meg is említettem nektek. Aki viszont ismer, az tudja a teljes listát is. Bár nincs belőlük sok. Maradok a könyves karaktereknél. 
    A kihívottjaim pedig: Zsófi, Könyves pillanatok (#anonímbarát), Ashley
     
     



    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése