88. Ünnepi Könyvhét 2017

by - 6/11/2017

 Mint tavaly is most is nagyon jó volt a hangulat, bár nagyon az a tapasztalatom, hogy a helyet már
nagyon kinőtte a rendezvény. Vagyis rendezvények, mert ugyan ez volt jellemző az áprilisi könyvfesztre is. Nekem ez az idei könyvfesztivál sokkal, de sokkal jobb volt, mint az előző. Egyrészt azért, mert ide már bloggerként jöttem ki, több kiadóhoz is, akik már ismertek. A második ok pedig, ami miatt nagyon élveztem, hogy ismerőseimmel és sok más bloggerrel is találkoztam. Példa erre Ashley és Hikari, valamint Deszy, Rácz-Stefán Tibi (bár vele csak futólag), Írisz és Kriszti az instagrammról ismert HunBooks csapat, akikkel nagyon jól elvoltam. 

Mind e mellett még találkoztam a barátnőmmel.
De emellett voltam még dedikálásokon is, valamint összefutottam On Sai-al, akivel ugyan most nem dedikáltattam, de azért nagyon jó volt vele találkozni. A mai napom az viszont teljesen más volt mint a többi, mert ma szinte alig voltam kint. Úgy nézett ki az egész, hogy ugye kimentem délre, akkor még volt egy órám, mert Szélesi Sándor író azt kérte, hogy menjek oda egy és kettő között a Book24 standjához, ahol dedikáltatott. Oda is mentem és kaptam tőlük egy példányt, melyet mind a ketten alá is firkantottak. Ez után pedig mentem az egyik ismerősömmel egy könyvmegjelenésre (Cília árnyai),
Hais Dórival
ahol ott volt Hais Dorottya és vele készítettem is egy interjút, amelyet terveim szerint hétvégén fel is teszek a blogra.
 A tegnapi napom viszont kész rohanás volt, mert két dedikálás, ami ugyanakkor kezdődött, ráadásul az egyik Lakatos Levente drágánk volt (aki végre megjegyezte,
A Cília árnyai szezőjével
hogy Simi tag vagyok :D). A másik pedig Szabó Tünde, akinek a dedikálásán egy csomó szilikonkarkötőt is beszereztem. 
 Viszont holnap négyig még tart a könyvhét, én pedig kettőtől kint is leszek. :) És gazdagodok még egy könyvvel, reményeim szerint. Mégpedig a Halhatatlanok című antológiát. Végül is ez is kell. Nem elég az a 94 könyv, ami a polcomon van. Nem?

You May Also Like

2 megjegyzés

  1. Könyvekből sose elég, hiába nem olvastad az összes meglévő könyvedet.:D

    VálaszTörlés