2016. október 14., péntek

Helena Silence: Enigma

Fülszöveg:


A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.

Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.

Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Vélemény:

Hát nem is tudom, mit mondhatnék. Sok olyan meglepetést tartogatott nekem ez a könyv, amire nem is számítottam, és olyanokat is, amire számíthattam volna, de mivel hülye voltam, így tettem meg. Na, de mindegy. Lényeg, hogy jó vége lett. Bár ezt valahogy gondoltam, csak azt nem, hogy MIÉRT lesz jó vége. A történetben Lena számomra egy nagyon szimpatikus ember volt és Zoe, a barátnője is egy tipikusan olyan lány, akit szerintem mindenki elfogadna magának. Victorral már más a helyzet, őt valamiért csak a kilencedik fejezet körül kedveltem meg, minek nem tudom, mi volt az oka. Na, és persze ott volt Alex. Nem tudom, ki, hogy van vele, de én elfogadnám. Lena is ezt tette, hála a jó égnek.

A történetről még annyit, hogy sok nem várt fordulat volt, emiatt is imádtam meg, pedig nem szerettem a fantasyt, de mostmár egy kicsit jóban vagyok vele, de még mindig nem a kedvencem. Amikor elkezdtem olvasni nagy izgalommal indultam neki, minden nap éjjel kettőig maradtam fent olvasni, annyira lekötött (de győzött a fárattság). Amikor viszont befejeztem örültem, hogy ott van a polcomon a második része és nemsokára nekikezdhetek, csak előbb kiolvasok még egy Leiner Laura könyvet.

Kedvenc karakter: Lena, mert sok mindent képes leküzdeni.

Kedvenc jelenet: Amikor (SPOILER) összejönnek Zoe testvérével.

Kedvenc idézet: 

"– Egyetértek – bólintottam, és átkulcsoltam a derekát. – Legalább lesz időm, hogy újra megkedveltessem veled a házasság gondolatát.
– Asszony, ha így nézel rám, már most beadom a derekam! – csóválta meg a fejét.
– Akkor gyere vissza az ágyba! – Hátráltam, és húztam magammal őt is."

Borító: 

Nem igazán értem, hogy miért egy levél van ott, de valamennyire már kezdem összeszedni az agyamban a gondolatfoszlányokat.

Néhány fontos infó a könyvről:
Írta: Helena Silencce
Kiadás éve: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző
Terjedelem: 356 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése