BORÍTÓLELEPLEZÉS: Holly Seddon - Lélegzetvisszafojtva

by - 5/23/2017



Fülszöveg:

Amy Stevensonból vezető hír lett 1995-ben. Az akkor még csak tizenöt éves lánynak nyoma veszett, miközben az iskolából tartott hazafelé. Három nap múlva eszméletlenül találták meg. A támadóját nem sikerült kézre keríteni, pedig az újságok és az esti híradók is tele voltak a történettel.

Tizenöt évvel később Amy a kórházban fekszik a '90-es évek poszterei között. A világ már rég elfeledkezett róla - egészen addig, amíg az újságíró Alex Dale bele nem botlik mintha csak tegnap történt volna. Kísértést érez, hogy megoldja a rég lezárt ügyet. 

A baj csak az, hogy Alex is éppolyan elveszett teremtés, mint Amy: mindent kockára tett az alkoholizmusa miatt, beleértve a házasságát és a hírnevét is. Így hát belevág a nyomozásba abban a reményben, hogy Amy támadójának előkerítése az ő karrierjének megváltása is lehet egyben. 

És akkor lássuk a borítót:



 Az író életrajza:


Holly Seddon Délnyugat-Anglia egyik álmos csücskében született és nevelkedett, most pedig Amszterdam belvárosában él a férjével és négy gyermekükkel. Tizenöt éves újságírói karrierje során az Egyesült Királyság legizgalmasabb szerkesztőségeiben fordult meg. A Lélegzetvisszafolytva az első regénye. 


You May Also Like

0 megjegyzés