2016. augusztus 25., csütörtök

Leiner Laura: Késtél

 Leiner Laura Bexi sorozatának az első része a Késtél címet kapta, amely egy tehetségkutatót dolgoz
fel, vagyis inkább azt az egy hetet, amíg felkészülnek a műsorra. Ez alatt az idő alatt megismerhetjük Budai Rebekát, aki Bexi néven robbant be a köztudatba, Nagy Márkot, Bexi duettpartnerét, Körtét, aki egy agyontetovált menedzser, Aszádékat, a "garázszenekart", Beka anyukáját, aki könyvelőként dolgozik és elvált a férjétől, valamint Gerit, Bexi exét és Budai Lilit, Bexi kishúgát. Valamint a török szomszédot, aki Kemal névre hallgat.
 A duetthét alatt végig nyúzták egymás, (Márk és Bexi) de épp ettől lett annyira jó. A történetben számomra az volt a fantasztikus, hogy ugye ez egy énekesről szól és az írónő igyekezett úgy megírni, hogy tényleg olyan legyen, mintha egy szakmabeli írta volna. Mindent pontosan leír. Azt hogy hogyan zajlott a felkészülés, hogy a műsor napja hogy zajlott, de még azt is, hogy a műsoron kívüli szakmai élete hogyan zajlik. 
 Én egyszerűen nem tudok rosszat mondani erről a könyvről. Sokan mondták az olvasók közül, hogy Laura mindig félős főszereplőket alkot. Bexi egyáltalán nem félős. Hanem egy ok miatt nem mer visszaszólni: a szakmája miatt. Ugyanis egy énekes nem engedheti meg magának, hogy visszaszóljon, vagy az azonnal az újságban/tv-ben/blogon landol. Igen, ez Magyarországon is így van, nem csak Hollywoodban. 
 Bexi alapjáraton egy átlagos mezei, 16 éves (csak el van írva az első részben) lány, aki úgy robbant be a média világába, hogy megírt egy dalt az exének, amit feltett az internetre. Ezt persze azonnal osztani kezdték, így rátalált a tetoválóként dolgozó Körte és felkarolta őt, vagyis inkább szárnyai alá vette (vagy inkább levelei alá? :D Na jó, ez rossz poén volt) és onnantól együtt kezdtek el dolgozni. 

 Minden tini vágya az, hogy egyszer híres énekes lehessen, vagy színész, vagy sportoló, vagy... Szóval értitek. Viszont Laura ezzel a könyvvel megmutatja nekünk ennek az életnek a negatív oldalát is, amiről egy két ember talán máshogy látja a történetet.

Fülszöveg:

Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Késtélt.
Azóta ő Bexi, aki immár a második lemezén dolgozik, a dal ugyanis óriási sláger lett és országos hírnevet hozott számára.
Körte, a tetoválóművészből avanzsált menedzser épp egy tévés fellépést szervezett le a Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Beki a legesélyesebb versenyző duettpartnere lesz.
Nagy Márk nemcsak az énekhangjával, hanem külsejével is belopta magát a női nézők szívébe, de Bekivel már nehezebb dolga lesz…

Aki olvasta, annak hogy tetszett? Írjátok meg kommentben. :)

5 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszett az elso resz. Foleg a vege,na nem az,hogy vege lett,hanem az a resz,mikor a szinpadon allnak,enekelnek,duetteznek. Es Laura ezt mind ugy irta... Olyan atelessel,ami egy igazi irono dolga,olyan atelessel,es olyan leirast adott arrol az egesz esterol,hogy az valami elkepeszto! *-* Mikor azt irta,hogy „Abban a csokban benne volt minden...” en csodalattal neztem a konyvre,mert megerintett. Nekem ez jut eszembe a konyvrol,mikor meghallom valakitol,hogy „En LeinerLaura Kestel-jet olvasom,jajj,de szeretem *-*” komolyan, jo ranezni annak a gyereknek/embernek ranezni az arcara :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor az enyémet is szeretni fogod. <3 Az is hasonló a Bexihez.

      Törlés
    2. Valoszinu,es biztosithatlak rola ♥ ♪

      Törlés
  2. *Leiner Laura,es a vegen a „ranezni” szo ketszer van, de az veletlen volt,bocsanat,elirtam,elneztem,remelem nem haragszik meg erte senki :)

    VálaszTörlés