A Luxen sorozat borítómodellje ismét Magyarországon volt.

Ez volt látható a bejátratnál. Photo by: HVG.hu

Az adrenalin hajtott már tegnap óta, mert ugye nekem, mint úgymond sajtósnak előbb kellett mennem az interjú miatt. De hogy miért is keltem hajnalok hajnalán, az-az fél hatkor: hajtott az adrenalin, úgy izgultam, mint valami őrült. Végén már úgy untam magam, hogy azt mondtam, hogy inkább odamegyek a könyvesbolt elé/könyvesboltba (nem néztem, mikor nyit :D) csak, hogy ne késsek el, biztos, ami biztos. Végül aztán nem mentem oda, mert anyum mondta, hogy még ráérek, úgyhogy maradtam a hátsófelemen.
 Amikor odaértem egyből szaladtam fel a pódiumra, mert Rácz-Stefán Tibi biztosított nekem interjú

Valahol a sor közepén.

lehetőséget, aminek borzasztóan örültem, mert tavaly akkor értesültem arról, hogy egyáltalán létezik ez a sorozat, amikor az egyik ismerősöm megkérdezte, hogy én megyek-e a Tóth Pepe dedikálásra. Én meg csak néztem, hogy "Az meg ki? :O" Aztán beszereztem nem sokkal utána az első részt és elkezdtem olvasni. Azóta pedig vártam, hogy újra jöjjön Budapestre. Aminek most eljött az ideje.
 Ugye a kiírásban az volt meghirdetve, hogy két könyvet dedikál Pepe, plusz, ha megveszed valamelyik kötetet a boltban, akkor azt is, így összesen három dedikált könyved lehet. Na, most. Nekem alapból három rész volt meg és előző nap úgy voltam vele, hogy berakom a másikat is (amúgy dunsztom sem volt, minek) és úgy indultam el.
 Amikor felmentem a pódiumra odamentem Tibihez, aki közölte velem, hogy egy kicsit előrébb is

A balul sikerült interjú közben.

mehetek, ha szeretnék, én meg hagytam mindent a maga útjára menni. Amikor beléptem a pódiumra megláttam Daemont... Öööö... Izé... Pepét és csak egy gondolat ugrott a fejembe: "Hú b*meg 💜" De komolyan. Majd bemutatkoztunk egymásnak és... Itt jött volna az, hogy elkezdtük az interjút, ami tulajdonképpen meg is történt, csak a hangrögzítő nem indult el. Na mondom f*sza. Ott helyben kitört belőlem a sírás, senki nem értette mi a bajom, én nagy nehezen elmagyaráztam, mire Pepe csak ennyit mondott: "Küld át a kérdéseket és megválaszolom őket. És küldök képeket is."

 Itt már picit jobban éreztem magam és odamentem dedikáltatni mind a három könyvemet. Legalább.

Én és Pepe

az meglett. Utána meg felmentem oda a szervezőkkel együtt, ahol a dedikálás folyt és fotóztam. (ezek a képek legkorábban hétfőn lesznek elérhetőek a Facebook oldalamon)

 Ezután már csak hülyéskedtünk, várakoztunk, Pepe dedikált... És jókat nevettünk.

Apropó: És külön köszönet a drága főnökasszonynak a különleges bánásmódért...