2016. június 28., kedd

Veréb Emese - Segítség, már megint egy gyökérrel járok, A Happy End után, Négy évszak években

Fülszöveg:

Egy lánynak háromfajta srác létezik az életében. Az egyik az, aki miatt azt fogja hinni, hogy a hiba benne van, és sosem lesz elég jó senkinek. A második az, aki a csillagokat is lehozná neki, de mégsem lobbant lángra benne semmilyen tüzet. És lesz a harmadik, aki nem lesz tökéletes, aki nem meseszerűen bukkan majd fel, hanem akkor, amikor már lemondtál róla. Akivel a tökéletlen dolgok is tökéletesek lesznek, akivel a percek éveknek tűnnek, akire a szívét minden félelem nélkül, bármikor rábízhatja.

Véleményem:

 Bevallom, már nagyon régen olvastam a könyvet, de még ma is tisztán emlékszem, hogy nagyon szerettem
és még most is visszajönnek az események, amiket a könyvben olvastam. A történet nagyon jól van megírva, bár néhol bevallom összezavarodtam egy kicsit, de a történet végére minden kitisztult.
 A story egy lányról szól, aki egy egy éjszakás kalandból kifolyólag utálja azt a fiút, akivel aznap aludt, így mindent megtesz, hogy ne lássa őt, de aztán kiderül, hogy a barátnője ismeri azt a "fiút" és így... Hááát. Hogy is mondjam? Kicsit kiakad. Legalábbis én így láttam. 
 Nagyon kedveltem a történetet és magát az írót is. A végén meg is kérdeztem az írónőtől, hogy nem lesz-e folytatása, annyira tetszett a történet, de mivel (SPOILER) happy end lett a vége, így nem nagyon lehetett volna tovább folytatni. Helyette viszont megjelent azóta két újabb könyve.
 Nekem az egész történetből a kedvenc karakterem a főszereplő lány, na, meg a fiú, aki a barátja lesz.
 Aki nem olvasta a könyvet, szerintem azzal se fogok ezzel túl sokat spoilerezni. Az egyik kedvenc részem az egész történetben az volt, amikor azt hiszem sítáborba voltak és ott volt Adam a barátnőjének a rokona és a lányok belopóztak a szobájába, hogy elolvassák, mit is írt Adam, (a könyv végén megtudjátok, mi az, ha elolvassátok) de hirtelen meghallják, hogy jönnek a fiúk, ezért bebújnak a szekrénybe.

Könyv: Veréb Emese: Segítség, már megint egy gyökérrel járok!
Kiadó: Colorcom Media
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 192
ISBN: 9786158016001
A Happy End után fülszövege:


Kisha Raids egy teljesen átlagos lány.
Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újra élni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is.
Miért nincsen a jelenében az a bizonyos fiú, aki másodpercek töredéke alatt visszaadja a szerelembe vetett hitét?
Ha tudnád előre, hogy ez az utolsó pillanat, amikor láthatod őt, akkor jobban szeretnéd? Esetleg szorosabban ölelnéd?
Vajon kitörölnéd-e őt az emlékeidből, ha megtehetnéd?

Négy évszak években fülszövege:
Amikor elkezdtem írni ezeket a sorokat, mindössze négy évszak volt mögöttünk. Évekké formálódtak, mi pedig felnőtt emberekké. Talán olyanokká, akik képtelenek elengedni a múltat, mert görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy ami egyszer volt, az mindig is lesz. Talán olyan emberekké, akik egész életükben várni fognak egymásra, és így ér véget az ő történetük. Bármit is hoz majd az élet, Te formáltál és vittél arra, ahol lennem kell. Nélküled.

 Ha nem tudod, milyen az, az érzés, amikor összetörik a szíved, (bár szerintem olyan nincs) akkor mindenképp olvasd el, mert nagyon aranyos történet, aranyos, kedves szereplőkkel és megnevettető címmel. 
Ha elnyerte a tetszésedet a könyv bátran rendeld meg, mert nem fogod megbánni. 
Tőlem maga a könyv ötből öt csillagot kap, mert egy tényleg nagyon jól megírt történet és annak ellenére is lehet érteni, hogy nem vagy egy idős a szereplőkkel. :) 

2 megjegyzés:

  1. Szia! Lenne egy építő jellegű kritikám számodra. Fejtsd ki jobban a véleményed! Ebből nem sokat tudunk meg. Részletezd kicsit jobban, mi az, ami megfogott, mitől egyedi, milyenek a karakterek, mi az, amiért pont ez a könyv, és nem egy másik, szóval ilyenek. Persze ez csak javaslat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen tudom. Más könyvekről mindig részletesebben írok és ezt tavaly olvastam, nem mindenre emlékszek belőle, így sajnos csak ennyit tudtam összehozni róla, de ha később még feltör valami az emlékezetemből, azt természetesen beleírom. :)

      Törlés